„Elmaradt a vacsora” – így fogadták a pápaválasztás hírét a Pannonhalmi Főapátságban

„Meglepően szép lett az első megnyilvánulása XIV. Leó pápának, és nagyon reménykeltő” – mondta a Vasárnapnak Juhász-Laczik Albin, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója, akitől XIII. Leó pápáról is sokat megtudtunk, éppen a napokban tanított róla a diákjainak.
– Mindössze két napig tartott a konklávé. Gyors volt, ez az egyház egységét mutatja?
– Biztos vagyok benne. Arra, hogy ilyen gyorsan megválasztják az új pápát, senki nem számított. Magam majdnem koncertre mentem, ahonnan nem egyszerű kijönni.
Nekünk, itt a Pannonhalmi Főapátságban este 6 órakor van konventmise, és 6 óra pár perckor szállt fel a füst, úgyhogy mi a konventmisén nem tudtunk semmit.
A végén perjel atya mondta, hogy felszállt a füst. Mentünk is gyorsan, néztük a közvetítést, elmaradt a vacsora. Nagyon nagy kíváncsisággal vártuk, hogy ki az új pápa, kinek a nevét mondják ki. Egy kicsit ott motoszkált köztünk az is, hátha úgy kezdődik majd, hogy Petrum, de aztán nem ez jött, hanem Robert. Robert Sarah például lehetséges, gondoltam egy pillanatra, de ő azért már idősebb, majd elhangzott a teljes név, Robert Francis Prevost, persze hallottam már ezt a nevet, de nem tudtam azonnal, hogy kiről van szó. Gyorsan utánanéztünk hogy ki is ő. Mindeközben nagyon sokatmondó volt máris az, hogy a XIV. Leó nevet választotta.
„Habemus Papam!” – ROBERT PREVOST AMERIKAI BÍBOROS AZ ÚJ EGYHÁZFŐ
– Ezzel XIII. Leó pápára irányította a figyelmet.
– Én történelem-angol szakos vagyok, az én reszortom a hittan-munkaközösségen belül az egyháztörténet, és pont most, a tizenegyedikesekkel a 19-20. század fordulójának egyháztörténetét néztük, XIII. Leó pápát. Ő egy nagyon nagy formátumú pápa volt! Az egyház számára nagyon nehéz időszakban, a 19. század végén foglalta el Szent Péter trónját, amikor be kellett zárkózni, mert annyi támadás érte az egyházat. Az elődje, IX. Piusz pápa olyan egyházat hagyott hátra, amelynek a saját korára adott válaszadása félbemaradt. Elkezdte ezt, de nem sikerült befejeznie, és aztán XIII. Leó pápa lett az, aki rendkívüli eleganciával megtette ezt. A Rerum Novarumban, ami egy hallatlanul izgalmas szöveg, azt írta XIII. Leó pápa, hogy a korunk [a saját kora] legégetőbb kérdéseire a legjobb válasza a kereszténységnek, a Krisztus-követőknek van. Ez a kérdés pedig a munkáskérdés volt. A 20. század aztán erre adott egy rossz választ, ebből lett a kommunizmus. De az egyháznak erre van tanítása! A Rerum Novarumnak az első mondatában azt írta, hogy már régóta eljuthatott volna a gondolkodás a politikai, forradalmi színtérről a praktikus közgazdaságtan színterére. Azaz, a forradalom mint megoldás helyett a tudományos életet kellene bevetni arra, hogy megoldjuk a társadalom nagy kérdéseit.
Nagyon intelligensen, finoman újszerű pápa volt XIII. Leó. Az ő egyházfői időszaka az Egyesült Államokban a katolikus erőre kapás ideje volt. Azt gondolom, hogy ennek szól a névválasztás, egy amerikainak XIII. Leó különösen sokat jelenthet.
Nagyon sok plébánia ekkor alakult meg. XIV. Leó pápa chicagói származású, el tudom képzelni, hogy Chicagóban XIII. Leó egy fogalom mind a mai napig. A társadalom igazi kérdéseire adott józan katolikus válasz pápája volt XIII. Leó, szerintem egy ilyen pápára ma is szükség van.
– „Békesség nektek” – így üdvözölte az összegyűlteket XIV. Leó első nyilvános pápai megszólalásakor. Ez a világ jelenlegi puskaporos hangulatára adott válasza?
– Biztosan így van. A béke üzenetét már Ferenc pápa is nagyon következetesen képviselte ebben a mai, tényleg megbolydult világunkban.
Ferenc pápa ki is mondta azt, hogy a háború az egy ostoba megoldás.
És akkor jön XIV. Leó pápa, és ezzel kezdi, fontos az is, hogy a feltámadt Krisztus köszöntötte így a tanítványokat. Ennélfogva ebben benne van az, hogy az igazi békesség csak akkor érhető el, hogyha annak transzcendens megalapozottsága is van. Szerintem a katolikus egyházon belül is mindenkinek megvan a maga értékrendi hangsúlyeltolódása, de alapvetően az a fontos, hogy mi egy közösség vagyunk. És amikor azt mondta a beszédében XIV. Leó, hogy hídépítőkre van szükség, akkor, én úgy gondolom, pontosan erről beszélt:
minden különbözőségünk ellenére mi egyazon reménynek vagyunk a meghívottjai. Ez pedig a feltámadás reménye.
Teológiai távlatba ültette a mai kor politikai csatározásait. Meglepően szép lett az első megnyilvánulása XIV. Leó pápának, és nagyon reménykeltő.
XIV. Leó pápa fontos üzenetet fogalmazott meg első beszédében, itt vannak a részletek!
Május 18-án tartják az új katolikus egyházfő beiktatási szertartását
Vezetőkép: Juhász-Laczik Albin, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója. Fotó: Vasárnap.hu/Varga Ilona