Az Egyesült Államok és Ukrajna aláírta az ásványkincsek kitermeléséről szóló partnerségi szerződést
Az orosz és az ukrán fél megtette az első és szükséges lépéseket a konfliktus rendezése érdekében – nyilatkozta az amerikai alelnök.

Az orosz-ukrán békefolyamattal kapcsolatban J.D. Vance amerikai alelnök egy szerdai interjúban azt hangoztatta, hogy az orosz és az ukrán fél megtette az első és szükséges lépéseket a konfliktus rendezése érdekében.
Az alelnök, a Trump-adminisztráció első 100 napját értékelő, a Fox News Digitalnak adott interjúban „első és szükséges lépésként” jelölte meg azt, hogy mind orosz, mind ukrán részről megfogalmaztak saját, a háború lezárására vonatkozó elképzelést, ami az amerikai elvárás volt a béke felé vezető úton. „Most a diplomácia feladata, hogy a tartalmi kérdések alapján a két felet közelítse egymáshoz, mert egy egész tengeröbölnyi távolság fekszik aközött, amit az oroszok akarnak és amit az ukránok akarnak” – fogalmazott J.D. Vance.
Megjegyezte: azt követően, hogy megszülettek a konkrét javaslatok, az Egyesült Államok keményen fog dolgozni azon a következő 100 napban, hogy egy asztalhoz ültesse a háborúban álló feleket.
Kedden az amerikai külügyminisztérium szóvivője a békefolyamat folytatásának feltételeként említette azt, hogy az ukrán és az orosz fél egyaránt megfogalmazzon konkrét javaslatot.
Tammy Bruce szóvivő, Marco Rubio külügyminiszterre hivatkozva közölte, hogy amennyiben a béke felé vezető úton nincs előrelépés, az Egyesült Államok készen áll felállni a tárgyalóasztaltól és felhagyni a háború lezárása érdekében végzett közvetítő erőfeszítésekkel.
Aláírták az ukrajnai ásványkincsek kitermeléséről szóló partnerségi szerződést
Az Egyesült Államok és Ukrajna aláírta az ásványkincsek kitermeléséről szóló partnerségi szerződést – jelentette be Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter helyi idő szerint szerdán.
A miniszter az X közösségi oldalon közzétett videóüzenetben történelmi jelentőségű gazdasági partnerségként jellemezte az egyezséget, ami hivatalosan létrehozza az Egyesült Államok-Ukrajna Újjáépítési Befektetési Alapot.
Scott Bessent hangsúlyozta, hogy a partnerségi megállapodás eredményeként gyorsulhat az ukrán gazdaság kilábalása, és hozzátette, „a gazdasági biztonság nemzetbiztonság”.
„Ez a megállapodás világos jelzés Oroszország felé, hogy az Egyesült Államok elkötelezett a békefolyamat iránt, ami hosszú távon egy szabad, szuverén és virágzó Ukrajnára alapul. Trump elnök elképzelése szerint ez a partnerség az amerikai emberek és ukrán emberek között mindkét oldal elkötelezettségének kimutatása a tartós béke és prosperitás iránt Ukrajnában”
– fogalmazott Scott Bessent, valamint kijelentette, hogy itt az ideje a „kegyetlen és értelmetlen háború befejezésének”.
Egyben azt ígérte, hogy az Egyesült Államok nemzetközi befektetés-finanszírozási szervezete (US International Development Finance Corporation) szorosan együttműködik Ukrajna kormányával a szerződésben szereplő közös pénzügyi alap megteremtésében.
Donald Trump elnök szerdán a NewsNation televíziónak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a megállapodás „elméletben” azt jelenti, hogy az Egyesült Államok többet kap majd Ukrajnától, mint amennyit oda eljuttatott.
Az amerikai elnök korábban többször hangoztatta, hogy az amerikai-ukrán gazdasági partnerség alapján az Egyesült Államok beruházások révén szerepet vállal az ukrajnai ásványkincsek, így ritka földfémek kitermelésében, az abból származó bevételt pedig az Ukrajnának a háború kitörése óta eljuttatott katonai és gazdasági támogatás ellentételezésének tekinti.
Scott Bessent pénzügyminiszter szerdán a nap első felében még arról beszélt, hogy kedden este az ukrán fél az „utolsó pillanatban” változtatásokat eszközölt az amerikai-ukrán ásványkincs-kitermelésről szóló megállapodásban.
A Trump-kabinet ülésének sajtónyilvános részén az amerikai-ukrán ásványkincs-megállapodásról szóló egyeztetésekért felelős kormánytag hozzátette, „biztos vagyok abban, hogy ismét megfontolják majd, és mi készek állunk az aláírásra, akár már ezen a délután”.
Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter szerdán utazott Washingtonba a megállapodás véglegesítése érdekében.
Az aláírást követően Szivirendko az X-en közzétett üzenetében beszámolt a megállapodás részleteiről is. Eszerint a felek megegyeztek abban, hogy a nyersanyagok Ukrajna tulajdonában maradnak, a létrehozott alapban a felek egyenlő partnerséget élveznek, beleértve a szavazati jogot is. Emellett a felek leszögezték, hogy a megállapodás nem befolyásolja az ukrajnai privatizációs folyamatokat, sem az állami vállalatok – például ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom – felügyeletét, ezek továbbra is ukrán tulajdonban maradnak. A megállapodás emellett – mint azt a miniszter kiemelte – nem rendelkezik Ukrajna Egyesült Államokkal szembeni adósságkötelezettségéről, „a megállapodás révén a felek egyenlő együttműködés és beruházások segítségével növelik gazdasági kapacitásukat”.
A megállapodás mindemellett összhangban van az ukrán alkotmánnyal, illetve az ország jogszabályaival és nem befolyásolja Kijev EU-s integrációjának folyamatát.
A felek kikötötték azt is, hogy az alapot kizárólag az új licencekből származó bevételekből finanszírozzák. Ez a kritikus anyagok, valamint az olaj- és gázipari projektek új engedélyeiből származó források fele, amelyek az alap létrehozása után érkeznek a költségvetésbe. Az alap működése – amelyet Washington részéről az amerikai kormány Fejlesztési és Finanszírozási Intézete (DFC) támogat majd – csak a költségvetési törvény módosítását igényli, a megállapodást pedig az ukrán parlamentnek is jóvá kell hagynia.
Emellett az Egyesült Államok a megállapodás értelmében segítséget nyújt további befektetések és technológiák Ukrajnába hozatalában. Az adóügyi garanciákat illetően a felek hangsúlyozták, hogy az alap bevételei és hozzájárulásai továbbá nem adóztathatók meg sem Ukrajnában, sem az Egyesült Államokban – derült ki Szviridenko közléséből.
A szerződést eredetileg február 28-án tervezték aláírni Volodomir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trumpnál tett washingtoni látogatása idején. Akkor a megbeszélés vitába torkollott az amerikai és az ukrán elnök között, és Volodimir Zelenszkij idő előtti távozásával végződött.
Kapcsolódó témáink:
Vezetőkép: J. D. Vance amerikai alelnök a mesterséges intelligenciáról rendezett nemzetközi csúcstalálkozón a párizsi Grand Palais kiállítócsarnokban 2025. február 11-én. Fotó: MTI/EPA/Mohamed Badra








