A kormány teremt munkalehetőséget Pécsett, ha már erre a város baloldali vezetése képtelen

- Latorcai Csaba államtitkár csattanós választ adott Mellár Tamásnak az Országgyűlésben.


Hirdetés

„A kormány az elmúlt években milliárdokat, tízmilliárdokat, sőt százmilliárdot meghaladó összegben dotálta Pécs önkormányzatát akkor is, amikor baloldali vezetésű volt” – mondta Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Mellár Tamásnak (Párbeszéd) adott válaszában az Országgyűlésben. Latorcai Csaba (KDNP) megemlítette azt is, hogy a „baloldali vezetésű pécsi önkormányzat az elmúlt években nem tudott kikecmeregni abból a kilátástalan helyzetből, ami jellemzi a várost mind a mai napig”, ezért van szükség a kormány kiemelt segítségnyújtására.

Napirend előtt felszólalásában Mellár Tamás (Párbeszéd) a Pécstől délnyugatra elterülő hatszáz hektárnyi területet hozta szóba, amelyből ipari park lesz, és amely fejlesztésére a Pécsi Tudományegyetem „kapott 20 milliárd forintot” – mondta.

A képviselő szerint a kormányzat „valami nagy dobásra készül”, szerinte akkumulátor-, vagy elektromosautó-gyártás várható, kínai befektetővel.

Latorcai Csaba válaszát azzal indította, hogy Mellár Tamás Mórickát juttatta az eszébe. „Ugyanis Mórickának mindenről ugyanaz jut az eszébe állandóan. Ön is az akkumulátorokról kezdett rögtön beszélni, ahelyett, hogy arról beszélt volna, hogy Pécs, a baloldali vezetésű önkormányzat, baloldali polgármester vezetésével milyen nehéz helyzetbe került, és mennyire kilátástalan Pécs város jövője, abban az esetben, ha nem siet a segítségére Magyarország kormánya” – fogalmazott, s hangsúlyozta, hogy a kormány munkalehetőséget kíván biztosítani a pécsi embereknek.

„Ahhoz azonban, hogy komoly lehetőség nyíljon a pécsiek számára, és több ezer pécsi számára nyíljon a megélhetésük számára komoly, perspektivikus munkalehetőség, fejlesztésre van szükség. Jelenleg Pécs iparterületei nem alkalmasak arra, hogy bármilyen nagyberuházást fogadjanak” – jelentette ki.


Hirdetés

Latorcai Csaba elmondta, ezért döntött úgy a kormány, hogy Pécs nyugati területén egy több száz hektáros iparterületet alakít ki,

„és okulva abból, hogy Pécs baloldali vezetése nem alkalmas arra, hogy ilyen volumenű projekteket lebonyolítson, döntött arról is, hogy ennek az iparterületnek a kezelését átadja a Pécsi Tudományegyetem alapítványa számára annak érdekében, hogy ezzel is segítse a pécsi egyetem önállóságát.”

Az államtitkár kijelentette, hogy a program elindult, majd a pontosság kedvéért kiigazította Mellár Tamást: nem 20, hanem 14 milliárd forintot biztosított az egyetemnek ehhez a kormány.

Latorcai Csaba kitért arra is, hogy a projekt nemcsak az iparterület fejlesztését jelenti, hanem az ivóvízhálózat, a szennyvízhálózat és az elektromos hálózat fejlesztését is. Vagyis a fejlesztés

„minden pécsi számára valódi, életminőséget javító beruházás lesz.”

– ismertette.

Az államtitkár sajnálatát fejezte ki, amiért Mellár Tamás Pécs képviselőjeként

„nemhogy élen járna ennek a beruházás támogatásában, segítésében, hanem úton-útfélen leköpi, hazudik róla, és mindenfajta valótlanságot elhord. Most is rögtön azzal próbálja ijesztgetni az embereket, a pécsieket, hogy itt egészen biztosan akkumulátorgyár fog létesülni. Ön most a lehetőséget is el akarja venni a pécsiektől, hogy minőségi munkához jussanak. Hát hogy képzeli? Ez a pécsi érdekvédelem? Így képviseli a pécsiek érdekeit Felháborító!

– mondta.

Latorcai Csaba elmondta azt is, hogy még nem dőlt el, mi települhet Pécsre; hiszen eddig nem volt alkalmas terület, előbb arról kellett gondoskodni. Végül arról beszélt, hogy „ilyen döntéseknél a kormányt soha nem vezérli pártpolitika”, erre példa az összes olyan beruházás, amely olyan településen valósul meg, ahol baloldali vezetésű az önkormányzat. Az államtitkár Mellár Tamást is arra ösztönözte, hogy ne csak a baloldali, hanem az összes pécsi polgár érdekében politizáljon.

Vezetőkép: Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára napirend előtti felszólalásra reagál az Országgyűlés plenáris ülésén 2025. április 29-én. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb