Veres András püspök: A pápa búcsúztatása igazi ünnep Rómában

Ferenc pápa búcsúztatása igazi, az elfogultságig megérintő ünneppé válik egész Rómában, mert a koporsó végighalad a városon, és az út mentén mindenki búcsút vehet az elhunyt egyházfőtől – mondta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke az M1 aktuális csatorna tudósítójának, aki a Vatikánból, a pápa szombati búcsúztatásáról jelentkezett be.

Veres András elmondta: korábban a szentmisét követően a koporsót bevitték a Szent Péter-bazilikába, ahol egy szűk kör vett részt a temetésen. Most ez másképpen zajlik, egy igazi ünnepség lesz a városban, hiszen Ferenc pápát a Santa Maria Maggore-bazilikában, kedvenc templomában helyezik örök nyugalomra – emelte ki a győri megyés püspök, rámutatva arra, hogy Ferenc pápa különösen azt a kápolnát kedvelte, ahol a rómaiak védőszentjének képe található.

Veres András: megdöbbentő a tömeg látványa, az emberek órákat állnak sorba egy búcsútekintetért

Az MKPK elnöke hozzáfűzte, hogy ezért a városon végighalad a koporsó, és az út mentén mindenki búcsút vehet a Szentatyától, vasárnap délutántól pedig már látogatható lesz a sír.

A szertartásról elmondta, annak lényege a búcsúztató beszéd mellett a Rekviem szentmise. Továbbá szintén fontos mozzanat a koporsó beszentelése.

Veres András úgy vélekedett, hogy megdöbbentő tömeg búcsúzik Rómában a pápától – fiatalok, kisgyermekek, idősek, sokan fogyatékossággal élők -, ami az elfogódottságig megérinti az embert.

Kiemelte, hogy

Ferenc pápa mindig megkülönböztetett figyelemmel fordult a betegekhez, a fogyatékossággal élőkhöz. Ez a mostani búcsúzás ennek a lelkületnek a megjelenése

– mondta a püspök.

Homíliájában az egész világ megáldását kérte Giovanni Battista Re bíboros Ferenc pápától

Vezetőkép: A klérus tagjai Ferenc pápa gyászszertartásán a vatikáni Szent Péter téren 2025. április 26-án, a néhai pápa temetésének napján. Fotó: MTI/EPA/PAP/Darek Delmanowicz

'Fel a tetejéhez' gomb