Máthé Zsuzsa: a XXI. századra egészen új aspektusai nyíltak a gyermekvédelemnek

A gyermekvédelemnek a huszonegyedik századra egészen új aspektusai nyíltak – mondta Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója az M1 aktuális csatorna 48 perc című hírháttérműsorában csütörtök este, ahol többek között a Pride gyermekekre gyakorolt hatásáról vitázott Barabás Richárddal, a Párbeszéd fővárosi képviselőjével és a párt társelnökével.
A felvonulás esztétikuma, „a kereszténységet bizonyos értelemben megszégyenítő” jelenségei és a „közszemérmet alapvetően megbotránkoztató ” jegyei mellett, a rendezvény mögött álló genderideológiát tartja elsősorban veszélyesnek
a kábítószer-kereskedőkkel szemben az eddigieknél szigorúbb jogszabályokat vezetnek be, ellenük határozottabban lépnek fel a jövőben az újfajta drogok megjelenése miatt.
a korábbiaknál szigorúbb fellépésre van szükség, ezért az új kábítószer-ellenes törvényjavaslat értelmében a tudatmódosítóval visszaélés új bűncselekményi kategória lesz, a kábítószer-kereskedőket vagyonelkobzással sújthatják és akár kisebb mennyiségű diszkódrogot árusítók is börtönt kaphatnak, őket egy országrészből akár ki is tilthatnak.







