Az osztrák külügyminiszter az ausztriai melegekért aggódott, nem Magyarországot bírálta
Óriási álhírcunamit indított a dollármédia.

A Pride magyarországi megrendezésének kérdése miatt erőteljes dezinformációs kampányba kezdett a Telex és a balliberális sajtó. Ennek keretében azt állították, az új osztrák külügyminiszter Szijjártó Péterrel egyeztetve aggodalmát fejezte ki a homoszexuálisokkal szembeni erőszakos incidensek miatt Magyarországon. Csak hát, a valóságban éppenhogy az ausztriai helyzet miatt kesergett.
Szijjártó Péter külgazdasági-, és külügyminiszter hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében, hogy hazug értelmezések keltek szárnyra az osztrák kollégájával kapcsolatos egyeztetéséről. Mint kiemeli,
az osztrák külügyminiszter valóban beszélt nekem a homoszexuálisokkal szemben elkövetett egyre erőszakosabb bűncselekményekről, DE NEM MAGYARORSZÁGON, HANEM AUSZTRIÁBAN.
Ráadásul hozzátette, kollégája arról a veszélyről is szólt, amelyet
a szélsőséges iszlamisták jelenthetnek a homoszexuális közösségekre AUSZTRIÁBAN ÉS NEM MAGYARORSZÁGON.
Az osztrák külügyminiszter tehát két súlyos ausztriai közbiztonsági veszélyről számolt be, mire Szijjártó Péter biztosította,
Magyarországon ilyen esetek nem fordultak és nem is fordulhatnak elő, ellentétben Ausztriával.
Az ugyanakkor igaz, hogy Beate Meinl-Reisinger az X-en úgy fogalmazott:
köszönöm a nyílt párbeszédet magyar kollégámnak, Szijjártó Péternek. Különösen a melegek és leszbikusok elleni erőszak aggasztó növekedése miatt osztottam meg vele aggodalmaimat a jelenlegi magyarországi szabályozással kapcsolatban az LMBTIQ+ közösség szabadságát illetően.
Itt ugyanakkor láthatóan csak a magyarországi szabályozást emlegette, szó sincs az erőszak növekedéséről.
Szijjártó Péter a beszélgetés ezen része kapcsán egyértelműbben idézte fel:
véleményt cseréltünk a Pride felvonulások kapcsán is. Rögzítettük, hogy teljesen ellentétes álláspontot képviselünk ebben az ügyben, és elmondtam kollégámnak, hogy nálunk a gyerekek védelme abszolút elsőbbséget élvez, és hogy mi nem más országok kormányainak, hanem a magyar emberek elvárásainak akarunk megfelelni.
Vezetőkép: Facebook/Szijjártó Péter

Hirdetés