Orbán Viktor: nem kell megijedni, hogy egyedül vagyunk az álláspontunkkal, mert a migrációval is igazunk lett

Nem szabad attól megijedni, ha 26 tagállammal szemben saját álláspontunk van Ukrajna uniós csatlakozásáról, mert már a migráció kapcsán is igazunk lett – jelentette ki a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában Orbán Viktor. A Brüsszelből jelentkező magyar miniszterelnök hozzátette, „Angela Merkel, a németek kancellárja azt mondta, ők meg fogják oldani. Mi azt mondtuk, hogy oldjátok meg, ha akarjátok, mi meg úgy oldjuk meg, hogy be se engedjük őket. És mi voltunk az egyetlen ország, amelyik nemet mondott, kerítést épített és vállalta a vitát”.

Mint megjegyezte, mára 8-9 ország lázadozik a migrációs paktum miatt, és azt hangsúlyozzák, amit Magyarország tíz éve képvisel a migráció tekintetében. Orbán Viktor úgy vélte, most ugyanez a történet játszódik a háborúval, hiszen mindenki látja, hogy elveszett, rossz döntés volt beleugrani. Magyarországnak volt igaza, mikor azt hangsúlyozta, a konfliktust el kell szigetelni, és minél előbb béketárgyalásokat kell kezdeni.

A magyar családok háztartásonként 2,5 millió forintot buktak ezen a háborún. A gazdagabb országok szerintem még többet is. Tehát itt is eljön az a pillanat, amikor a magyar álláspont lesz a többség

-emelte ki, hozzátéve, érezhető, hogy egyre több ország vezetője hajlik a békepártiság irányába.

Még messze nem vagyunk többségben még, de ez már nem ugyanaz a gránitszilárdságú vagy acélkeménységű közös akarat, mint korábban volt

-fogalmazott.

Az uniós csúcson világossá vált, hogy nincs pénz Ukrajnára

A magyar miniszterelnök kitért arra, az uniós csúcson máris kiderült, hogy nincs pénz Ukrajna uniós csatlakozására. Erre az a javaslat született, hogy hitelt kell felvenni ennek érdekében.

Magyarország nem tenné helyesen, ha közös adósságba keveredne bárkivel

-hangsúlyozta. Orbán Viktor hozzátette, az uniós csúcson az is világossá vált, hogy a covid idején felvett gigahitelek visszafizetése is esedékessé válik 2027-től. A számítások azt mutatják, hogy ez az Unió teljes költségvetésének 20 százalékát fogja ez elvinni.

Ha az ember ilyen teherrel kell, hogy szembesüljön, akkor nem az az első gondolata, hogy még több hitelt vegyen fel. El fog jönni a kijózanodás pillanata és mindenki be fogja látni, hogy Ukrajna fölvétele jelen pillanatban az Európai Unió számára a gazdasági összeomlással lenne egyenlő

-fogalmazott.

Magyarországon kívül sehol nem kérdezik meg az embereket

Orbán Viktor elmondta, hazánkban is vita zajlik arról a pártok között, csatlakozzon -e az EU-hoz Ukrajna. A konzervatív álláspont szerint Ukrajna jelen állapotában ez nem kívánatos.

A másik oldalon viszont Ukrajna-párti álláspontok vannak, mind a régi, mind az új ellenzék ezt képviseli

-tette hozzá, megjegyezve, Brüsszelben is hasonló a minta.

A Patrióták álláspontja, hogy csak lassan a testtel. A szocialisták, ahova a DK tartozik, meg az Európai Néppárt, ahova a Tisza tartozik Brüsszelben a legharciasabb, legradikálisabb ukránpárti erők

-összegzett Orbán Viktor. Hozzátette, a magyar ellenzéki pártoknak nincs lehetőségük más álláspontot képviselniük, mint amit a frakciójuk. Hangsúlyozta, ezért is fontos a magyar emberek véleményét kikérni, hogy „Magyarország kormánya szilárdan meg tudja vetni a lábát itt Brüsszelben”.

Ma Magyarországon kívül sehol nem kérdezik meg az embereket ilyen kérdésekről. Ez nem meglepő, mert a migrációban sem kérdezték meg sehol az embereket egész Európában, meg gender ügyben sem

-emelte ki Orbán Viktor, majd hozzátette,

csak idő kérdése, amikor az emberek minden egyes tagállamban ki fogják követelni, hogy a véleményüket hallgassák meg és kérjék ki.

Orbán Viktor kitért arra, véleménye szerint milyen kockázatokkal jár Ukrajna uniós csatlakozása:

  • a hitelfelvétel és a csatlakozás miatti pénzügyi kockázat
  • mezőgazdasági kockázat
  • munkaerőpiaci kockázat
  • biztonsági, közbiztonsági kockázat
  • a GMO miatt élelmiszerbiztonsági kockázat

A miniszterelnök úgy vélte, érdemes pontról-pontra végigmenni, nyugodtan és higgadtan ezeken a kérdéseken, és így fölmérni, hogy milyen következményekkel járna Ukrajna európai uniós csatlakozása Magyarország számára.

Vezetőkép: Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának a brüsszeli Közmédia Központban. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb