Sergio Mattarella üzent a pápának: Az Ön hangja minden eddiginél szükségesebb

Az Olasz Köztársaság elnöke üzenetet küldött Ferenc pápának abból az alkalomból, hogy 2013. március 19-én kezdte meg péteri szolgálatát – számolt be róla a Vatican News.
A tizenkettedik évfordulójára így írt az olasz államfő:
„Miközben nemzetközi szinten gyengülni látszanak a jog és az államok közötti együttélés helyes megfogalmazásának érvei, az Ön hangja minden eddiginél szükségesebb”.
Hála az egész olasz nép részéről, „szerető” közelség, a legjobbakat kívánjuk a „mihamarabbi gyógyulásához”. Ezeket az érzéseket fejezte ki Sergio Mattarella, az Olasz Köztársaság elnöke Ferenc pápához intézett üzenetében péteri szolgálata kezdetének tizenkettedik évfordulója alkalmából. Az olasz államfő elismerését fejezi ki a február 14-e óta a Gemelli-kórházban fekvő pápának „azért a tizenkét évért, amelynek során nemcsak a katolikus egyház, hanem az egész emberiség állandó szolgálatában a leghitelesebb tanúságot tette az evangéliumi értékekről”.
„A Dilexit nos kezdetű enciklika ékes példája ennek az ihletésnek, amely arra hív minden jóakaratú nőt és férfit, hogy lépjen túl a személyes haszon határain, és ismerje fel, hogy másokhoz az emberi testvériség köteléke által kötődik, amely független a földrajzi közelségtől vagy a kulturális érzékenységtől”
– olvasható az elnöki üzenetben.
Ezzel kapcsolatban az olasz államfő emlékeztet azokra a „példa nélküli elgondolkodtató javaslatokra”, amelyeket Ferenc pápa „nagyívű” tanítóhivatala a vita középpontjába helyezett fontos multilaterális találkozókon: az Egyesült Nemzetek éghajlatváltozási egyezményét aláíróinak konferenciáján, az Olaszország elnökletével megtartott pugliai G7-csúcstalálkozón, valamint a G20-ak tanácskozásán.
Mindezen alkalmakkor a pápa „határozott felhívást intézett a remény újra felfedezésére, az erőszak és a visszaélés logikájának félretételére, valamint a megújulás azon lehetőségeire, amelyeket az új technológiák etikus alkalmazása nyitott meg”. „Miközben nemzetközi szinten gyengülni látszanak a jog és az államok közötti együttélés helyes megfogalmazásának érvei, az Ön hangjára minden eddiginél nagyobb szükség van” – erősíti meg az olasz államfő üzenetében.
Továbbá emlékeztet arra is, hogy a szentév elején (2024. december 26-án) Ferenc pápa megnyitotta a szentkaput a Rebibbia római börtönben, valamint arra a döntésre, hogy a következő hónapokban az oltár dicsőségére emeli Carlo Acutist és Pier Giorgio Frassatit, akiket „még a fiatalabb nemzedékek is nagyon szeretnek”. A pápának ezek a döntései „nagy hálát váltanak ki polgártársaimban Róma püspöke iránt, akinek Olaszország iránti különleges gondoskodását mindannyian érezzük” – hangsúlyozza üzenetében Sergio Mattarella.
Végül őszinte jókívánságait fejezi ki Ferenc pápának péteri szolgálata folytatásához, szívből jövő jókívánságaival együtt a mielőbbi gyógyulásához.
Vezetőkép forrása: Facebook/Vatican News
