Ungváry Zsolt: Politika és állati hasonlatok
Hirdetés
Március 15-e üzenetei, megünneplése és a nagyjainkra való emlékezés kapcsán ismét sikerült megragadni a lényeget; elsősorban a poloska szó és annak kontextusai jelentették a fő témát, miközben a szomszédunkban egy háború dúl, és a világ nagyhatalmai éppen újraosztják a lapokat, meglehet, 50-60 évre ismét bebetonozva a rendet.
Mivel más fogást ezúttal sem találtak a kormányfőn, hát beleálltak az áttelelő rovarok sorsa fölötti lamentálásba. Magyar Péter rögvest egy kis kulturális hiányosságáról adott tanúságot, amikor így szólt: „Ilyet egy politikus sem mondhat, nem hasonlíthat állatokhoz embereket”. Ebben történetesen téved, a magyar nyelv roppant gazdag az ilyesmiben. Ez egyébként már nem is hasonlat, hanem metafora volt, de mutatok pár hasonlatot, amikor embereket (vagy egyes tulajdonságaikat) állatokkal hozzák párhuzamba:
Ravasz, mint a róka; fürge, mint a gyík; erős, mint a bivaly (ld. még bivalyerős); gyáva, mint a nyúl (ld. még „Nyuszi vagy, McFly?”); bölcs, mint a bagoly; bociszemekkel néz; áll, mint Bálám szamara. Petőfi a Kutyák dala és a Farkasok dala című verseiben fel is osztja e két állatfajra az emberiséget, lehetne március 15-e egyik üzenete az azért való tülekedés, ki melyik fajhoz tartozik. Dobó szerint inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl, és itt is emberekre gondol. Maga Jézus Krisztus is úgy bocsátja el tanítványait: „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.” (Mt 10,16)
Az tehát, hogy az állatvilágot segítségül hívva magyarázunk meg egy helyzetet, egyáltalán nem dehumanizálás vagy bunkóság, inkább nyelvi lelemény. A puszta megvetés helyett – amellyel Bangóné patkányoknak nevezte a fideszeseket vagy Gyurcsány sintértelepre begyűjtendő kóbor kutyáknak az ellene tüntetőket – itt egy hangalak két különböző jelentését vonta össze a szónok. A valóban nem túl kellemes képzeteket keltő vérszívó képét kapcsolta a feleségét lehallgató, a közösségi-emberi-férfiúi-erkölcsi létezésnek különleges mélypontjára süllyedő politikai ellenfelével, aki ráadásul a legundorítóbb bűnök egyikét, az árulást is elkövette. Aki elhagyja a saját táborát, családját, övéit, azt mindenütt megvetés övezi. Nevezhette volna kaméleonnak (az is állat) vagy olyan, a falkát elhagyó magányos farkasnak (állat!), aki új csapatot gyűjt maga köré, hogy a régit legyőzze. A közvélemény számára hősünkről kialakult képhez a falu bikája minősítés is találónak tűnhet.
De valóban, ha másodlagos jelentésétől megfosztjuk (bár azzal már kiragadtuk szövegkörnyezetéből), a poloska természetesen inkább bántó, mint dicsérő metafora. Ha tigrisnek, oroszlánnak titulálják, inkább büszkén kihúzza magát, a medvét nem veszi magára, mert ahhoz túl nyüzüge, de bizonyára megsértődik a porcelánboltba tévedő elefánt hasonlatán, pedig mind közül talán az egyik legtalálóbb.
A miniszterelnök kicsit karcosabb megnyilvánulását tanácsos abban a kontextusban vizsgálni, hogy általános választójog van, és az ország sorsáról nagy részt olyanok döntenek, akiknek történelmi, politikai, gazdasági, pszichológiai tudásuk kevéssé alkalmas a világ folyamatainak és lényegének átlátására. Ezért a demokrácia több – és más –, mint a programok érzelmektől mentes ütköztetése. Sőt, megkockáztatom, hogy a többség nem is racionális, hanem kifejezetten emocionális alapon húzza be az ikszet.
Meg lehet próbálni ezen kívül maradni, és csak a konkrét eredményekre, víziókra, tervekre koncentrálni, de 2002-ben a Fidesz nagy leckét kapott abból, hogy ez kevés a kormányra kerüléshez (kormányon maradáshoz), és ha nem vesznek részt ebben az eldurvuló játékban, elvész az esélye annak, hogy megvalósítsák a terveiket.
Az a kommunikációs szakemberek feladata, hogy eldöntsék, vajon a kesztyű efféle felvétele hozzásegít-e a győzelemhez, vagy inkább kontraproduktív. A baloldal gyakorlatilag az Antall-kormány megalakulása óta folyamatosan gyűlölködik, dehumanizál, suttogó propagandával gyaláz, járat le jobboldali politikusokat. A – Gyurcsány által utólag elismerten teljesen hamis alapokra épített – köteles beszéd ügyes tematizálása markánsan hozzájárulhatott a 2002-es fiaskóhoz, de például Márki-Zay furcsa kiszólásai éppen úgy nem értek célt, mint a DK elnök és csapatának azóta is tartó gyűlölet cunamija. Dobrev Klára rögtön megragadta az alkalmat a nagyot mondásra, szerinte ez veszélyes eszkalációval fenyeget, hiszen „a poloskákat eltaposni vagy kiirtani szokták – erre készül Orbán”.
Gyurcsányné visongása azért is visszatetsző, mivel Orbán Viktor 15 (+4) éve hatalmon van, de még sosem bántalmazta fizikailag sem politikai ellenfeleit, sem a népét, ellentétben a férjével. Vannak témák, helyzetek és helyek, ahol bizonyos emberek nem szólalhatnak meg a hiteltelenné és nevetségessé válás vagy az ökölbe szorult kezek kiváltásának kockázata nélkül.
A poloskázásban a legszomorúbb mégis az, hogy amikor a szuverenitásunk, a demográfiai helyzetünk, az életformánk veszélyeztetése a tét, kénytelenek vagyunk leragadni a La Fontaine meséjéből ide keveredett felfuvalkodott béka pszichéjénél.
Na tessék, még egy állat, inkább becserélném erre az elefántos hasonlatot.
Vezetőkép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából tartott állami díszünnepségen a Múzeumkertben 2025. március 15-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Hirdetés
