Energiabiztonsági kockázat lett Németországban a szélerőmű

A még igaznak nem bizonyult egyik összeesküvés-elmélet nagy talánya: ki bolondította bele annyira a németeket a szélsőséges zöldpolitikába? A németországi közhangulat mára lehetővé teszi, hogy a túlerőltetett zöldítést és a Green Dealt már lehet a német gazdaság lezüllesztése felelősének nevezni. Egy újabb német belbiztonsági jelentés ugyanakkor arra mutat, hogy Németország most a ló túloldlalán azon kezd aggodalmaskodni, mekkora kockázatot is jelent a szélerőműveknek való kitettség.

Feltételezhetnénk, hogy a túlzottan ambiciózus német zöldpolitikáért – amely sok tekintetben egybecseng Brüsszel Green Deal-ben megfogalmazott elvárásaival – a Zöldek párt a felelős. Mint ismert, az említett párt az úgynevezett „jelzőlámpa-koalícióban” a mérleg nyelveként tudott magának jelentős kormányzati pozíciókat kiharcolni valóságos társadalmi támogatottságukat is jelentősen meghaladva. És még csak nem is Annalena Baerbock külügyminiszter tekinthető a Zöldek legellentmondásosabb politikusának. Az aktuális témát tekintve sokkal inkább volt a német zöldpolitika állatorvosi lova a török származású, vállaltan vegán Cem Özdemir, aki nyíltan ellenségének nevezte a német gazdákat, különösen az állattenyésztőket. Többek közt őket tette felelőssé a klímaváltozásért, amit az említett vádlottak tetemes mennyiségű trágya szétterítésével honoráltak egyes német városokban.

Már Merkel nekilátott az energiaszektor leépítésének

A probléma gyökere ugyanakkor mélyebbre nyúlik a Zöldek politikai programjánál, ezért is tette Alice Wiedel AfD-s kancellárjelölt választási programjának egyik középpontjába azt az állítást, hogy a német gazdasági gyengülés egyik legfőbb oka, ami a német energiaszektor gerincét is megroppantotta,

a félresikerült zöldpolitika, amelyet még Angela Merkel kezdett el, így ezért őt terheli a felelősség Németország tönkretételéért.

Határozott szándékok, kétes döntések

A súlyos károkat okozó, átgondolatlan zöldprogram tehát már Merkel idejében megjelent, nyilván a „Wir schaffen das!” ismerős erőpolitizálásának mentén. Az úgynevezett zöld átállást pedig számtalan kétes döntés övezte. Kezdve onnan, hogy


Hirdetés

a németek sorozatban zárták be atomerőműveiket.

Ha még el is fogadjuk az atomellenesek azon fenntartásait, hogy mit is kezd a világ az elhasznált sugárveszélyes fűtőelemekkel, azt nem lehet elvitatni a nukleáris erőművektől, hogy a károsanyag-kibocsátásuk zéró. Az atomerőművek másik fontos előnye, hogy biztonságos energiahátteret nyújtanak, azaz kvázi mankóként szolgálnak a zöldenergiát termelő telepeknek. Bármennyire is ódzkodnak ettől a zöldenergia hívei, de tény, hogy a napelemparkoknak, szélerőműveknek nagy a kitettsége az időjárástól. A nem termelő időszakokban is kell, ami energiát szolgáltasson, az pedig már egy adott ország döntése, hogy azt hogyan állítja elő.

Nem is véletlen, hogy a németek Franciaországtól kénytelenek áramot vásárolni, amit, mit ad isten, atomerőművek állítanak elő.

A német nukleáris erőművek bezárásával párhuzamosan ezért is voltak kénytelenek újranyitni ligniterőműveiket. A lignit kibocsátása tekintetében az egyik legrosszabb minőségű fűtőanyag, többek közt magas kén-, és nedvességtartalma miatt. Ha még megfelelően szűrik is az elégetett lignit füstjét, akkor is kijelenthető, hogy a lignit kitermelése súlyos természetkárosítást okoz.

Pekingből egy gombnyomással leállíthatóak a német szélturbinák?

Hogy mindez miért is érdekes, arra a brüsszeli technokrata szócső Politico igen érdekes cikke mutat rá. Ebből ugyanis az derül ki, a németek nemzetbiztonsági, energiabiztonsági veszélyforrásként tekintenek azokra a szélerőművekre, amelyeket Kína gyártott a számukra. Nehéz lehet német állampolgárként lépést tartani azzal az ellentmondással, hogy miközben a zöldenergia jó, másrészt csak kiderül, hogy valamiért veszélyes. És pont az energiaellátásra nézve.

A Politico cikkének gerincét az a német védelmi minisztérium által közreadott jelentés adja, amely azt állítja:

  • Peking gazdasági, politikai befolyásolásra tudja felhasználni az egyes projektek késleltetését
  • érzékeny adatokat gyűjthet be Németország energiaellátásáról
  • a Kínától való túlzott függés növeli a kibertámadások kockázatát is
  • nem utolsó sorban pedig távoli hozzáférés révén leállíthatja a Németországban működő szélturbinákat

A jelentés egyenesen azt tanácsolja, Németország állítsa le a már most folyó, Kínával közös szélenergia-projektjeit. Mint kiemelik, a kitettség miatt

nem zárható ki a politikai rendszer, a német ipar üzleti modellje és a társadalmi kohézió destabilizálása az energiaszektor tervezési biztonságának hiánya vagy elégtelensége miatt.

Összegezve a jelentés érvelése szerint ez Kínának „jelentős zsarolási lehetőséget biztosítana a jövőben”, miközben Németország potenciális beszállítóként tekint a kínai cégekre, és számtalan új projektet is indított.

Mint a cikk megjegyzi, Brüsszel is igyekszik fellépni a kínai szélenergia-szolgáltatókkal szemben,

miután az a gyanú fogalmazódott meg, hogy Kína állami támogatást biztosít cégeinek az európai versenytársak legyőzése érdekében.

Zsákutcában az energiabiztonság

A jelentés egyik legfontosabb tanúsága talán az, hogy a nagy elánnal beindított zöldítési hullám során nem voltak olyan hatástanulmányok, amelyek az intézkedések következményeinek széles spektrumára kiterjedtek volna. Látható, hogy nemcsak a német mezőgazdaság, az energia-, vagy az autóipar sínylette meg az elsietett döntéseket, de nem számoltak bizonyos nemzetbiztonsági kockázatokkal sem. A proxyháborúk ráirányították a figyelmet a zöldenergia-ipar kitettségére, amely a jelentés alapján mély nyomott hagyott a németek lelkében. Persze, az is lehet, hogy a jelentés puszta ürügy arra, hogy Németország, vagy tágabb értelemben az egész Európai Unió leválljon a kínai zöldtechnológiai termékekről. Azaz a kitettség veszélye mégsem olyan nagy, mint azt a jelentés sugallja.

Az viszont továbbra is kérdés, hogyan lesz energetikailag önellátó, vagy legalábbis biztonságos Németország, ha lassan minden energiaforrásról – legyen az zöld, nukleáris vagy fosszilis -bebizonyosodik, vagy bebizonyítják, hogy valamiért problémás.

Mindenesetre a németek máris olyan utcába kormányozták magukat, ahonnan már kitolatni is egyre nehezebb lesz…

Vezetőkép: MTI


Hirdetés

Forrás:
Politico
'Fel a tetejéhez' gomb