A tárgyalóasztalnál az már eldőlt, hogy a két nagyhatalom mindenért Zelenszkijt teszi meg felelősnek

A történelem során az mindig úgy történt, hogy a háborúban győztes fél határozta meg, utóbb, mi is legyen a konfliktusról szóló narratíva. Ki legyen a bűnös, ki legyen az áldozat és ki legyen a hős, aki igazságot tett. Árnyalatokról csak jó idő elteltével szabadott beszélni.

Megjelent nemrégiben magyar fordításban is egy kötet „Titkos elit” címmel. Ebben két skót történész azt igyekszik igazolni: valójában angliai zárt páholyokban, elit klubokban dőlt el, hogy bizonyos gazdasági érdekekből kifolyólag összeugrasztják Oroszországot Németországgal, olyan helyzetet teremtve, hogy a németek lépéskényszerbe kerüljenek. Jelen írásunknak nem célja értékelni ennek az állításnak az igazságtartalmát. Csupán azt kívánjuk érzékeltetni, milyen intenzíven él máig a köztudatban, hogy a világháborúkért csupáncsak és kizárólag a németek a felelősek, és még véletlenül sem mondjuk a britek, az utóbb győztesek. Ugyanakkor azt is látjuk, hogyan befolyásolta, konkrétabban hogyan kergette az elmúlt évtizedekben (évszázadban?) önfeladásba, öngyűlöletbe ez a tény a német társadalmat. Oly mértékben, hogy a németek jelenleg a népek keveredésében látják önmaguk és világtörténelmi szerepük tisztára mosásának egyedüli lehetőségét.

Zelenszkij, a mérsékelten sikeres színész és diktátor

E zárójeles megjegyzés után térjünk is vissza a jelenbe, jelesül Donald Trump amerikai elnök legutóbbi bejegyzésére, amelyben szokatlanul élesen ment neki Volodimir Zelenszkijnek, akivel különben több alkalommal személyesen is találkozott. Feltehetőleg ekkor még ilyen nyíltan nem mondta a szemébe, hogy egy diktátornak, színészkomikusnak tartja az ukrán elnököt. Az X-közösségi platformon megosztott bejegyzésben az alábbi megállapításokat teszi Donald Trump:

• Zelenszkij, a mérsékelten sikeres humorista rábeszélte az Egyesült Államokat, hogy költsön el 350 milliárd dollárt egy háborúra, amelyet nem lehet megnyerni
• a háború el sem kezdődött volna, ha Donald Trump hatalmon marad
• az USA bár többet költött a háborúra az EU-nál, abból semmit nem kap vissza
• a orosz-ukrán háború fontosabb Európának, mint az Egyesült Államoknak, mivel az USA-t egy óceán választja el a konfliktustól
• Zelenszkij annak ellenére utasítja el a választásokat, hogy nagyon alacsonyan áll a közvéleménykutatások szerint a népszerűsége
• Joe Biden és Európa kudarcot vallott a béketeremtés terén, a Trump-adminisztráció viszont képes lezárni a konfliktust Oroszországgal
• Zelenszkij borzalmas munkát végzett, hazája romokban áll és milliók haltak meg szükségtelenül

Vitathatatlanul kemény és egyértelmű szavak, amelyek előrevetítk Volodimir Zelenszkij tárgyalási pozícióját is.

Fico már mikor megmondta, kik lesznek a legyőzöttek

A fenti szövegből, és abból, hogy jelenleg a béketárgyalások csak Oroszország és az Egyesült Államok között folynak, több következtetést is le lehet vonni. Elsőként is nyilvánvaló, hogy mindkét fél győztesként szeretné magát aposztrofálni, vagy legalábbis sikerként felmutatni a tárgyalásokat. Így adja magát, hogy elsőként közös álláspontra helyezkednek a tekintetben, hogy ki is lesz a vesztes fél, azaz, ki lesz a hibás.

Erről már Robert Fico is beszélt, nem sokkal a béketárgyalások megkezdése előtt, hogy

ma az EU Ukrajna után a második a legyőzöttek sorában.

Jelen állás szerint a szlovák elnöknek ebben igaza lesz.

Bűnbaklövés

Vonatkoztassunk el kicsit Volodimir Zelenszkij magyar nézőpontból megalapozottan negatív karakterétől. Vonatkoztassunk el attól, ahogyan már a háborút megelőzően bánt a kárpátaljai magyarsággal; ahogyan nyíltan jelezte, hogy Ukrajna átvenné Magyarország helyét az Európai Unióban; hogy folyamatosan veszélyeztette hazánk energiaellátásának cseppet sem jelentéktelen biztonságát. Ha joggal is ítéljük el Zelenszkijt ezekért, vagy számolatlan más húzása miatt, nem tanácsos mindezt megfejelni azzal, hogy készséggel elfogadjuk őt bűnbaknak, ahogy most a két egyezkedő nagyhatalom láttatni igyekszik.

Orbán Viktornak igaza lett megint

Napnál világosabb ugyanis, hogy az orosz-ukrán konfliktus egy proxy-háború Oroszország és az Egyesült Államok közt. Orbán Viktor egyik, évekkel ezelőtt elhangzott és szokás szerint agyongyalázott beszédében az egész világon elsőként utalt erre, amikor kijelentette, az orosz-ukrán háború lezárásához az USA-nak és Oroszországnak kell tárgyalóasztalhoz ülnie.

Utóbb tehát (ebben is) igaza lett.

Ezzel ugyanakkor azt is kimondta, hogy háború valójában e két nagyhatalom érdekeinek mentén robbant ki, és e nagyhatalmak jó szokásukhoz híven nem az egyikük, vagy a másikuk területén. A konfliktusaikat ezúttal is kiszervezték, ezúttal a Közel-Kelet helyett, vagy mellett Európába. Természetesen igaza van Donald Trumpnak abban, hogy egy óceán választja el az USA-t a konfliktustól, dehát mindig is ez volt a cél. Ez a proxy-háborúk évtizedek óta zajló lényege: más országokat, más nemzeteket háborúztatni utolsó vérig. Van erre egy igen találó magyar mondás ezzel kapcsolatban a csalánról… 

Ez mindig is a nagyhatalmak játéka volt

Jelen esetben mondhatjuk, hogy a NATO-terjeszkedés provokálta az oroszokat a háborúba – Ferenc pápa szavaival élve a NATO csaholt Oroszország kapujánál. De mégiscsak Putyin támadott, aki viszont hivatva érzi magát eldönteni, hogy egyes érdekövezetébe számított országok milyen szövetségekbe léphetnek be. Nem lehet, és nem is kötelesség itt igazságot tenni, mert ez a két nagyhatalom, vagy alapvetően a nagyhatalmak saját, külön játéka, amelynek játéktere szigorúan nem esik a saját országuk helyszínére.

Ez a játék pedig most úgy áll, hogy, ha mindkét nagyhatalom sikerként akarja eladni a tárgyalásokat, akkor közös álláspontra kell helyezkedniük, miszerint Zelenszkij a hibás, az ukrán nép pedig az áldozata. A vesztesek közé pedig felzárkózik az Európai Unió, amely a Biden-adminisztráció pressziója alatt fejet hajtva kötelezte el magát Ukrajna mellett. Persze, ezt is lehet bizonyos kényszerhelyzetként tekinteni, hiszen Európának, illetve (kis)nagyhatalmainak is valahogy jelezniük kellett: Oroszország nem tehet meg mindent a kontinensen.

Fel kell találni a Europe First-öt

Bár lehet, hogy Zelenszkij eredetileg is felkérésre játszotta el a háborús elnök szerepét, karakterét most diktátorrá formálja át a két nagyhatalom. Ezt viszont azért nem szabad átvennünk, mert ezzel csak a valóságot és a tényleges tapasztalatokat fedik el a szemünk elől. Mégpedig azt, hogy Európa ténylegesen vesztese lett ennek a háborúnak, egy ilyen csapdába pedig nem eshet bele mégegyszer. Meg kell tehát fogalmazni, mi az Európai út, az egyik nagyhatalmat sem választó harmadik. Az Europe First, ha úgy tetszik. 

Európának meg kell tanulnia pragmatikusnak lenni, egyúttal olyan hatalomnak kell mutatkoznia, amelyet nem lehet elküldeni a tágyalóasztal mellől. Olyan hatalommá kell váljon, amely elzárkózik más nagyhatalmak konfliktusai elől, egyiknek sem válik vazallusává, ellenben gazdasági érdekeit érvényesíti. 

Brüsszel az amerikai ellenzékbe szorult

Erre a jelenlegi brüsszeli vezetés alkalmatlan, mert azáltal vált eleve kiszolgáltatottá, hogy az amerikai demokraták elvárásainak akart megfelelni. Most, hogy újabb adminisztráció jött, a választásokon az Európai Unió, helyesebben inkább Brüsszel is Amerika ellenzékébe került. Ráadásul a szokatlan konszenzust élvező gazdasági jelentést író Mario Draghi most ismét arra figyelmeztet, hogy Trump gazdasági háborút hirdetett, azaz a konfliktus folytatódik, csak egy másik harctéren. Európa viszont nincs felkészülve erre a küzdelemre, versenyképessége a padlón vergődik.

Óriási kihívás előtt áll Európa. Vagy felnő a feladatához, vagy a nagyhatalmak úgy fogják ráaggatni a különböző, és akár egymásnak ellentmondó szerepeket, ahogyan ez most Zelenszkijjel történik. Nem kell őt sajnálni. Csak tanulni kell a példájából.

Vezetőkép: Donald Trump fogadja Volodimir Zelenszkij ukrán államfõt a New York-i Trump-toronyban 2024. szeptember 27-én. Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat