Tüttő Kata korábbi szocialista főpolgármester-helyettest választották a Régiók Európai Bizottsága elnökévé

Minden polgármesternek, minden helyi vezetőnek feladata, hogy meggyőzze saját kormányát „a legfontosabb uniós eszköz, a kohéziós politika” védelméről azért, hogy az Európai Unió egyben maradjon és erős legyen – jelentette ki Brüsszelben Tüttő Kata.
A politikus magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: a Régiók Európai Bizottsága elnökeként azon fog dolgozni, hogy összetartsa „közös otthonunkat, az Európai Uniót”, valamint azon, hogy a testület megvédje „az unió egyik legfontosabb stabilizációs eszközét: a kohéziós politikát”.
„Ebben nagyon számítok a magyar kormány támogatására” – fogalmazott.
Azzal összefüggésben, hogy értesülések szerint a védelmi kiadások egy részét a kohéziós forrásoktól vonnák el, Tüttő Kata úgy fogalmazott: „a mi dolgunk az, hogy a polgáraink biztonságban érezzék magukat minden értelemben”. Az, ha fejlesztési pénzeket vonnak el, „nem fogja segíteni azt az összetartást”, ami a kohéziós források alapvető feladata. Ez által az Európai Unió jövője kerülhet veszélybe – mondta.
„Mi maratonfutók vagyunk, a tárgyalások során a hosszútávú célokat vesszük figyelembe” – közölte.
Szavai szerint most, amikor a világ a szétesés jeleit mutatja, amikor az összetartás helyett a széttartás tapasztalható, akkor a régiók bizottságában tevékenykedő polgármesterek és régiós vezetők dolga az, hogy „megpróbálják összetartani az Európai Uniót”.
A Régiók Európai Bizottsága meg fogja erősíteni a következő öt évben azt a hálót, azt a szövetet, amit az egyes régiók, a városok egymás közötti és a helyi vezetők kapcsolatait jelenti – húzta alá a Régiók Európai Bizottságának elnöke.
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az Európai Parlamentben tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Tüttő Kata megválasztásával a Régiók Európai Bizottsága élére az elkövetkező ötéves időszakban Magyarország olyan fontos uniós intézmény élén rendelkezik képviselettel, amely a nemzeti érdekképviselet, konszenzus kialakítása és az európai belpolitika befolyásolása szempontjából is nagyon fontos lehetőség.
Az, hogy ellenzéki politikus a magyar kormány támogatásával a régiók bizottságának elnöke lehet, az európai közvélemény befolyásolását jelenti – húzta alá.
„Mivel nekünk a nemzeti érdek mindenek előtt fontos, és tekintettel arra, hogy a nemzeti és az európai érdek nyolcvan százalékban egybeesik, jó az, ha Tüttő Kata a magyar nemzeti érdekeket képviseli Európában, mert ez által az európai érdek is jobbá válik”
– emelte ki.
A miniszter hangsúlyozta: a három évtizedes múltra visszatekintő Régiók Európai Bizottsága az egyik legbefolyásosabb uniós intézménnyé vált. Véleményekkel és tanácsadással, konzultációs jogkörökkel formálja a döntéshozó szervek álláspontját. Noha a területi érdekek képviseletét látja el az uniós döntéshozatalon belül, működésének három évtizede alatt majdnem az Európai Parlamenttel azonos súlyú intézménnyé nőtte ki magát – tette hozzá Navracsics Tibor.
Karácsony Ádám, a Régiók Európai Bizottsága magyar delegációjának vezetője közölte, Tüttő Kata elnöki megbízatása „egy új időszak kezdetét jelenti”, mert – mint kiemelte – személyében első ízben van uniós intézménynek magyar, illetve a közép-kelet-európai régióból érkező elnöke.
Elmondta, a magyar nemzeti delegációt 12 tag, illetve 12 helyettes tag alkotja Magyarország minden térségéből érkezett települési képviselők, megyei közgyűlési elnökök, polgármesterek személyében. Feladatuk, hogy formálják az uniós döntéshozatal folyamatát és becsatornázzák a helyi és megyei értékeket és érdekeket a brüsszeli döntéshozatalba – tette hozzá Karácsony Ádám.
Tarlós: Karácsony kabinetjében Tüttő Katán kívül más nem is ért a várospolitikához
Vezetőkép: Tüttő Kata, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-képviselőjelöltje beszédet mond a három párt kaposvári kampányrendezvényén 2024. június 4-én. Fotó: MTI/Vasvári Tamás