Szijjártó Péter: A németországi biztonsági kihívások súlyos politikai hibákra vezethetők vissza

Magyarország mindig aggodalommal követi a Németország súlyos biztonsági kihívásairól szóló híreket, amelyekből az utóbbi időszak során volt bőven – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az előző napi müncheni gázolásra reagálva pénteken Miskolcon.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető leszögezte, hogy hazánknak érdeke az, hogy Németország erős és stabil legyen, már csak azért is, mert minél jobban megy a német gazdaságnak, annál kedvezőbbek a körülmények a magyar gazdaság növekedéséhez is.
„Ezért minden olyan Németországból érkező hír, ami instabilitásról, gazdasági visszaesésről vagy éppen észszerűtlen döntésekről szól, nekünk is rossz hír”
– mondta.
„És természetesen aggodalommal követjük figyelemmel az olyan híreket, amelyekből volt sajnos bőven az elmúlt időszakban, legutóbb tegnap, amelyek Németország súlyos biztonsági kihívásairól szólnak” – folytatta.
„Nyilvánvalóan ezek a súlyos biztonsági kihívások súlyos politikai hibákra vezethetők vissza, azonban mindezek kezelésére a német embereknek majd jövő hétvégén lesz lehetőségük”
– tette hozzá.
Afgán migráns hajtott Münchenben az emberek közé, a 25 sérült közt gyermekek is vannak
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarországon garantált az emberek és a beruházások biztonsága, ez pedig a kiszámíthatóság mellett rendkívül fontos a gazdaság fejlődéséhez.
„És ezt a biztonságos környezetet és a kiszámíthatóságot itt Magyarországon minden beruházó meg is találja” – emelte ki.
Vezetőkép forrása: Facebook/Szijjártó Péter