Nem arra születtünk, hogy gyilkoljunk – Ferenc pápa arra kérte a híveket, imádkozzanak a békéért
A Szentatya az audiencián a köszöntötte a gyulafehérvári híveket is

A szerdai általános kihallgatáson Ferenc pápa megismételte állandó felhívását a békéért – írta beszámolójában a Vatican News, hozzátéve a pápa felszólította a híveket: imádkozzatok a békéért, vezekeljetek a békéért.
A szerdai általános kihallgatáson Ferenc pápa a zarándokok köszöntése során külön is üdvözölte üdvözölte a gyulafehérvári főegyházmegye zarándoklatának tagjait:
Szeretettel köszöntöm a gyulafehérvári híveket, akiket elkísért érsekük.
Az audencián a Szentatya félretéve előre megírt, olasz híveknek szóló üdvözletét a béke szükségességéről osztotta meg gondolatait:
nővérek, testvérek, imádkozzunk a békéért! Mindannyian vegyük ki a saját részünket! Nem arra születtünk, hogy gyilkoljunk, hanem arra, hogy segítsünk az embereknek növekedni. Találjuk meg a béke ösvényeit!
Arra is felszólította a jelenlévőket, hogy kérjék a békét napi imáikban. Ezt követően a „meggyötört Ukrajnát” említette, ahogyan azt szinte minden általános audiencián teszi az orosz-ukrán háború kitörése óta. „Mennyit szenved!” – hangsúlyozta a pápa.
Felhívásának végén kiemelte a világ legrosszabb háborús övezeteit: „Palesztina, Izrael, Mianmar, Észak-Kivu, Dél-Szudán”. „Kérlek, imádkozzatok a békéért” – sürgette a pápa. „Vezekeljetek a békéért.”
Vezetőkép: Vatican News/Facebook

Hirdetés