A választások előtt négy nappal a német hatóságok találtak egy szélsőjobboldalit, aki egy menekültszállást akart felrobbantani

Megelőztek egy – feltehetően robbantásos – merényletet egy brandenburgi menekültszállás ellen – közölték csütörtökön a német hatóságok.

A drezdai főügyészség tájékoztatása szerint egy szerdai névtelen bejelentést követően Meissen kisvárosában Szászország tartomány hatóságai még aznap átkutattak két ingatlant, ennek során két gömbbombát találtak, valamint bokszert, késeket, lőszereket, és riasztó, illetve légfegyvereket is lefoglaltak. A házkutatások során a tűzszerészeken kívül a rendőrség különleges kommandós alakulatának (SEK) szélsőjobboldali bűncselekményekre szakosodott szakértői is jelen voltak.

A nyomozók közlése szerint egy 21 éves német állampolgár készült támadásra a Brandenburg tartományban található Senftenberg egyik menekültszállása ellen. Egy bíróság elrendelte a férfi letartóztatását robbanószerrel elkövetett bűncselekmény előkészülete miatt. Eddigi információk szerint egyedül cselekedett, s egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen kapcsolatban állt szélsőjobboldali körökkel.

Az ügy mutatja, hogy mennyire fontos a szélsőjobboldali körökkel szemben továbbra is fenntartani a bűnüldözési nyomást

-hangsúlyozta Armin Schuster, Szászország kereszténydemokrata belügyminisztere.


Hirdetés

Vezetőkép: Rendőrök a késes támadás helyszínén, egy edzőterem bejárata előtt a németországi Duisburgban 2023. április 18-án (illustráció); fotó: MTI/AP/DPA/Christoph Reichwein


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb