Dublinban késelés történt, a hatóság egyelőre nem minősítette terrorcselekménynek


Hirdetés

Többeket megsebesített vasárnap egy késelő Dublinban, a rendőrség egy gyanúsítottat őrizetbe vett – jelentették az ír hatóságok.

Az APA osztrák hírügynökség korábban egy halottról számolt be, de az AFP francia hírügynökség az ír rendőrségre hivatkozva azt írta legfrissebb híradásában, hogy nem halt meg senki, a három sebesültet kórházba vitték.

A rendőrség szerint az elkövető húszas évei elején jár, és egyedül cselekedhetett. Áldozatai közül ketten súlyos, de nem életveszélyes sebeket kaptak, a harmadik pedig könnyebben sebesült meg.

Michael Martin ír miniszterelnök megdöbbentőnek nevezte a késelést az X-en, és teljes felépülést kívánt az áldozatoknak.

Az ír rendőrség a nap folyamán „súlyos incidensről” számolt be, és közölte, egy férfit elfogtak, akit a főváros, Dublin északi részének egyik rendőrőrsére vittek. A rendőrség hangsúlyozta, hogy a közveszély elmúlt.


Hirdetés

A helyi sajtóban megjelent felvételeken a bűncselekmény lezárt helyszínére kiérkező rendőrségi egységeket és a mentőszolgálatok járműveit lehetett látni.

A The Irish Times a nap folyamán közölte, hogy a keleti Stoneybatter kerületben történteket a rendőrség egyelőre nem minősíti terrorcselekménynek.

A helyi lap arról számolt be, hogy az elkövető hagyományos háztartási kést használt, és egy házbejáratnál támadt rá az emberekre.

A svájci külügyminisztérium időközben közölte, hogy az áldozatok egyike és az őrizetbe vett személy is svájci-ír kettős állampolgár.

Vezetőkép forrása: Youtube/5MinuteSchool


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb