Menekülnek az emberek Szantoriniről (Videó!)

Nagy erejű földrengés és szökőár is lehet.

Több száz ember hagyta el kompon kedd hajnalban a görögországi Szantorini szigetét, miután napok óta pár percenként folyamatosan földrengések rázzák meg a térséget.

Szantorini és Amorgosz szigete között több száz földmozgást észleltek múlt péntek óta. A hatóságok emiatt egész hétre elrendelték az iskolák bezárását Szantorinin és a környező kisebb szigeteken. Kedden reggel az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Intézet (EMSC) 4,7-es erősségű földmozgást észlelt. Az embereknek azt tanácsolták, hogy maradjanak távol a part menti területektől, ahol földcsuszamlás kockázatával is számolni kell.
Szantorinin a boltok sem nyitnak ki, az emberek nem járnak be dolgozni, a sziget kezd teljesen kiürülni
– mondta el a Reuters hírügynökségnek egy fiatal nő, mielőtt kedd reggel felszállt egy Athénba induló kompra. 
 
5,1 erősségű földrengés Érintett országok: Törökország, Egyiptom, Görögország és Líbia 26 kilométerre innen: Szantorini, Görögország · 3:46

A helyzet kritikus és szükséges a folyamatos figyelem és értékelés, amit a görög szakemberek végeznek, beleértve a lakosság tájékoztatását, illetve biztonságos helyre való szállítását.

 
A nap folyamán egy plusz repülőjáratot is indítanak a szigetről. Szeizmológusok szerint ez az intenzív szeizmikus aktivitás akár még hetekig is eltarthat. Görögországban európai viszonylatban gyakoriak a földrengések, mert az ország az afrikai és az eurázsiai tektonikus lemez találkozásánál fekszik. 
A Tűzhányó Blog Facebook-oldalán folyamatosan értékelik a helyzetet, amit ide kattintva olvashatnak.
Forrás: MTI/Vasarnap.hu, Fotó: X.com

'Fel a tetejéhez' gomb