Budapest elveszett tetődíszei – A Salgótarjáni Kőszénbányák Részvénytársaság székháza
Az Arany János utca 25. szám alatt áll egy épület, amely mellett naponta százak rohannak el, észre sem véve a budapesti századelő építészeti örökségének egyik csendes tanúját.
A ma hivatali funkciót ellátó szecessziós stílusú ház 1905 és 1907 között a Salgótarjáni Kőszénbányák Részvénytársaság székházának épült, méghozzá az elismert műépítész, Wellisch Alfréd tervei alapján. Wellisch nevéhez számtalan budapesti középület, villa és bérpalota kötődik. Közülük kiemelkedik az Óbudai Főgimnázium, a Fasori Izraelita Fiúárvaház, a Pesti Izraelita Hitközség Székháza, a Balázs-bérház, valamint a Wellisch-palota a Kossuth téren.
A Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság a 19. század második felében és a 20. század első felében az egyik legjelentősebb magyar bányászati és ipari vállalat volt, amelyet 1868-ban alapítottak. Fő célja a Nógrád vármegye területén található jelentős szénvagyon kitermelése volt. Az iparosodás miatt a szén rendkívül keresett energiaforrás volt abban az időszakban, ezért a vállalat kulcsszerepet játszott a magyar ipari fejlődésben, különösen az észak-magyarországi régióban. Érdekesség, hogy a cég saját vasúthálózatot épített ki a szénszállítás megkönnyítésére. Ez a vasúti infrastruktúra fontos szerepet játszott nemcsak a társaság, hanem a térség gazdasági kapcsolataiban is.
Az Arany János utca 25-ös telek adottságai nem voltak ideálisak: az utcafront szűk, az épület mélysége pedig alig említésre méltó. Wellisch Alfréd azonban bravúrosan használta ki a teret, hogy a századelő reprezentációs igényeinek megfeleljen.
Az utcai homlokzat szigorúan szimmetrikus, mégis díszes. Az épület Arany János utca főhomlokzatának sarokrészén a híres üvegművész, Róth Miksa gyönyörű üvegmozaikja kapott helyet egykor. A négyszintes épületet magastetővel látták el, melynek sarokpontjaiban a szecessziós tetőkre jellemző hengeres alakú, kisméretű torony épült, gazdag díszműbádogos elemekkel.
Az épület belseje a szecesszió minden báját tükrözi: a kovácsoltvas kapuzat, a liftajtók, a csillárok és a faborítások mind a régi mesterek keze munkáját dicsérték. Kiessling Rezső csillárjai a belső terek fénypontjai voltak, míg a bányászati jeleneteket megörökítő domborművek és szobrok Rákos Manó szobrász tehetségét bizonyítják.
Az iparosok névsora is önmagáért beszél: Thék Endre asztalos munkái, Lepter János lakatosmunkái, Reitzer Ferenc festő-aranyozó munkái, és az Egyesült Parkettgyárak Rt. által készített padlózat mind az egykori luxus színvonaláról mesélnek.
A székházzal szembeni hatalmas telek (amelyen ma a Bankcenter épülettömbje áll) a II. világháború idején beépítetlen volt, így az épület Arany János utcai homlokzata a Szabadság tér északi oldaláról is jól látszódott. Ennek ellenére az épület nem szenvedett jelentős sérüléseket az ostromában, holott erre minden esélye megvolt. Díszes tetőzete és apró tornyai, valamint a történelmi Magyarország középcímerét mintázó és a cégnevet ábrázoló Róth Miksa alkotás sem ekkor, hanem a háborút követő évtizedekben pusztult el – vélhetően ideológiai okokból.
Az épület több mint egy évszázadon át dacolt az idővel és a történelem viharaival, de belső tereinek pazar részletei máig megmaradtak. Az egykori székház homlokzatának és díszes tetőzetének méltó helyreállítása azonban még nem történt meg. A jövőben talán eljön az a nap, amikor a kívül-belül felújított épület újra teljes pompájában mesélhet múltjáról. Addig is, ha arra járunk, érdemes megállni, felnézni, és elképzelni, hogyan nézhetett ki 1907-ben, amikor először nyitották meg kapuit.