„Soha többé!”

Ma, január 27-én, a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján tisztelegünk az áldozatok előtt és tisztelegünk a túlélők előtt. 1945-ben ezen a napon szabadult fel az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor. Emlékezzünk együtt, és dolgozzunk azon, hogy a történelem tragédiái soha ne ismétlődjenek meg.

A Holokauszt Emléknap nem csupán egy nap a naptárban, hanem az emlékezeté. Hogy soha többé ne történhessen meg az a borzalom, ami a második világháború alatt több mint hatmillió zsidó és más kisebbségi csoportok, így romák, fogyatékkal élők, homoszexuálisok és politikai ellenzők életét követelte.

Az áldozatok emlékének megőrzése nemcsak tiszteletadás a szenvedők iránt, hanem figyelmeztetés is a jövő nemzedéke számára. Az emlékezés segít megőrizni a történelmi igazságot, megakadályozva, hogy a tagadás és a hamisítás eltorzítsa a valóságot. A Holokauszt Nemzetközi Emléknapja nemcsak a múltra emlékeztet, hanem a jelen és a jövő felelősségére is irányítja a figyelmet.

A holokauszt 6 millió zsidó szisztematikus, államilag támogatott üldöztetését és meggyilkolását jelenti. Ugyanakkor a náci üldöztetésnek és gyilkosságoknak több millió más áldozata is volt. A nácik a zsidókon kívül más csoportokat is üldöztek, mivel úgy tekintettek rájuk, mint akik veszélyt jelentenek a német népre. Ezek a csoportok a következők voltak: politikai ellenfelek, Jehova tanúi, homoszexualitással vádolt férfiak, úgynevezett aszociálisok, hivatásos vagy megrögzött bűnözéssel vádolt személyek, afronémetek, fogyatékkal élők és romák (cigányok). A második világháború alatt a náci rezsim tömeggyilkosságokat követett el azok ellen, akiket faji, politikai vagy ideológiai ellenségének tekintett. Ide tartoztak a fogyatékkal élők, a romák, a lengyelek (különösen a lengyel értelmiség és elit), a szovjet tisztviselők és a szovjet hadifoglyok is.

A második világháború és a holokauszt 1945 májusában ért véget Európában, amikor a szövetséges hatalmak legyőzték a náci Németországot.

Annak ellenére, hogy a náci német rezsim minden európai zsidót meg akart gyilkolni, voltak, akik túlélték a holokausztot. Ahogy a szövetséges erők az offenzívák során keresztülnyomultak Európán, felszabadították a zsidókat a náci ellenőrzés alól. A túlélést csak rendkívüli körülmények, egyéni döntések, mások (zsidók és nem zsidók) segítsége és a puszta szerencse tette lehetővé.

A Holokauszt Emléknap nemzetközi jelentőségű, január 27-e, Auschwitz felszabadításának napja, számos országban hivatalos emléknap. Az ENSZ is ezen a napon tartja a Holokauszt Nemzetközi Emléknapját, amelyet 2005-ben állítottak be. Ez a nap lehetőséget ad a nemzetek közötti összefogásra, hogy közösen emlékezzünk és tanuljunk a múltból. 

 

A Holokauszt Emléknap több mint emlékezés; egy aktív cselekvés a jövő jobbá tétele érdekében. Azon keresztül, hogy emlékezünk, tanulunk és előmozdítjuk a megértést és a békét, biztosíthatjuk, hogy a „Soha többé” nem csak egy üres frázis marad, hanem valódi elkötelezettség a jövő iránt. Az emléknap arra ösztönöz minket, hogy minden nap tegyünk valamit az emberi méltóság és az egyenlőség védelmében.

Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben

A holokauszt az egész társadalom története. Ezért az igazi szabadságot az jelenti, ha az emlékezés felelősségét az egész társadalom viselni és a történelemhamisítás ellen egységesen fellép.

• Holokauszt Emlékközpont: Budapesten található a Holokauszt Emlékközpont, amely kiemelt szerepet játszik az oktatásban és a megemlékezésben.
• Emlékművek és emléknap: Számos emlékmű található országszerte, és Magyarországon is megemlékeznek a Holokauszt Nemzetközi Emléknapjáról január 27-én.

A magyarországi holokauszt

Magyarország 1941-ben lépett be a második világháborúba a tengelyhatalmak oldalán. Ekkor a magyar zsidó közösség még viszonylag békében élt, bár korlátozások már ekkor is léteztek, például a zsidótörvények formájában, amelyek korlátozták a zsidók gazdasági és társadalmi jogait.

Deportálások

A holokauszt Magyarországon igazán 1944-ben kezdődött, amikor Németország megszállta az országot. Ekkor Adolf Eichmann, az SS tiszt, Magyarországra érkezett, hogy irányítsa a zsidók deportálását.

• Sárga csillag: Március végén minden zsidónak sárga csillagot kellett viselnie, hogy könnyen azonosíthatóak legyenek.
• Gettók és munkatáborok: Áprilisban kezdődött a gettók létrehozása, ahol a zsidókat összegyűjtötték, majd onnan tovább deportálták őket. Az első nagyobb deportálás május közepén indult.

A numerus nullus

A magyar kormány és a német megszállók a „numerus nullus” politikát alkalmazták, ami azt jelentette, hogy Magyarországról a lehető legnagyobb számú zsidót akarták eltávolítani. Ennek eredményeként Magyarországról több mint 437 000 zsidót deportáltak Auschwitz-Birkenauba és más haláltáborokba, ahol a legtöbbjüket azonnal meggyilkolták.

Amíg tudtak, ellenálltak…

• Budapesti gettó: Budapesten külön gettókat hoztak létre, de a deportálások a fővárosban lassabban haladtak, részben a nemzetközi nyomás és az ellenállás miatt.
• Vöröskereszt és diplomaták: A svéd diplomata, Raoul Wallenberg, és más országok diplomatái (pl. Carl Lutz Svájcból) több ezer zsidó életét mentették meg hamis papírokkal és védett házak kialakításával.
• Ellenállás: Az Új Keresztény Zsidó Párt tagjai és más ellenállók, mint például Sztehlo Gábor, aki árvaházakat hozott létre, szintén sok zsidó gyermeket mentettek meg.

A háború vége 

A deportálások 1944 júliusában leálltak, részben a szovjet csapatok előrenyomulása miatt, amelyek augusztusra elérték Budapestet. A háború végére, 1945-re, Magyarországon körülbelül 100 000 zsidó maradt életben, nagy részük Budapesten.

A magyarországi holokauszt története nemcsak a borzalmakról szól, hanem az emberi ellenállásról, a szolidaritásról és azokról a hősökről, akik a legnagyobb sötétségben is fényt gyújtottak. Az oktatás és az emlékezés fontossága ma is kulcsfontosságú, hogy a jövő nemzedékei megértsék és tanuljanak ebből a tragédiából. 

Akik túlélték a borzalmat

A Holokauszt túlélőinek története rendkívül sokszínű és mélyen megrázó. Ezek az emberek különböző országokból, különböző társadalmi háttérrel rendelkeztek, de mindannyian ugyanazt a közös traumát éltek át. 

Kertész Imre

Kertész Imre magyar író és holokauszt túlélő, aki 1944-ben, 14 éves korában került Auschwitzba, majd később Buchenwaldba. A „Sorstalanság” című regénye, amelyért 2002-ben Nobel-díjat kapott, a saját tapasztalatait tükrözi egy fiatal fiú szemén keresztül, akit elhurcolnak, és aki átéli a koncentrációs táborok szörnyűségeit. A könyv nemcsak a fizikai, hanem a mentális túlélésről is szól, bemutatva, hogyan válik a főhős a borzalmak részese, és hogyan változik meg a személyisége a túlélés érdekében.

Rudolf Vrba és Alfred Wetzler

Rudolf Vrba és Alfred Wetzler két szlovák zsidó, akik 1944 áprilisában megszöktek Auschwitzból. Szökésük után írták meg az úgynevezett „Auschwitz-jegyzőkönyvet” („Vrba-Wetzler report”), amely részletes leírást adott a tábor működéséről, beleértve a gázkamrákat és a tömeges gyilkosságokat. Ez a jelentés volt az egyik első átfogó dokumentáció, amely eljutott a külső világba, és figyelmeztette a nyugati hatalmakat és a zsidó vezetőket Európában a Holokauszt valóságára. A két férfi szökésének története az ellenállás, a bátorság és az információ terjesztésének szimbolikus példája.

Gisella Perl

Gisella Perl romániai zsidó nőgyógyász volt, aki Auschwitzban kényszerült dolgozni. Ő volt az egyik orvos, aki a táborban dolgozott, és számos nő életét mentette meg, különösen a szülések során, gyakran életveszélyes körülmények között. Perl doktornő kénytelen volt abortuszokat is végrehajtani, hogy megakadályozza a nők és gyermekeik azonnali meggyilkolását. A háború után az Egyesült Államokba emigrált, ahol folytatta orvosi pályafutását, és egy könyvet is írt „I Was a Doctor in Auschwitz” („Orvos voltam Auschwitzban”) címmel, amelyben megosztotta tapasztalatait.

Marion Blumenthal Lazan

Marion Blumenthal Lazan holland születésű, de Németországban élt, amikor a holokauszt kitört. Szüleivel és testvérével együtt több koncentrációs táborban is megfordult, köztük Bergen-Belsenben. Marion története különösen érdekes, mivel gyermekként élte át ezeket a borzalmakat, és ez a perspektíva különleges betekintést nyújt az ártatlanság elvesztésébe és a gyermeki lélek rugalmasságába. A háború után az Egyesült Államokba költözött, és „Four Perfect Pebbles” („Négy tökéletes kavics”) című könyvében írta meg az élményeit, amelyekben egy kislány egyszerű, de mélyen szimbolikus reményéről beszél – arról, hogy ha négy tökéletes kavicsot talál, akkor talán a családja túléli a holokausztot.

Tom Lantos

Tom Lantos magyar származású amerikai politikus, aki a második világháború alatt zsidóként menekült és rejtőzködött Magyarországon. Lantos túlélte a munkatábort és a háborút, majd az Egyesült Államokba emigrált, ahol később a képviselőház tagja lett, és az emberi jogok szószólója. Története nemcsak a túlélésről szól, hanem arról is, hogyan alakította a Holokauszt élménye a későbbi életét és politikai karrierjét, különösen az emberi jogok védelmében végzett munkáját.

A háború után az új élet felépítése nagy kihívást jelentett. Sokan új országokba vándoroltak, új identitást kellett teremteniük, és szembesülniük kellett azzal, hogy a világ nem mindig értette meg vagy akarta hallani a történeteiket. A túlélők gyakran érezték kötelességüknek, hogy beszéljenek a tapasztalataikról, hogy a jövő generációi tanulhassanak a Holokauszt borzalmaiból és megakadályozzák annak megismétlődésének.

Mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy a világ megértse, mi történt, és hogy soha ne történhessen meg újra.

Elie Wiesel

Elie Wiesel, a híres zsidó író és holokauszt túlélő, talán az egyik legismertebb személy, aki megosztotta élményeit. Wiesel a „Night” (Éjjel) című könyvében írta le a saját és családjának tragédiáját, amely során Auschwitzba és Buchenwaldba kerültek. A könyv az emberi lélek kitartásáról és a hit elvesztéséről szól, miközben a náci haláltáborok kegyetlenségét tárja fel.

Anne Frank

Bár Anne Frank nem élte túl a Holokausztot, naplója, amelyet az amszterdami rejtekhelyén írt, rengeteg emberhez eljutott, és máig a legnagyobb hatású írások közé tartozik. Naplója nemcsak személyes tragédiájáról szól, hanem az emberi szellem rugalmasságáról és reményéről is a sötétség közepette.

Viktor Frankl

Viktor Frankl pszichiáter volt, aki Auschwitzot és más koncentrációs táborokat is túlélt. A „Man’s Search for Meaning” (Az ember jelentése) című könyvében a túlélés lélektanát tárgyalja, rámutatva, hogy még a legreménytelenebb helyzetekben is van értelme az életnek, és az ember képes megtalálni ezt az értelmet, ami segíthet a túlélésben. Sok túlélő beszél arról, hogyan használták fel a szerencsét, az emberi kapcsolatokat, a hitet vagy a találékonyságot a túléléshez. Volt, aki a szerencsének köszönhette az életét, mások pedig a szolidaritásból és a közösség erejéből merítettek erőt.

A Holokauszt túlélőinek történetei nemcsak a múlt emléke, hanem tanulság és figyelmeztetés a jövő számára. 

Vezetőkép: Pixabay