Optimista a kormány, mert a magyar gazdaság komoly növekedés előtt áll – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón. Gulyás Gergely elmondta azt is, a Nemzeti Nyomozó Iroda megkezdte a nyomozást a csütörtök reggel számos magyarországi iskolát ért bombafenyegetés ügyében, és a kormány képes az iskolák biztonságát szavatolni.
Gulyás Gergely a bombafenyegetésről azt mondta, hajnal óta, mióta az első e-mailről szóló tájékoztatás megérkezett, a miniszterelnök, a belügyminiszter és a szolgálatokat felügyelő miniszter több alkalommal is egyeztetett. Nagy valószínűséggel egy internetes felhasználó, vélhetően egy helyről küldött fenyegető e-maileket, ezek szövegszerűen egyeznek – közölte. A levél tartalmát – amely szerint robbanószert helyeztek el az iskolákban, a muszlimok ellen folytatott háború miatt – a rendőrség nyilvánosságra hozza. Hozzátette: a tanítást nem függesztették fel, de az iskolák egy részében az igazgatók ezzel ellentétes döntést is hozhattak. A rendőrség minden iskolában meggyőződik arról, van-e alapja a fenyegetéseknek, a titkosszolgálatok pedig felvették a kapcsolatot a szlovák társszervekkel, mert tavaly számos szlovák iskola kapott hasonló bombafenyegetést.
Az országos rendőrfőkapitány a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát (KR NNI) jelölte ki a nyomozás lefolytatására, alájuk rendelve valamennyi megyei és országos nyomozóegységet
– mondta. Kitért arra is, hogy a levelet több email-szolgáltatón keresztül, azonos szöveggel küldték ki, kiemelte azonban: a magyar nyomozóhatóságoknak és szolgálatoknak megvan az a képességük, hogy hiába bújnak külföldi szerverek mögé az elkövetők, be fogják őket azonosítani.
Gulyás Gergely mindenkit arra kért, hogy őrizze meg a nyugalmát, mert a kormány képes az iskolák biztonságát szavatolni.
Hozzátette: ahogy ezek a fenyegetések Szlovákiában is minden alapot nélkülöztek, a kormány reményei szerint ez Magyarországon is így lesz. Vitályos Eszter kormányszóvivő délelőtt negyed 11 körül elmondta, 121 tankerületi intézményt érint a bombariadó. Gulyás Gergely beszámolt arról, a kabinet szerdai ülésén a nemzetgazdasági miniszter hosszabb elemzését hallgatta meg, amely „az elmúlt évek nehézségei után optimizmusra okot adó helyzetértékelés volt”. A miniszter azt mondta, a háború belátható időn belüli befejezésére lényegesen nagyobb az esély most, mint korábban bármikor, de ettől függetlenül a magyar gazdaságban is a fordulat jelei mutatkoznak, sőt, azok kézzelfoghatóak. Fotó: MTI/Soós Lajos
A magyar gazdaságot 2022-től súlyosan érintették elsősorban a háború következményei, a szankciók, az infláció, ez a növekedésre még tavaly is kihatott. Kiemelte a rekordszintű, 4,7 milliós foglalkoztatottságot, a növekvő reálbéreket, a fogyasztás, a kiskereskedelmi forgalom tavalyi bővülését, a lakossági hitelállomány növekedését. Nagy eredményként beszélt arról, hogy több mint egymillió, 2008-2009-hez képest 1,1 millió új munkahely jött létre.
Elmondta, végleges adat még nincs, de tavaly 10 százalék körüli volt Magyarországon a reálbér emelkedés. A hároméves bérmegállapodás pedig garantálja, hogy idén is jelentős, 5-6 százalékos reálbér növekedés legyen – tette hozzá. Jó hírként beszélt arról, hogy tavaly a középosztályban és a legszegényebbek között volt a legnagyobb, 15 százalék feletti a béremelkedés. Szerinte a fogyasztás növekedése is optimizmusra ad okot.
2024 első háromnegyed évében 4,1 százalékkal nőtt a fogyasztás Magyarországon, ez az ötödik legmagasabb volt az Európai Unióban
– részletezte. Hozzátette, a kiskereskedelmi forgalom 13 hónapja bővül, a hazai turizmus pedig tavaly minden rekordot megdöntött.
A magyar gazdaság hosszú idő után komoly növekedés előtt áll
Gulyás Gergely ismertetése szerint a hitelpiac is élénkül; a lakástranzakciók száma több mint harmadával emelkedett 2024-ben, nőttek az újautó- és a használtautó-eladások is. Úgy összegzett: az új gazdaságpolitikai akcióterv 21 pontja, a családtámogatási intézkedések, az idei évben beinduló gazdasági növekedés ezeket a folyamatokat erősíteni fogja, ezért a magyar gazdaság hosszú idő után komoly növekedés előtt áll. Úgy fogalmazott, „amit Trump az Egyesült Államokban csinál, azt évek óta csináljuk itthon”, számtalan területen ezért büntetnek bennünket. Fotó: MTI/Soós LajosMegjegyezte, ha a háború lezárul, az elsősorban az energiarákra lesz hatással, de hatással lesz a gazdaság számtalan más területére is, „úgyhogy jó okunk van arra, hogy optimisták legyünk”. A miniszter értékelése szerint az új amerikai elnök és adminisztráció által hozott döntések egybevágnak a magyar kormány elmúlt bő évtizedben megtett lépéseivel.A miniszter azt mondta, a határvédelemben, a migrációs és a gender-politikában Magyarország ugyanazt az álláspontot képviseli, mint néhány napja az Egyesült Államok. Emlékeztetett arra, hogy a határvédelem területén Brüsszel bünteti Magyarországot.
Migrációs politikában azért szerencsésebb Magyarország, mert itt nem volt hosszú ideig demokrata kormányzás, ezért az országba „nem engedtek be mindenkit”, így nem kell most akciókat szervezni, hogy hogyan lehet ezeket az embereket kivinni az országból.
Vitályos Eszter kormányszóvivõ a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2025. január 23-án. Fotó: MTI/Soós Lajos
A határvédelem továbbra is biztosítja, hogy migránsok Magyarországra ne jöjjenek be
Gulyás Gergely azt mondta, gender-politikában Magyarország ugyanazt képviseli egy évtizede, mint amit néhány napja az Egyesült Államok is képvisel. Egyértelművé tettük mindig is, hogy a genderpropagandát „elmebajnak” tartjuk – fogalmazott, megjegyezve, az elmúlt években paradox módon ennek fő magyarországi képviselője az Egyesült Államok nagykövete volt. Hozzátette, most az Egyesült Államok is jogszabályi szinten teszi egyértelművé azt a biológiai alapvetést, hogy az ember vagy férfi, vagy nő. Rámutatott arra is, hogy az amerikai kormány többé nem támogatója a Soros-szervezeteknek és -hálózatoknak, ezek finanszírozásának felfüggesztéséről is döntés született.
Orbán Viktor beszámolója a pozsonyi látogatásról
A miniszter szerint Magyarország és Szlovákia nem egyszerűen csak jószomszédi viszonyban van egymással, hanem az európai politika legfontosabb kérdéseiben is ugyanazt vallja. A két kormány a józan ész hangja az európai politikában és az európai bővítéspolitikában is, Magyarország pedig szolidáris Szlovákiával – közölte. Kifejtette, Ukrajna uniós tagjelölt, és egy tagjelölt ország nem teheti meg, hogy tudatosan és szándékosan olyan intézkedéseket hoz, amellyel ellehetetleníti uniós tagállamok energiaellátását.Hozzátette, az uniós csatlakozáshoz nemcsak a kisebbségi, nemzetiségi jogokat kell maradéktalanul tiszteletben tartani. Ukrajna félreérti saját helyzetét, vagy pedig nem tekinti komolynak azt a célt, hogy csatlakozni akar az Európai Unióhoz – jelentette ki. Az iskolákat ért bombafenyegetés kapcsán elmondta, nincs aláírás a fenyegető levelek alatt. Gulyás Gergely hangsúlyozta, a Belügyminisztérium megadta azt a szabadságot az iskolaigazgatóknak, hogy a helyszínen, egyedileg döntsenek a tanítási szünet esetleges elrendeléséről. Ahol az oktatás feltételei fennállnak, ott azt javasolják, hogy folytassák azt, de ahol már egy fél osztály hiányzik, nincs értelme a tanítás folytatásának – tette hozzá.
Nem reális a tanítási szünet elrendelése
Megjegyezte, valószínűleg sok iskolaigazgató fog úgy dönteni, hogy tanítási szünetet rendel el. A miniszter úgy fogalmazott: nincs realitása annak, hogy péntekre tanítási szünetet rendeljenek el, mert a csütörtöki nap során már egyértelműen lehet nyilatkozni arról, hogy minden iskola biztonságos-e, hogy ezeknek a fenyegetéseknek a remények szerint semmilyen alapja sincsen. Arról is beszámolt, hogy a rendőrség valamennyi iskolába kimegy, ott meggyőződnek arról, hogy az oktatás feltételei fennállnak-e, hogy van-e alapja a fenyegetésnek. Hozzátette, ha nincs alapja, akkor az oktatás folytatódhat. Gulyás Gergely kiemelte, hogy az önkormányzatokkal mindenütt zavartalan az együttműködés.Arra a kérdésre, hogy a bombafenyegetés elkövetője milyen büntetési tételre számíthat, elmondta: börtönbüntetés jár a közveszéllyel történő fenyegetés miatt, és ebben az esetben minősített esetről van szó, hiszen a köznyugalmat ez nem kis mértékben, hanem súlyosan zavarta meg. Közölte azt is: az ilyen jellegű fenyegetéseket a lehető leggyorsabban és legalaposabban ki kell vizsgálni, az elkövetőt el kell fogni és meg kell büntetni.
De míg Nyugat-Európa terrorcselekményekkel néz szembe, addig nálunk egyelőre fenyegetések vannak. Jó lenne, ha ez így maradna és terrorcselekmények semmiképpen nem lennének
– mutatott rá.A miniszter arra a kérdésre, hogy mire számítanak Donald Trump amerikai elnök beiktatása után, kifejtette: a közvetlen kapcsolatok jobbak lesznek, mint valaha.Kitért arra is, hogy az Egyesült Államok új kormánya világos politikai ideológia jegyében, a saját gazdaságának védelmét helyezi az első helyre, és minden olyan nemzetközi gazdasági együttműködésben, ahol negatívuma áll fenn, változtatni akar.Ennek eszköze vagy a megegyezés, vagy a vámpolitika. Magyarország jobban örülne a megegyezésnek, mert az Európa egészére kivetett vámok Magyarországra is negatívan hatnak – mondta.Európa feladata tárgyalni az Egyesült Államokkal, meg kell egyezni abban, mi az, amivel az amerikai deficit csökkenthető – jelentette ki Gulyás Gergely.
„Nem mondom, hogy felhőtlenül lehetünk optimisták, felelőtlenül meg semmiképpen ne legyünk”, de bízzunk abban, hogy meg lehet állapodni az Egyesült Államokkal, Donald Trump amerikai elnök elsősorban megállapodni akar
– közölte. Arra a felvetésre, hogy Donald Trump gyakorlatilag már megkezdte az illegális migránsok kitoloncolását és ennek a konkrét lépésnek lesz-e bármilyen hatása a brüsszeli politikára, azt mondta: reméli, hogy igen. Ha van olyan ügy, ahol az európai kormányok többségének a véleménye változott, akkor ez a migráció – rögzítette.
Legyen béke!
Az orosz-ukrán háborúról szólva azt mondta, az amerikai szándék az, hogy legyen béke és megállapodás Oroszországgal, Európának pedig ebben részt kellene vennie, mert a végleges megállapodás a saját biztonságát érinti. Jelezte: amikor Európa szolgai módon követi az amerikai instrukciókat, akkor a saját érdekeit árulja el.A miniszter szerint Donald Trump a háború lehető leggyorsabb lezárásának eszközét keresi, tárgyalni akar az orosz elnökkel és azt mondja, ha nincs Oroszországgal megállapodás, akkor van egy másik út, amely konfliktusosabb. Európa az ellenkezőjét csinálta, nem akart tárgyalni az orosz elnökkel, nem akart semmilyen erőfeszítést tenni, hogy a felek tárgyalóasztalhoz üljenek, és így hozta meg a szankciós döntéseket – magyarázta. Hosszú ideje ismert a kormány véleménye, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók többet ártottak Európának, mint Oroszországnak, azoknak a szankcióknak pedig nincs sok értelmük, amelyek a kivetőiknek ártanak a legtöbbet – fogalmazott Gulyás Gergely.Hangsúlyozta, a kormány mindig is amellett érvelt, hogy a szankciós politikát mielőbb fejezzék be. Hozzátette, új helyzet van, mert az Egyesült Államok új vezetése is keresi a megegyezést Oroszországgal, ezért Európának ennek fényében kell megvitatni, hogy fent kívánja-e tartani a szankciókat vagy nem. Kijelentette, eddig mindenki automatizmusnak tekintette a szankciók meghosszabbítását, de a kormány szerint most nem ezt kell tenni.
Donald Trump és Orbán Viktor tervezett találkozójának nincs még pontos időpontja
– jelezte. Arra a kérdésre, hogy Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter mikor kerülhet le az Egyesült Államok szankciós listájáról, azt mondta, várakozásai szerint ez rövidesen megtörténhet, és úgy tudja, hogy a miniszter már megtette a szükséges lépéseket, hogy lekerüljön a listáról.Vezetőkép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2025. január 23-án. Fotó: MTI/Soós Lajos