A cél a félelemkeltés – Szlovákiában is történtek hasonló iskolai fenyegetések

Csütörtök reggel riadt szülők és nagyszülők telefonáltak az iskoláknak és az ott tartózkodó gyerekeknek, sokan csak tőlük értesülhettek arról, mi történik Magyarországon: amint arról a magyar sajtó beszámolt, cikkünk megírásáig összesen több mint 240 iskola kapott fenyegető levelet, amelyben robbanóanyagok elhelyezéséről tájékoztatták az intézményeket. Volt ahol tornaruhában, kabát nélkül menekültek a gyerekek az iskolából, míg máshol a kerületi közintézményekben húzták meg magukat az épület átvizsgálásának idején. Fontos tudni, hogy nem egyedi és elszigetelt esetről van szó, tavaly szeptemberben például Szlovákiában ért 270 iskolát hasonló, külföldről érkező fenyegetés. Előtte májusban volt az országban hasonló eset, és ma is kapott fenyegetést a Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem.

Amint arról a bumm.sk beszámolt, alig egy nappal a tanévkezdés után, 2024. szeptember 3-án 270 iskolát érintő bombariadó történt Szlovákiában. Az ügyet terrortámadásként kezelték és az oktatási miniszter azt javasolta az érintett iskoláknak, hogy 11 órakor fejezzék be a tanítást. Az oktatási miniszter felhívta a figyelmet a tárca honlapján lévő válságterv követésére, amely segítséget nyújt az iskoláknak, mi a teendő ilyen esetekben.

Májusban már zajlott hasonló támadás, akkor 1323 iskolában volt bombariadó egy nap alatt. Ezen kívül 10 bankfiók és 40 elektronikai üzlet kapott bombafenyegetést még ugyanaznap.

Akkor azt írták, hogy az ügyet a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vizsgálja, terrorfenyegetés különösen súlyos bűncselekménye ügyében indítottak eljárást. Az elkövetőt 20-tól 25 évig terjedő, vagy életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhetik, és külföldi partnerekkel is együttműködnek az ügy kapcsán.

A szeptemberi fenyegetések után tartott sajtótájékoztatón a szlovák országos rendőrfőnök beszélt a májusi bombariadók kapcsán arról, hogy továbbra is intenzív nyomozás zajlik, számos eljárási cselekményt végeznek a digitális nyomok megtalálása és rögzítése érdekében és már több elkövető ellen eljárás indult.


Hirdetés

Közben Peter Pellegrini köztársasági elnök is elítélte az iskolák elleni bombafenyegetést, reményét fejezte ki, hogy mielőbb megtalálják és megbüntetik a tettest. Pellegrini szerint egyre több az ilyen ügy, ami komoly aggodalomra ad okot, valamint gazdasági károkat okoz, ezért súlyos büntetést érdemelnek a tettesek. Maroš Žilinka legfőbb ügyész is elítélte a tanulók bombariadókkal való traumatizálását.  Mint fogalmazott: „A gyerekek érdekei szerepelnek az első helyen és kiemelt védelmet kell kapniuk” – hangsúlyozta Žilinka.

A szlovák kormányhivatal a szeptemberi esetek kapcsán arról tájékoztatott, hogy az eddigi bombafenyegetések mindegyike hamisnak bizonyult.

Azt feltételezik, hogy ezek a támadások egy külföldi személy hibrid tevékenységéhez köthetők. Mint írták, más országokban, többek között Csehországban, Litvániában, Észtországban és Lettországban is hasonló támadásokat regisztráltak.

A szlovákiai esetek kapcsán egyelőre úgy tudni, az elkövetőt egyelőre nem sikerült azonosítani. A hatóságok úgy vélik, hogy a támadások elsődleges célja a segélyhívó vonal és a biztonsági erők túlterhelése lehet, illetve tesztelni akarják az állami intézmények reakcióit.

További cél lehet az érintett intézmények működésének megzavarása (korábban kórházak, egyetemek, sőt vasútállomások is kaptak hasonló fenyegetéseket), a bizonytalanság terjesztése és a félelemkeltés, valamint az állami intézményekbe vetett bizalom gyengítése – írja a TASR hírügynökségre hivatkozva a bumm.sk.

Később a szlovák országos rendőrfőkapitány azt nyilatkozta, hogy a bombafenyegetések kibertámadásnak minősülnek és szerinte az emberek biztonságban érezhetik magukat. Ezt követően a szlovák belügyminiszter bejelentette, hogy a 2026-os év végéig körülbelül 3000 iskolát szerelnek fel mesterséges intelligencia által vezérelt térfigyelő rendszerrel, hogy megakadályozzák a különféle biztonsági kockázatok terjedését.

Vezetőkép: Pozsonyi látkép. Forrás: Pixabay

Forrás:
bumm.sk
'Fel a tetejéhez' gomb