Claudia Sheinbaum védelmet ígért az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodó mexikóiaknak

A mexikói elnök az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodó honfitársainak ígért védelmet helyi idő szerint vasárnap. „Meg fogjuk védeni az Egyesült Államokban élő mexikóiakat” – jelentette ki Claudia Sheinbaum a Mexikó középső részén fekvő Puebla régióban egy rendezvényen.
Hozzátette, hogy a segítségnyújtást az Egyesült Államokban található mintegy 50 mexikói konzulátuson szolgálatot teljesítő, külön erre a feladatra alkalmazott ügyvédeknél vehetik majd igénybe az ott élő honfitársai.
Elmondta azt is, hogy „tárt karokkal várják” azokat, akik úgy döntenek hogy visszatérnek Mexikóba.
A mexikói elnök kiemelte ugyanakkor, hogy hivatali elődje, Andrés Manuel Lopez Obrador jó viszonyt ápolt Trumppal első ciklusa idején, és hozzátette, hogy szerinte ő is szót tud majd érteni Trumppal.
„Ettől függetlenül azonban Mexikó egyetlen országnak sem a gyarmata, vagy a protektorátusa”
– szögezte le.
Donald Trump hétfőn lép hivatalba ismét amerikai elnökként. Vasárnap Washingtonban azt mondta: első intézkedései között szigorítja majd a határőrizetet és kitoloncolást ígért az összes, illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó bűnelkövetőnek, valamint a külföldi bűnbandák tagjainak.
Vezetőkép: Claudia Sheinbaum mexikói elnök a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 Rio de Janeiró-i csúcstalálkozóján 2024. november 18-án. Fotó: MTI/EPA/EFE/Antonio Lacerda