A Hamász átadta a Vöröskeresztnek az elsőként kiszabaduló három izraeli túszt


Hirdetés

Az iszlamista Hamász terrorszervezet átadta a Vöröskeresztnek a vasárnap kiszabaduló három izraeli túszt – jelentette be a Nemzetközi Vöröskereszt vasárnap délután.

A közlemény szerint a Hamász katonai szárnya átadta a Gázai övezetben a Vöröskereszt képviselőinek a közvetítőkkel megkötött túszalku alapján elsőként kiszabaduló három túszt, három fiatal nőt, akiket a Kfar Aza kibucból, illetve a Nova zenei fesztiválról raboltak el 2023. október 7-én, a Hamász terrortámadásában.

A túszok átadásával egy időben az izraeli börtönökben terrortevékenységért elítélt palesztin foglyokat is átadták a Vöröskereszt képviselőinek. A Rámalláhhoz közeli Ofer börtönben kilencven palesztint engedtek szabadon, közülük tizenhárman kelet-jeruzsálemi otthonukba, a többiek pedig Ciszjordániába utaznak.

A videofelvételek tanúsága szerint mindhárom izraeli túsz saját lábán hagyta el a Hamász autóját, hogy átszálljanak a Vöröskereszt dzsipjébe, s az első hivatalos jelentés szerint megfelelő egészségi állapotban vannak, noha egyikük a kezén megsérült, de már az autóban elsősegélyben részesítették.

A három nő édesanyja az övezet közelében egy katonai bázison felállított fogadóhelyeken találkozik először gyermekével 471 napos, valószínűleg a Hamász alagútjaiban töltött fogság után.


Hirdetés

A 24 éves Romi Gonent a Nova zenei fesztiválról, a 28 éves Emily Damarit és a 30 éves Doron Steinbrechert pedig otthonukból a Kfar Aza kibucból rabolták el a Hamász terroristái 2023 október 7-én.

Tel-Aviv egyik központi terén, amelyet a terrortámadás után a túszok terének neveztek el, több ezren figyelték kivetítőn kiszabadulásukat, s az ország lakossága a tévékészülékek előtt kísérte figyelemmel hazatérésüket.

Miután találkoznak édesanyjukkal, helikopteren kórházba szállítják a kiszabadult túszokat, ahol számos szakterület orvosaiból álló csoport készül fogadásukra, hogy felmérjék egészségi állapotukat, és segítsék rehabilitálásukat.

Izrael bejelentette: életbe lépett a tűzszünet (FRISSÍTVE)

Vezetőkép: Az izraeli túszok családjainak szervezete, a Hostage’s Family Forum által 2025. január 19-én közreadott, dátum nélküli kép Romi Gonenről, Doron Steinbrecherről és Emily Damariról (b-j) az iszlamista Hamász terrorszervezet által fogva tartott azon három izraeli túszról, akiket a Hamász 2025. január 19-én átad a közvetítőknek. Fotó: MTI/AP/Hostage’s Family Forum

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb