Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: A pedagógusok a magyarság megmaradásának zálogai

Átadták a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége új székházát a székelyföldi városban

A 2025-ös esztendő a nemzetpolitikában a jövő nemzedék éve, és a magyar kormány célja, hogy még az eddiginél is nagyobb figyelmet fordítson a magyar gyermekekre és fiatalokra – mondta Nacsa Lőrinc államtitkár szombaton Csíkszeredában a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) új székházának avatóünnepségén.

A kereszténydemokrata politikus a székelyföldi városban a magyar kormány támogatásával megvásárolt és felújított épület átadásán kifejtette:

„Az RMPSZ új székháza nem csupán egy épület, hanem az együttműködés, a közös munka és a megvalósítandó közös nagy céljaink helyszíne. Szimbóluma azon értékeknek, amelyekért együtt dolgozunk és együtt küzdünk hosszú évek óta”.

Erdélyben ennek a feladatnak az RMPSZ az egyik legnagyobb zászlóvivője – húzta alá az államtitkár, aki a magyar kormány nevében köszönetet mondott a szervezetnek csaknem 30 éves, nemzetpolitikai szempontból is fontos tevékenységéért.

„A magyar nyelvű oktatás előmozdítása, a magyar fiatalok nemzeti identitásának megerősítése, a magyar kulturális örökség ápolása mind-mind olyan területek, amelyeken az elmúlt három évtizedben önök itt fáradhatatlanul dolgoztak”


Hirdetés

– emelte ki.

Emlékeztetett az eddig elvégzett közös munkára, megemlítve a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében az RMPSZ-szel közösen megvalósult vagy folyamatban lévő 370 beruházást, és azt, hogy tavaly Erdélyben több mint 144 ezer, magyar nyelvű oktatásban részt vevő fiatal részesült oktatási, nevelési támogatásban.

Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára (b1), Kallós Zoltán, a román kormány oktatási minisztériumának államtitkára (b2), Tánczos Barna, a román kormány pénzügyminisztere (k), Burus-Siklódi Botond, a Románia Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke (j2) és Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára (j1) a RMPSZ új székházának avatóünnepségén az erdélyi Csíkszeredában 2025. január 18-án. Fotó: MTI/Veres Nándor

„Hatalmas eredmények ezek, amelyeknek hatása a mindennapokban is kézzelfoghatóvá vált, és amelyet évtizedek múlva is érezni, látni fogunk, ugyanis mindezzel a munkával az erdélyi és a Kárpát-medencei magyar jövőnket alapozzuk meg” – jelentette ki Nacsa Lőrinc, aki szerint a munka nem áll meg, idén is ugyanolyan lendülettel folytatódik.

Hangsúlyozta: ehhez szükség van a pedagógusok munkájára is, akik „az anyanyelvű oktatás mozgatórugói”, „a magyarság megmaradásának zálogai”, akik a tudás és a tananyag átadása mellett a jövő nemzedék gondolkodásmódját meghatározó értékeket is közvetítenek.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége új székháza az erdélyi Csíkszeredában 2025. január 18-án. Fotó: MTI/Veres Nándor

Nacsa Lőrinc kiemelkedően fontosnak nevezte, hogy az avatóünnepségre a külhoni régió pedagógusszövetségeinek vezetői is eljöttek, erősítve azt az üzenetet, hogy „egységes magyarságban, egységes magyar oktatásban, egységes nemzetpolitikai célokban” gondolkodnak. Az RMPSZ-székház azt bizonyítja, hogy az erdélyi magyarság hosszú időre tervez – húzta alá, és a magyar kormány további támogatásáról biztosította a közösséget.

Tánczos Barna, a román kormány miniszterelnök-helyettese, pénzügyminisztere arról beszélt, hogy

egy ember egyéniségét az iskola, a család és a társadalom – melynek az egyház is része – határozza meg.

Egy nemzet esetében pedig az iskola az, mely meghatározó a más nemzetekkel való versenyben. „A pedagógustársadalom határozza meg évszázadok óta azt, hogy amikor egy másik nemzettel vagyunk versenyben, amikor összehasonlítanak minket más népekkel, nemzetekkel, mi győztesek tudjunk lenni” – húzta alá.

Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke szerint az épület neve, a Domus Magister szimbolikus jelentőséggel bír, a mesterre utal, aki tanítványokat gyűjt maga köré. Úgy fogalmazott: a székház az emberi értékek és a tudás átadásáért vállalt felelősséget, a jövő iránti elkötelezettséget hordozza.

„Otthonra lelnek a szövetség elmúlt bő három évtizedben érlelt eszméi, a felelősségvállalás, a szenvedély, mellyel a tudást és általa nemzetünk felemelkedését szolgáljuk”

– mondta, megköszönve a beruházást segítők támogatását.

Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára beszédében kitért a román-magyar határellenőrzés megszűnésére, ami szerinte újabb lehetőség az együttműködésre, közös munkára.

Románia schengeni övezethez való csatlakozása Magyarország számára fontos nemzeti elégtétel

Kallós Zoltán, a román kormány kisebbségi oktatásért felelős államtitkára kifejtette: tartós tetőt kell vonni a romániai, Kárpát-medencei magyarság fölé, és ezt az oktatással kell összeácsolni. „De a tetőt tartani is kell, és erre vannak a pedagógusok” – mondta.

Az új székházra a római katolikus, református és unitárius egyházak képviselői mondtak áldást.

A magyar kormány 427 millió forinttal támogatta a csíkszeredai ingatlan megvásárlását, kibővítését és felújítását. A Domus Magister nevet viselő házban képzéseknek helyt adó két közösségi terem, az RMPSZ irodái, a Székelyföldi Oktatási Központ és a Magyar Középiskolák Szövetségének (Makosz) irodája, levéltár, tárgyaló és vendégek fogadására alkalmas helyiségek kaptak helyet.

Vezetőkép: Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára köszöntőt mond a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége új székházának avatóünnepségén az erdélyi Csíkszeredában 2025. január 18-án. Fotó: MTI/Veres Nándor

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb