Ungváry Zsolt: Óvodai érzékenyítés rajzolt meztelenségekkel
Még a nyolcvanas években, talán Hofi vagy más tévéképernyőre engedett tréfamester mondta viccesen, amikor a homoszexualitás valahogy szóba került, hogy addig nincs baj, amíg nem lesz kötelező. Ezen a korabeli közönség jót kacagott, mert az abszurditás mindig jó humorforrás.
Amikor azonban az abszurditás elkezd realitássá válni, már nem annyira nevetünk. Fura dolgokért nem kell a szomszédba mennünk, de ezúttal éppen így történt: Ausztriában – ahonnan az Eurovíziós dalfesztivált nyerő szakállas női énekes származik – a közszolgálati csatorna óvodájában érdekes dekorációt helyeztek el a kicsinyek számára látható módon.
A gyerekek okulására és/vagy mulattatására készült színes rajzokon különböző meztelen emberek láthatók, köztük egy férfi, akinek melle is van, egy kövér bácsi, aki egy gyermekkel zuhanyozik együtt, továbbá más pucérságok. Az egyik (illetve pontosítva: az egyetlen) felháborodott szülő azt a magyarázatot kapta, hogy a képek kihelyezésének célja a korai szexuális nevelés, az emberi test sokszínűségének bemutatása (ez annyira szó szerinti, hogy a szemléltető ábrán szereplő alakok többsége színes bőrű), a nyitottság, az önelfogadás és a pozitív testkép erősítése.
Lehet persze, hogy szimpla provokáció a még megmaradt, hagyománytisztelő konzervatív-keresztény társadalom irányába, esetleg a szokásos tesztelés: meddig lehet elmenni az abnormalitásban. Előrukkolnak valami ordenáré, elképesztően durva dologgal, amiből a tiltakozások hatására egy kicsit visszavesznek, de ami marad, még az is sok. Ha a szemérmetlenül ábrázolt genitáliákat kompromisszumkészen el is távolítják a folyosói üzenőfalról, azt már igazán senki sem vonhatja majd kétségbe, hogy az elavult fiús és lányok játékok sztereotípiát lerombolva a fiúk babázni, a lányok pedig kardozni és dömperezni fognak.
De ha a legkisebbeket még időben szoktatni akarják a rájuk váró felnőtt lét megpróbáltatásaihoz, akkor igazán kitehetnének fotókat gyilkosságokról is, ne érje őket készületlenül, ha később belefutnak egy kibelezett nőbe, 27 késszúrással kivégzett férfiba vagy lefejezett francia tanárba.
A trágár beszéd sokkja se a gimnáziumban vagy később érje őket, Hadházy Ákos Parlamentben felmutatott tábláiból rendezhetnének kiállításokat a monarchiabeli közös múltra emlékezve.
Hogy a dolog tréfás indíttatásához kétség se férjen, még versikét is írtak a plakátra: „Körper, nackt und hüllenlos, Vulva, Penis, Brüste, Pos. Du bestimmst für Dich, jawoll! Körper sind toll!“ (Igazi költő hiányában az én hevenyészett fordításommal kell beérniük: „Pucér testek, nézz ide! Punci, fütyi, cicike. Megértheted kis lurkó: a test frankó.”)
Ez szerencsére nálunk még elképzelhetetlen lenne, annyira undorító, irracionális, szürreális, groteszk. De az abszurditásból nekünk is kijut. Ennek demonstrálására, a demokrácia dicsőségére Cseh Katalin – akit júniusban a polgárok kiszavaztak az Európai Parlamentből, mert nem kívánták, hogy képviselje őket – most beült a magyar országgyűlésbe a rendőröket dobáló Fekete-Győr helyére, és rögtön észrevétette magát. A hazai drámai közállapotok demonstrálására az elképesztő veszélynek kitett nőkről szólván egyszerre rúgott az ország népébe és a kormányzatba.
Arról a Cseh Katalinról beszélünk, aki szóban és írásban rendszeresen kiáll az abortusz mint alapjog mellett, vagyis a nőket nem szabad bántani, de a gyerekeket meg lehet (sőt alapjog!) megölni. (Mi van, ha a kisded nőnemű?) Az efféle gondolkodásnak egyenes folyománya a személyiség korlátlan megvalósításának igénye: aki utamban van, azt megsemmisíthetem.
Azt nem értem, ha Cseh szerint egy nő megölheti a magzatát, ha útban van neki, egy férfi miért nem verheti meg a feleségét hasonló esetben? Az ő alapjoga smafu? A dologban ott a csapda, hogy bizonyos alapjogok gyakorlása bizony elviselhetetlen sérelmeket okozhat másoknak. És itt visszaérünk a kisdedóvóba, ahol a transzvesztiták és egyéb nemi devianciát követők alapjoga, hogy óvodai szemléltető eszközök lehessenek, de az óvodások egészséges pszichés fejlődéshez, boldog, zavartalan gyermekkorhoz való jogában némi törés keletkezik.
Itt visszautalhatunk az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban rögzített boldogsághoz való jogra, amihez nyilván hozzátartozik a tágas nagy farmokon a lovaglás, míg a néger rabszolgák szedik a gyapotot – az ő boldogsághoz való joguk ugyanis nyilván a gyapotszedés. Mostanra ez az elmebaj a visszájára fordult, mert George Floydnak joga van hamis pénzzel fizetni, kábítószeres állapotban rendőröket fenyegetni (neki ez a boldogság), az ellene határozottan eljáró rendőrnek (illetve annak a közösségnek, amelyik azért tartja a rendőrt, hogy megvédje őt) viszont nincs joga durván fellépni, inkább udvariasan kellene kérni.
Ugyancsak a fontossági sorrend felborulásának szép példája, hogy a Los Angeles-i tűzoltóságnál időt és pénzt sem sajnáltak arra, hogy Pride rendezvényeken, valamint sokszínűségi, egyenlőségi és befogadási képzéseken vegyenek részt. Így aztán a kaliforniai, kellően érzékenyített tűzoltók is udvariasan kérték a tüzet, hogy inkább másik irányba terjedjen, vagy fejezze be a tevékenységét, de a tűz nem hallgatott rájuk, mivel a tűz nem kapott érzékenyítő kiképzést. Azok a celebek viszont, akik George Floyd halála után feleslegesnek minősítették a rendőrök vagy tűzoltók túlzott támogatását, illetve szorgalmazták például a tűzoltók sokszínűségét, most kicsit hökkenten nézik leégett házukat.
A magyar sajtó pedig sorolja azokat a sztárokat, akiknek leégett a milliárdos villája, de a kevéssé tehetős, így máshol további öt villával nem rendelkező ezernyi polgár leégő házairól kevesebb szó esik, mert nem akkora médiaszenzáció.
Bezzeg, ha eltiltanák őket az óvodai meztelen zuhanyzástól, az jobban felhívná rájuk a figyelmet…
Vezetőkép: Conchita Wurst, a 2014-es Eurovíziós Dalverseny osztrák győztese érkezik az Aranykamera díjak 53. átadási ünnepségére Hamburgban 2018. február 22-én. Fotó: MTI/EPA/Focke Strangman
