Ungváry Zsolt: Veszélyes bűnözők és internetes poénok

Néhány nappal ezelőtt több portálon is olvastam a hírt, hogy egy férfit terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt 2 év 8 hónap börtönre ítéltek, egyelőre még nem jogerősen. Vétke az volt, hogy egy kormányülést hirdető Facebook poszt alá azt kommentelte: „Holnap megyek előre megfontolt szándékkal kormányülést robbantani Sopronbálfalvára!!! A rend-száma: RFV-237 www.emberikomédia.hu Attila hun koronázatlan király”. 

Hősünket ráadásul Attilának is hívják – a vezetékneve S., azt személyiségi jogi okokból nem közölték; ami nem baj, de jó lenne ebben valami következetesség. Rablógyilkosoknál gyakorta csak monogramot látunk, míg egy-egy közszereplő esetében kisebb bűncselekményeknél is teljes névvel, sőt fényképpel mutatják be a gyanúsítottat.

A szigorú ítéletről ki-ki vérmérséklete szerint gondolkodhat. Mivel a miniszterelnök közösségi oldalára reagáltak látszólag támadóan, ezért a verdikt mögött sokan kormányzati nyomást gyaníthatnak. Magyarországon azonban a bíróságok függetlenek. Nem lehet kormánypárti vagy ellenzéki ítélet, csak a jog alkalmazása a bíró lelkiismeretén és szakmai tudásán átszűrve. Persze a jog mégsem választható el teljesen a politikától, hiszen a törvényeket a választott parlament hozza.

A 24 évvel ezelőtt, tizenegy éves korában bestiálisan meggyilkolt Till Tamás ügyében hetek óta megy a huzavona. A tettes elvileg beismerte szörnyű cselekedetét, de mivel az elkövetéskor még kiskorú volt, bűne elévült, így szabadon távozhatott. Később, a társadalom igazságérzetéből fakadó hatalmas felhördülésre reagálva mégis meggyanúsították és elfogták, és most vitatkoznak a jogászok a pontos tényálláson. Azt látjuk, amit oly gyakran: mintha nem volna egzakt választ az efféle kérdésekre, a bűnösök kimosdatása vagy az ártatlanok elítélése sokszor „jó ügyvéd” kérdése. Olyasmi ez (bocsánat a hasonlatért azoktól, akik nem szeretik a focit), mint a labdarúgásban a VAR (vagyis az utólag, a videofelvételek felhasználásával meghozott döntés). Eleinte sokat vártak a bevezetésétől, azt hitték, ezentúl minden játékvezetői ítélet tökéletes lesz. Kiderült, nincs objektív igazság; számtalan vitatható, utólag fordítottan minősített döntést is hozott a VAR. Elvett gólokat milliméterek számítógépes elemzésével, vagy kétértelműen fogalmazott kezezésekkel kapcsolatban. Nem derült ki, mi a cél: a közönség kiszolgálása sokgólos, izgalmas meccsekkel és katartikus jelenetekkel, esetleg az „igazság” mindenek felett álló bebizonyítása, netán a bírák és videobírák önmegvalósítása és középpontba kerülése?

Visszatérve az eredeti „terroristánkhoz”: mi lenne a helyes út, ha feltételezzük, hogy a jog nem mehet teljesen szembe a társadalmi közakarattal? Sokszor valóban az internet buktat le veszélyes tettekre készülőket, és akadályoznak meg így véres merényleteket. Bár ez sosem bizonyítható száz százalékosan, hiszen – szerencsére – nincs egy párhuzamos világ, ahol kipróbálhatnánk, megteszi-e mindenki azt, amire készül. A konkrét esetben aligha valószínű, hogy valaki így jelentene be egy terrortámadást. Ez a szöveg nyilvánvalóan vicces, több elemében is, aligha vehető komolyan. A kommenteket persze nem ártana egy kicsit jobban moderálni; az eredetileg jó ötletnek tűnő virtuális párbeszéd egy-egy témához kapcsolódóan akár termékeny módon is elsülhetett volna. Mára világosan látszik, hogy frusztrált elmebetegek sajátos játszóterévé vált, lehetetlenné téve a kommunikációt azoknak, akik ezt komolyan értelmezték volna.

Magát a cikkek alatti kommentelés lehetőségét is meg lehetne szüntetni (sok helyen élnek is ezzel), de az semmiképpen sem járható út, ha mondatok félreértelmezéséből bírósági ítéletek születnek. El fog tűnni teljesen az irónia, a szürreális, az abszurd, sőt a humor is. Ami abból is fakad, hogy bárki bármilyen szöveghez hozzáférhet és véleményt formálhat róla.

Olyan dolgokról olvasunk és olyanokhoz szólunk hozzá, amihez nem értünk, de belelépve egy szubkultúra sajátos világába számon kérjük rajta a magunk szabályait. A dilettánsok ízlése és irányítása meg fog ölni minden ilyesmit. Egy szintre kerül a valóban veszélyes bűnöző az ezzel viccelődővel, sőt az ilyesmivel megvádolttal; nem tudjuk már szétválasztani, ki mit tett és mi az, amit csak feltételezünk róla.

Távol álljon tőlem, hogy terroristákat mentegessek, de azt gondolom, „Attila koronázatlan királyt” aránytalanság egy poén miatt közel három évre börtönbe zárni, mint ahogy egy kisfiú gyilkosa sem szerencsés, ha büntetlenül sétál ki a bíróság épületéből.

Már persze ha az egész úgy igaz, ahogyan a különböző internetes oldalakon elénk tárul…