Till Tamás-gyilkosság – a Fidesz frakció kezdeményezi, hogy ne évülhessenek el az emberölési ügyek
A Fidesz országgyűlési frakciója törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy ne évülhessenek el az emberölési ügyek – olvasható a képviselőcsoport szerdai Facebook-bejegyzésében.
Mint írták: mindenkit joggal háborít fel a Till Tamás meggyilkolásának ügyében fennálló jogi helyzet, amely alapján az elkövető azért „úszhatja meg” az emberölés bűncselekményének következményeit, mert tettének idején kiskorú volt, így a bűncselekmény elévült.
A szokatlan és elfogadhatatlan helyzet azonnali választ kíván, ugyanis szembe megy minden jóérzésű ember erkölcsi elvárásával. Ezért a Fidesz-frakció haladéktalanul törvénymódosítást kezdeményez, hogy ne évüljenek el soha, semmilyen körülmények között az ilyen bűntettek – tartalmazza a bejegyzés.
Címlapkép: Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a 2021. évi költségvetés elfogadását követően tartott sajtótájékoztatón az Országházban 2002. június 3-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor