Ungváry Zsolt: Mindig a vulkánokkal van a baj
„Az ember fáj a földnek”, írta Vörösmarty Mihály Az emberek című versében. Ezt a kilátástalan, depressziós sort azonban elsősorban a politikai viszonyokra vonatkoztatta, embernek ember elleni gazságaira reagálva. Ily módon nem a környezet- és klímavédelmi bolygóféltés sugárzik belőle, mégis mottója lehetne megannyi méregzöld aktivistának.
(Mellesleg korai volt a kétségbeesés, hiszen két évvel később jött 1848 forradalma és a remény diadala. Igaz, ezt követték a megtorlás évei, s az Előszó „Most tél van és csend és hó és halál” reménytelensége, vagy A vén cigányból az „Odalett az emberek vetése” gyászos siralma az idős, megkeseredett, halálba tartó költő tollán – aki egyébként nem volt még ötvenöt éves sem, amikor elhunyt…)
Mára oda jutottunk, hogy Vörösmarty szavaiból egyesek leginkább azt olvasnák ki, hogy szegény planétánk szenvedéseinek a Homo sapiens az okozója, amely így egy kártékony fajként tűnik fel. Ha nem volnánk, a Föld – sőt a Hold, a Mars, sőt talán még a Jupiter is – sokkal boldogabb volna. Megannyi szennyezéssel és ökológiai merénylettel pusztítjuk a bolygót, és az emberi tevékenység hatására közeleg a kozmikus armageddon.
Ez a képességeinket és lehetőségeinket jelentősen túlbecsülő irányzat egyáltalán nem számol sem transzcendens, sem természeti erők működésével. Pedig vannak azért más szereplők is a színpadon. A Nápoly közelében található aktív vulkáni terület egyike, a Solfatara kráter például pár éve éledezni kezdett.
2005 óta egyre több gázt bocsát ki. Környéke a világ nyolc legnagyobb vulkáni szén-dioxid-kibocsátója közé tartozik, ami egyben azt is jelenti, hogy még legalább hét hasonló van szerte a Földön. Naponta 4-5000 tonna szén-dioxid tör fel, ami majdnem kétmillió liter benzin elégetésével egyenértékű. Vagyis egy átlag autós kétezer-ötszáz év alatt füstöli el a vulkán egynapi adagját. A marhák pontos szellentési adatait nem ismerem, de az a gyanúm, elbújhatnak a Solfatara és hét társa mögött, pedig ez utóbbiakból sem gulyást, sem steaket nem lehet készíteni, a tejtermékekről nem is szólva.
Igazságos megoldás lehetne, hogy az ilyesmiben egyébként is kedvét lelő nemzetközi szervezetek szén-dioxid kvótákat vetnének ki a vulkánokra is. Amelyik ország a tűzhányókon keresztül kimeríti a légkörbe juttatott gázaiból a keretét, az már ne végezhessen semmi egyéb ipari tevékenységet. A zöldek másik nünükéje a kihaló állatfajokkal szembeni felelősségünk hangsúlyozása. (Ebben speciel ártatlannak érzem magam, a kertben megforduló madarakat etetem, a sünökkel baráti a viszonyom, a szúnyogokat hiába csapom agyon, egyre többen vannak, és úgy tudom, csirkét és sertést is tartalmazó étkezéseim dacára egyik faj sem került még fel a veszélyeztetett listára.) A földi fajokra korábban ennél jobban is rájárt a rúd, amikor még a tudomány mai állása szerint híre-hamva sem volt az emberiségnek; úgy nagyjából kétszázötvenmillió évvel ezelőtt – valószínűleg akkor is a vulkánok éghajlatra gyakorolt negatív hatásai miatt – az élőlények mintegy 90 %-a kihalt.
Jóllehet nem voltak belsőégésű motorok és marhagulyák, nem irtották a brazil esőerdőket és a bánáti bazsarózsát.
Végre tehát talán megnevezhetjük a legfőbb felelőst, a bajok okozóját: a vulkánokat. Rájuk kellene ereszteni a hetes cikkelyt, megvonni a szavazati jogukat, megszégyeníteni őket, és betömni a kürtőjüket, hogy ne merjék még egyszer a magmájukat ránk zúdítani. Biztos lennének jelentős politikusok, akik ezt keresztül tudnák vinni, és el is magyaráznák, miért elengedhetetlen a szigorú fellépés.
Csak aztán megnézném a Vezúvot meg az Etnát, mit szólnának hozzá, ha valamelyik brüsszeli bürokrata betömné a kráterüket.
Címlapkép: Az indonéz Vulkanológiai és Földtani Veszélyelhárító Központjának (PVMBG) felvételén hamufelhőt lövell ki a kelet-indonéziai Laki-laki tűzhányó Flores szigetén 2024. november 13-án. Egy hét alatt másodszor tört ki a vulkán, eddig legkevesebb kilenc ember vesztette életét. Fotó: MTI/EPA/PVMBG
