A heteroszexuális házasság nem az Egyház „találmánya” – Marton Zsolt püspök reagált a Vasárnapnak


Hirdetés

Nemrég ismét attól visszhangzott a sajtó, hogy egyes politikusok szerint az azonos nemű pároknak is engedélyezni kellene az örökbefogadást. Az ügyben sokszor hangzik el érvként, hogy mindenkinek ugyanannyi joga van az örökbefogadáshoz, kevesebben lennének a gyermekotthonokban. Mivel a témát többen politikai célokra szeretnék felhasználni, megkérdeztük Marton Zsolt váci püspököt, mi az Egyház hivatalos álláspontja a szivárványcsaládokkal kapcsolatban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottságának elnökétől azt is tudni szerettük volna, létezhet-e gyerekhez való jog, és lehet-e egyenlőségjelet vonni a szentségi házasság és az azonos nemű élettársi kapcsolat között.

Mi az Egyház hivatalos álláspontja az azonosnemű párok örökbefogadásával kapcsolatban?

A Katolikus Egyház álláspontja egyértelmű a kérdésben: nem támogatja, hogy egynemű párok gyermeket fogadjanak örökbe. Amikor ilyen véleményt fogalmaz meg az Egyház, akkor valamennyi, a témában érdekelt fél kiteljesedésére tekintettel van: ebben az esetben valamennyi érdekelt fél, tehát mint az örökbefogadó, mind pedig az örökbefogadandó szempontjait is nézi.

A Hittani Kongregáció megfogalmazása szerint „Gyermekeket örökbefogadással bevinni homoszexuális együttélésekbe erőszakot jelent e gyermekekkel szemben, abban az értelemben, hogy kihasználják kiszolgáltatottságukat azáltal, hogy olyan környezetbe helyezik őket, amely nem támogatja teljes emberi fejlődésüket.”(Hittani Kongregáció: Megfontolások az azonos nemű személyek együttéléseinek törvényes elismertetésére irányuló törekvésekről 7)

Miért nem lehet egyenlőségjelet vonni a férfi és nő közötti szentségi házasság és az azonosnemű élettársi kapcsolat között?


Hirdetés

Semmi alapja nincs ennek a törekvésnek még akkor sem, ha nem szentségként tekint valaki a házasságra, ahogy azt a Katolikus Egyház teszi.

A heteroszexuális házasság nem az Egyház „találmánya”; ez egy jogi intézmény (is), amelynek célja a nemzedékek rendjének biztosítása, és amely minden kultúrában és minden időben megtalálható. A heteroszexuális házasság védelmével az Egyház nemcsak a keresztény erkölcs egyik alapelemét védi, hanem az objektív emberi lét egyik legfontosabb dimenzióját.

Ezen túl a keresztény erkölcstan kiindulása az, hogy a tartós párkapcsolat legyen nyitott az élet továbbadására: amennyiben ez pl. egy házasságkötésnél nincs meg, vagyis a felek szabad döntéssel kizárják az élet továbbadását, akkor az a katolikus házasság nem is lehet érvényes. Mivel a homoszexuális kapcsolat terméketlensége vitán felül áll, ezért sem hasonlíthatjuk a házasság intézményéhez.

Létezhet-e olyan, hogy „gyermekhez való jog”?

Sem hetero- sem pedig homoszexuális személyek esetében nem elfogadható az a megközelítés, hogy „jogom van a gyermekhez”. Kikövetelni nem lehet, maximum elfogadni. A gyermek ugyanis nem tulajdon, nem tárgy, amelyre jogot lehet formálni, hanem valaki, aki Isten ajándéka.

Ferenc pápa így ír az Amoris Laetitia-ban minderről: „A gyermeknek arra van szüksége, hogy szeretetből születhessék, és nem akárhogyan, mert ő „nem járandóság, hanem ajándék”, aki „szülei házastársi szeretete sajátos aktusának a gyümölcse”.” (Amoris Laetitia 87)

Miért fontos az apa és az édesanya szerepe/képe abban, hogy egy gyermek egészséges lelki fejlődése megtörténjen, illetve mi történik akkor, ha ez sérül?

Tisztában vagyunk azzal, hogy a téma rendkívül vitatott és nincsenek általánosan elfogadott kutatási eredmények. Az viszont nem kérdőjelezhető meg, hogy egynemű kapcsolatban egy gyermek nem találja meg azt az antropológiai környezetet, amelyre pszicho-affektív, harmonikus fejlődéséhez szüksége lenne.

Szintén az Amoris Laetitiaban olvasható, hogy „Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy megkapja az édesanya és édesapa szeretetét, mindkettőre szüksége van teljes és harmonikus növekedéséhez.” „mindegyikük a maga módján járul hozzá a gyermek növekedéséhez. Egy gyermek méltóságának tiszteletben tartása azt jelenti: állítjuk, hogy szüksége és természetes joga van ahhoz, hogy anyja és apja legyen.” (Amoris Laetitia 172.)

Kiemelt kép forrása: Freepik.com


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb