Magyarok vihetik el Kenyába a vízimentés „tudományát”

A Magyar Önkéntes Liga Egyesület egy szakértői projektet valósít meg a Hungary Helps Ügynökség támogatásával az afrikai országban, ennek legújabb reményteli eleme a vízimentő-program elindítása.

Kenyában, a Viktória-tónál járt Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője és Raák Benedek optometrista. A vízimentő kultúra kenyai meghonosítását tűzték ki céljukként – erről részletesen következő cikkünkben olvashatnak majd. Raák Benedek ezúttal nem látszerészként, hanem maga is mint vízimentő vesz részt a segítő együttműködésben.

– Jól tudom, hogy évek óta jár Afrikába segíteni optometristaként?

– Az én szerepvállalásom 2016 februárjában kezdődött. Most már lassan 9 éve annak, amikor először jártam Kinshasában, a Kongói Népi Demokratikus Köztársaságban. Egy árvaházban és iskolában tanítottam látszerészetet az ottani fiataloknak: hogy hogyan kell szemüveget készíteni kézi csiszológéppel, ami egy esélyt adhatott nekik arra, hogy bekerülhessenek a társadalomba. Azután szerencsésen kaptam egy munkalehetőséget az egyik optikai cégnél, a kelet-afrikai szubszaharai régióban. Eközben a munka közben hozzám tartozott rengeteg ország: Kenya mellett Etiópia, Angola, Uganda, Tanzánia, Szudán, Zambia, Ghána, Szomália, ezek között az országok között röpködtem és tanítottam a helyi egyetemeken, és látszerészeket, optikusokat, optometristákat képeztem.

– Innen tehát az afrikai kapcsolata. A gyors kutatásom szerint Bagyó Sándorral Keszthelyről ismerhetik egymást, így van?


Hirdetés

– Igen, nagyon régóta ismerjük egymást. Én a vízimentésbe elég régen kerültem bele, de csak a tavalyelőtti évben kezdtem el újra felélénkíteni ezt a tudásomat. Most már a szervezethez tartozom. Leginkább hajóvezetőként használnak engem az életmentések és a gyakorlatozások során.

– Ha jól sejtem, ez a barátság indította arra, hogy Bagyó Sándort is bekapcsolja az afrikai segítségnyújtásba?

– Ő is egy végtelenül ambiciózus és nagyon-nagyon tapasztalt személy a saját szakterületén, és ő is megjárta a világnak azon részeit, amik válságövezetek voltak, ahol természeti katasztrófák voltak, és én is rengeteg időt töltöttem el menekülttáborokban, válságövezetekben, olyan helyeken, amelyek picit a komfortzónán kívül esnek egy átlagembernek. Mivel nagyon jó a kapcsolatunk és a barátságunk, említette nekem, hogy szívesen részt venne valami hasonló dologban, mint én. Az elmúlt egy évben kétszer is jártam Kenyában a Hungary Helps Ügynökségen keresztül, illetve a Magyar Önkéntes Liga Egyesület szakértői projektjén belül. Egy árvaházban, illetve egy nyomortelepen és egy iskolában vizsgáltam a helyi gyerekek szemét. Ezt követően érkezett hozzám a kérés, hogy javasoljak egy olyan magyar szellemi terméket – fizikai és know-how terméket –, amit esetleg exportálni tudnánk a világ ezen régiójába. Ekkor jutott eszembe az a dolog, hogy megkérdezem Sándort, van-e olyan magyar cég, amelyik mentőmellényeket gyárt, mert abból vihetnénk ajándékba a kenyai halászoknak, illetve helyi szervezeteknek, ő pedig velem tarthatna a képzésben. Így sikerült ezt a dolgot közösen összehozni.

Bagyó Sándor vízimentő mutatta meg a magyar mentőmellényeket. Forrás: Facebook/Bagyó Sándor

– Bagyó Sándor a Vasárnapnak elmondta, hogy alapvetően használnak mentőmellényeket Kenyában a fürdőzők. Mitől különleges, miben jobb a magyar gyártmány, mint amit ők használnak?

– Az a magyar típus, amit mi megmutattunk nekik, az kifejezetten életmentő mellény, mivel olyan nagy a nyomatéka, hogy bárkit fenntart a vízen. Azok a mentőmellények, amelyeket ők használnak, azok már elöregedett, régi, használt mentőmellények, újakat ők nem szereznek, s mindnek valamilyen funkciója van. Azok a mentőmellények, amik nekik vannak, inkább úszást segítő mellények és eszközök.

– Egyébként a kenyai emberek a Viktória-tó partján tudnak úszni?

– Sajnos csak nagyon kicsi százalékuk.

– Mi várható ezután? A Hungary Helps segítségével nagy mennyiségben és olcsón juttathatók el a magyarországi mentőmellényeket Kenyába?

– Több szálon indítottuk el ezt a programot. A jövő évre vonatkozólag is pályázzunk a Hungary Helpsnél. Elsősorban az oktatásra és a megelőzésre, a balesetek megelőzésére koncentrálunk, ezzel fogjuk elkezdeni a jövő évet. Illetve az a cél, hogy oktatni tudjunk egy olyan vízimentő gárdát, akik közül kikerülhetnek olyanok is, a legügyesebbek, akiket utána trénerként ott alkalmazni tudunk. Ezután következhet az, hogy terméket is kapcsoljunk az együttműködéshez.

Címlapkép: Raák Benedek (b3) és Bagyó Sándor (b4) Kenyában. Forrás: Facebook/Bagyó Sándor

'Fel a tetejéhez' gomb