Fülöp Attila: a kormány eleget tesz a gyermekvédelmi gondoskodásban élők iránti felelősségének

A gyermekvédelmi gondoskodásban élőkkel szemben a kormánynak van felelőssége, és ennek eleget is tesz – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a tárca Integrált Jogvédelmi Szolgálatának ünnepségén, amelyet a gyermekjogok világnapja alkalmából rendeztek.

Fülöp Attila a „Gyere-k-épbe az online térbe” című gyermekjogi alkotópályázat díjátadóján kiemelte, az elmúlt évtizedben a kormány mindent megtett annak érdekében, hogy azok a gyerekek, akik nem a vér szerinti családjukban nőnek fel, lehetőség szerint nevelőszülőknél nevelkedhessenek, ennek köszönhetően mostanra 70 százalékuk már családban él. Átalakították továbbá a gyermekotthonok világát is, a nagy intézmények helyett kisebb lakásotthonokat hoztak létre – emlékeztetett.

Emellett szeretnének bevonni minél több egyházi és civil partnert is az ellátásba, mert minél több ember vesz részt a gyerekek életében, annál biztosabb jövőt tudnak kialakítani számukra

– hangsúlyozta az államtitkár. Fülöp Attila azt is elmondta, a pályázat megmutatta, hogy vannak tehetséges gyerekek a gyermekvédelemben is, akik – ha támogatják őket – felnőtt korukban a társadalom jó kapcsolatokkal és jó munkahellyel rendelkező tagjai lehetnek.

Az államtitkár Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének egy miskolci gyermekotthonban tett látogatására utalva megjegyezte, a díjátadó méltó megünneplése a gyermekjogok világnapjának, szemben azzal, ha valaki gyermekotthonokban „turnézik”, mert az nem visz előre.


Hirdetés

Novák Krisztina jogvédelmi biztos azt hangoztatta, hogy a digitális világ izgalmas lehetőségeket kínál, de komoly felelősséget is hordoz magában.

„Nagyrészt rajtunk múlik, milyen lesz az online tér a jövőben, közösen kell kialakítani azokat a normákat, amelyek nemcsak biztonságossá, de támogatóvá is teszik ezt a teret”

– fogalmazott. Novák Krisztina felhívta a figyelmet arra is, hogy a digitális világ formálásában elengedhetetlen a generációk közötti együttműködés, ugyanis a felnőttek tapasztalata és a fiatalok innovatív gondolkodása tud egyensúlyt teremteni.

A pályázatra csaknem négyszáz pályamű érkezett, az alkotások pedig nemcsak a gyerekek kreativitását tükrözik, hanem megmutatják azt is, hogyan látják a fiatalok az online világ veszélyeit és előnyeit

– mondta a jogvédelmi biztos.

Forrás: MTI, fotó: MTI/Soós Lajos

'Fel a tetejéhez' gomb