Kereszt-tűzben címmel nyílt kiállítás Brüsszelben a keresztényüldözésről

Tény, hogy jelenleg a világon a legüldözöttebb vallás a kereszténység – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára kedden brüsszeli sajtónyilatkozatában. Azbej Tristan az Európai Parlament Patrióták frakciócsoportja és a Hungary Helps program által közösen szervezett, az üldözött keresztényekről szóló kiállításmegnyitóra utazott a belga fővárosba.

Mint mondta, a kiállításnak, amely a Kereszt-tűzben címet viseli, két célja van: egyrészt, hogy fölhívja a nemzetközi közvélemény és az európai parlamenti képviselők figyelmét a keresztények üldözésének problémájára és tragédiájára, másrészt, hogy azt üzenje: igenis szükséges és lehetséges több mint 360 millió üldözött kereszténynek segítséget nyújtani.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormány 2016-ban elsőként alapított kormányzati egységet az üldözött keresztények megsegítésére, és 2017-ben elindította a Hungary Helps Ügynökséget, amely a nemzetközi segítségnyújtásra összpontosít, különösen az üldözött keresztények támogatására. A program eddig több mint 60 országban segített több mint 2 millió embernek. A célja, hogy életeket mentsen és lehetővé tegye az érintett közösségek helyben maradását.

Hangsúlyozta: a magyar kormány alapvetése, hogy nem a bajba jutott embereket kell Európába hozni, hanem a segítséget kell oda vinni, ahol a probléma van. „Ezt a munkát idén is folytattuk, és több helyszínen, például Nigériában, a katolikus egyházon keresztül nyújtottak segítséget üldözött keresztényeknek, ahol 2023-ban több mint négyezer keresztényt gyilkoltak meg dzsihadista terroristák, valamint Libanonba és Gázába is segélyt juttattunk el” – mutatott rá.


Hirdetés

Hölvényi György, a KDNP uniós parlamenti képviselője elmondta: örömére szolgál, hogy az Európai Parlamentben végre minden képviselő a politikai nézeteitől függetlenül a kiállításon keresztül megtapasztalhatja, hogy a Hungary Helps Ügynökség és Magyarország miként gondolkodik a vallásukban üldözött emberekről.

„Ez a kiállítás több formában, több ízben bejárta a világot, és valóban egy átfogó képet ad arról, hogy miért fontos az üldözött keresztények ügye Magyarország kormánya számára, és mit tesz megsegítésük érdekében”

– emelte ki.

Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője elmondta: a kiállítás célja, hogy megmutassa az uniós parlamenti képviselőknek azt a szörnyű tényt, hogy gyakorlatilag az egyik legüldözöttebb vallási közösség ma a keresztényeké.

„Majdnem minden hetedik keresztényt üldöztetés éri. Ők korunk mártírjai, és e kiállítás képei bemutatják azokat a szörnyűségeket, amit azért kell átélniük, mert kitartanak hitük mellett”

– jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország az első ország, amely ezt a problémát kormányszinten kezeli, és az illetékes államtitkársággal, illetve a Hungary Helps programmal a világ számos pontján segíti a keresztény közösségek mindennapi életét, túlélését.

Címlapkép: Azbej Tristan Brüsszelben, a Kereszt-tűzben című kiállítás megnyitóján 2024. november 19-én. Forrás: Facebook

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb