Kimondatlan gyász – Rohamosan nő azoknak a száma, akik soha nem lehetnek nagyszülők

Egyre nő azoknak a fiataloknak a száma, akik tudatosan nem szeretnének gyermeket vállalni, ezzel azonban szüleiket is megfosztják attól, hogy nagyszülőkké váljanak.

Szomorú jelenségről számol be hasábjain a New York Times újságírója: olyan szülőket mutat be cikkében, akiknek felnőtt gyermekei tudatosan döntöttek a child free, azaz a gyermekmentes élet mellett.

A születési ráták minden jóléti társadalomban csökkenést mutatnak, Amerikában is egyre több olyan szülőkorban lévő felnőtt dönt úgy, hogy nem vállal gyermeket. Az okok egészen változatosak, de egyre gyakoribb az, hogy egyszerűen csak azért döntenek így, mert nem szeretnének szülővé válni – írja a New York Times újságírója.

A jelenség egyre riasztóbb méreteket ölt világszerte: az 50 éves, vagy annál idősebb generáció egyre több tagja esik el attól a lehetőségtől, hogy nagyszülővé váljon.

Míg 2014-ben a nagyszülő korban lévő felnőttek 60 százalékának volt legalább egy unokája, addig 2021-ben ez a szám már csak 50 százalék volt a tengerentúlon.

A cikkben idézett 55 éves házaspár keserűen meg is jegyzi, hogy ez a legjobb és a lerosszabb dolog a gyermekvállalásban: nézni, ahogy gyermekeink meghozzák saját döntéseiket az életükkel kapcsolatban. Ha ez a döntés azt jelenti, hogy nem vállalnak gyermeket, akkor viszont nem csupán saját, de szüleik jövőjéről is döntést hoznak.

Az érintett, nagyszülő korban lévő felnőttek pedig komoly gyászmunkán mennek keresztül, hiszen el kell búcsúzniuk biztosnak hitt jövőképüktől, az időskori unokázástól.

A jelenség nem egyedülálló: a cikkben megszólaló pszichológus – kicsit furcsán – megjegyzi, hogy a hozzá fordulóknak az sem segít, hogy a mai társadalomban az unokázást úgy állítják be, mint egyfajta időskori jutalmat.

„Ha úton-útfélen arról hallani, hogy nagyszülőnek lenni még jobb is, mint szülőnek, akkor az, akinek az életéből mindez kimarad, komoly veszteségként élheti meg mindezt”

– fogalmaz a terapeuta. És valóban, ez is a gyász egy formája, amiről nagyon nehéz beszélni, és amit a kultúránkban egyelőre nem igazán ismernek fel.

A cikkben azt is megemlítik, hogy a gyermekmentesség melletti döntés érthető okokból nagyon megterheli a gyermek-szülő viszonyt. Sokan a gyermekeiket féltik, hiszen egy ilyen életre szóló döntést meg is bánhatnak 10-20 év múlva, csak akkor már késő lesz.

A nagyszülőkorban lévő párok pedig ugyanúgy kimaradnak a korosztályukat érintő közösségi élményekből, mint azok a párok, akik meddősséggel küzdenek. Sokan pedig önmagukat hibáztatják, amiért a gyermekük ilyen döntést hozott.

A cikkben nyilatkozó idős emberek szomorú beszámolójából kiderül, milyen nehéz elszámolni azzal, hogy amíg az ismerősök az unokák képeit mutogatják a közösségi oldalakon, addig nekik azzal kell megbirkózni, hogy soha nem lesz, aki fényt hozzon az öregedő hétköznapokba.

„Az unokák reményt és fényt visznek az életedbe” – fogalmazott egyikük, hozzátéve, hogy mindez talán „ellensúlyozná” az évek múlását. „Mert az öregedés bizony nehéz.”

És noha a szakértők számos remek példát hoznak fel arra, hogyan lehet megküzdeni az elvesztett jövőkép feletti gyásszal: van, aki például matematikatanárnak jelentkezett a helyi iskolába, hogy új tevékenységeket, kalandokat keressen az életben. A legjobb mégis az lenne, ha ez a szomorú tendencia nem folytatódna, és nem törne meg ilyen módon a szeretet láncolata.

„Azt hiszem, mindketten szívesen visszafizettük volna azt a feltétel nélküli szeretetet és figyelmet, amit gyerekként a nagyszüleinktől kaptunk, ha mi is nagyszülővé válhatnánk. De nem fogunk”

– összegezte a szívbemarkoló tanulságot az egyik megszólaló házaspár férfi tagja.

Címlapkép: illusztráció. Forrás: Pixabay