Simicskó István szerint a nemzeti konzultáció demokratikus hagyomány, egyfajta hungarikum

A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a nemzeti konzultációval kapcsolatban, arra buzdítva az állampolgárokat, hogy éljenek ezen lehetőséggel.  

Simicskó István bejegyzésében azt írja:

„Immáron évtizedes hagyomány, hogy a kormány kíváncsi az emberek véleményére, és megkérdezi a polgárokat, hogy mit gondolnak a legfontosabb kérdésekről, milyen fejlődési irányt képzelnek el hazánknak. Erről szól a most meghirdetett nemzeti konzultáció is, amely már 14. a sorban, és immáron egy demokratikus hagyomány, és egyfajta hungarikum is, hiszen csak a magyar kormány kéri ki időről-időre a polgárok véleményét egy-egy döntés előtt”

– tette hozzá. Videóüzenetében ara is kitért, hogy nem könnyű időszakon vagyunk túl.

„Az ukrajnai háború és az izraeli-palesztin konfliktus még mindig tart. Ezek gazdasági hatásai erősen megtépázták Európa versenyképességét. Nem támogatjuk Brüsszel gazdasági hidegháborúját. A következő előttünk álló nagy feladat tehát Magyarország gazdaságának gyors és eredményes megerősítése. A családokat, valamint a kis- és közepes vállalkozásokat szeretnénk helyzetbe hozni az új gazdaságpolitikával. A nemzeti konzultáció során az állampolgárok 11 kérdésre felelve mondhatnak véleményt az országot érintő legfontosabb témakörökben.


Hirdetés

Tisztelettel arra kérem Önöket, hogy minél többen válaszoljanak a kérdésekre.”

– zárta üzenetét a KDNP parlamenti frakcióvezetője.

Címlapkép forrása: Facebook/Simicskó István

'Fel a tetejéhez' gomb