Von der Leyennek Budapestre kellett jönnie, hogy az EU versenyképességéről beszéljen

Az európai versenyképesség volt a fő kérdés az Európai Unió állam- és kormányfőinek budapesti informális ülésén – közölte a tanácskozást követő sajtótájékoztatón pénteken az Európai Bizottság elnöke.

Ursula von der Leyen határozottan elítélte és felháborítónak nevezte azt, hogy csütörtök este Amszterdamban izraeli állampolgárokat ért támadás.

„Az antiszemitizmusnak semmi helye Európában”

-szögezte le. Elmondta azt is, hogy az európai vezetők csütörtöki, budapesti vacsorája során megvitatták az amerikai választás eredményét is. Az Egyesült Államok a legnagyobb gazdasági és kereskedelmi partnerünk, egyedi a történelmi kötelék közöttünk, és a polgárok között több millió baráti kapcsolat szövődik.

„A kezdetektől együtt kell dolgoznunk tehát az új adminisztrációval, így tudjuk továbbra is alakítani a transzatlanti menetrend pozitív vonulatait”


Hirdetés

-emelte ki. Az EU versenyképességéről szóló Draghi-jelentésből kiindulva három prioritást jelölt meg:

„az innovációs szakadékot be kell zárni a versenytársak felé, közös versenyképességi, dekarbonizációs és digitalizációs tervet kell kidolgozni, valamint csökkenteni kell Európa külső függőségét az energiaforrásoktól és stratégiai nyersanyagoktól”.

Forrás/fotó: MTI

'Fel a tetejéhez' gomb