Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magas ösztöndíjat kapnak a tartalékos katonai szolgálatot vállaló diákok

Magas ösztöndíjat biztosít a honvédség azoknak a felsőoktatásban tanuló diákoknak, akik tartalékos katonai szolgálatot vállalnak – tudatta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter közleményben pénteken.

A „Szeretem, megvédem!” mottóval meghirdetett toborzó kampány és a tartalékos katonai szolgálat reformjának részeként megújulnak a honvédségi ösztöndíj lehetőségek a tartalékos katonák számára – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a közlemény szerint.

Hozzátette, hogy

az új rendszerben a felsőoktatási hallgatók havi 160 000 forint, míg a szakképző intézményben tanulók havi 110 000 forint tanulmányi támogatásra pályázhatnak.

Az ösztöndíj feltétele, hogy a fiatalok a tanulmányaik befejezése után legalább három évig megtartsák tartalékos katonai jogviszonyukat – hangsúlyozta a miniszter a közlemény szerint.


Hirdetés

Az ösztöndíj mellett minden tartalékos katonát megillető járandóságot is biztosít a honvédség, ami stabil anyagi hátteret nyújt a mindennapi kiadásaik fedezéséhez

– tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közlemény szerint.

Címlapkép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb