„Okkal félti hatalmát a brüsszeli elit, a változás elkezdődött Európában, és az idő nekünk játszik” – interjú Gál Kingával, a Patrióták Európáért alelnökével

Az európai politikai elit félti hatalmát, ezért antidemokratikus gyakorlatoktól sem riad vissza. Okkal félti, mert a változás elkezdődött Európában” – jelentette ki portálunknak adott interjújában Gál Kinga. A Patrióták Európáért frakció első alelnöke a Vasárnap.hu-nak többek közt arról is beszélt, a brüsszeli vezetés nem tartotta be az ígéreteit és minden kitűzött cél terén megbukott. A Patrióták ugyanakkor azt szeretné megmutatni, hogy van európai alternatívája az elhibázott brüsszeli politikának, vissza lehet vezetni az Uniót a normalitás és a józan ész útjára.

Az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) nemrégiben családvédelmi konferenciát rendezett Dubrovnikban, amelyre a Patrióták Európáért frakciót, illetve a magyar kormány képviselőit is meghívták. A Patriótákat Gál Kinga első alelnök képviselte, akit a konferencia mellett az új konzervatív frakció hangjáról, erejéről, üzeneteiről és természetesen ellenfeleiről is kérdeztünk.

Alelnök asszony nemrégiben vett részt az ECR családvédelmi konferenciáján. Milyen tapasztalatokkal érkezett haza?

– Örülök, hogy meghívást kaptam az Európai Konzervatívok és Reformerek családpolitikai konferenciájára. Politikai közösségünk a családra a társadalom alapvető építőköveként tekint. Meggyőződésünk, hogy csak erős családokra lehet erős nemzetet építeni. Ezért pedig teszünk is: az egyedülálló magyar családtámogatási rendszerre ma Európa-szerte példaként tekintenek a jobboldalon. A konferenciára való meghívás mutatja, hogy számos olyan közös célunk és értékünk van a konzervatív jobboldalon, amelyek mentén szorosan együtt tudunk működni a következő időszakban. Egyetértünk abban, hogy a demográfiai válságot a család intézményének megerősítésével és a családpolitika megújításával lehet leküzdeni. A családpolitikai konferencia pozitív tapasztalatai azt erősítették meg bennem, hogy a közös értékeink összekötnek minket, ez jó alapot nyújt az együttműködés erősítésére. 

– A néhány hónapos patrióta frakció milyen dinamikával rendelkezik jelenleg az európai térben?


Hirdetés

A Patrióták frakció létrejötte önmagában is hatalmas siker, hiszen az Európai Parlament (EP) történetében példátlan, hogy ennyi jobboldali, konzervatív párt ilyen rövid idő alatt ekkora frakciót tudjon alapítani. Az európaiak változást akarnak. Elegük van a brüsszeli fősodor által képviselt föderalista, a nemzeti szuverenitást ellehetetlenítő, ideológiai alapú törekvésekből. Ezt bizonyítják a patrióta és szuverenista pártok elért sikerei az EP-választásokon és az azóta zajlott nemzeti, regionális választásokon Európa-szerte. A Patrióták tagpártjai erősödnek. Célunk, hogy a változás élére álljunk, és olyan irányba tereljük az európai politikát, amely a nemzeteinket és választóinkat szolgálja. Vissza kell térnie a normalitásnak és a józan észnek az uniós döntéshozatalba. Ezt ma mi képviseljük az EP-ben. 

Kik határozták meg magukat a frakció lehetséges szövetségesei- vagy ellenségeiként?

– A Patrióták frakció egysége és ereje érezhetően ijedtséget váltott ki a fősodorhoz tartozó frakciókban: tartanak attól, hogy megkerülhetetlenek leszünk az európai politikában, és megmutatjuk, hogy van alternatívája a jelenlegi ideológia-vezérelt, az emberek érdekeivel ellentétes politikának Európában. Félelmük jogos. A változás elkezdődött Európában. Az európai politikai elit pedig félti hatalmát, ezért antidemokratikus gyakorlatoktól sem riad vissza. Ezt mutatja, hogy az Európai Parlament minden szabályát felrúgva megfosztotta a Patriótákat a jogaiktól, a nekünk járó pozícióktól a parlamenti döntéshozatalban. Az volt a céljuk, hogy elszigeteljék a harmadik legnagyobb frakciót jelentő Patriótákat. Szembementek az európai emberek akaratával, a jogállamisággal és a demokrácia legalapvetőbb elveivel is, hogy megőrizhessék hatalmukat. Meggyőződésem, mindez vissza fog ütni rájuk, hiszen az európai választók tízmillióinak akaratát nem lehet semmibe venni. Egy biztos: minket a mainstream pártok szégyenteljes paktumai és elvtelen támadásai nem fognak visszatartani attól, hogy fellépjünk a hipokrita brüsszeli politikai elittel szemben és változást hozzunk az európai politikában. Számosak a szövetségeseink, akik a brüsszeli centralista törekvésekkel és egymás zsarolásával szemben, hozzánk hasonlóan a nemzeti szuverenitás védelmére és a konstruktív együttműködésre alapoznák az európai integráció jövőjét. Az idő nekünk játszik. 

Hogyan ítélné meg az Európai Néppárt (EPP) és a Patrióták viszonyát?

– A Néppárt jelenleg egy olyan háború- és migrációpárti politikát folytat, ami élesen szembemegy a mi békepárti és migrációellenes álláspontunkkal. Ráadásul, a Néppárt – ahogy ezt Manfred Weber frakcióvezető is megerősítette – a magyar ellenzéket támogatja, és nyíltan a demokratikusan megválasztott magyar kormány megbuktatására törekszik. Eddig alapvetően az látszott, hogy az Európai Néppárt az elvtelen paktumokban és a status quo megőrzésében érdekelt. Inkább lepaktáltak az európai baloldallal, hogy a Patriótákat kizárva egymás között osszák fel a parlamenti tisztségeket. Ha az Európai Néppárt tartaná magát a választóinak tett ígéretéhez, nem kicsinyes, szégyenteljes paktumokat kötne a status quo megőrzése érdekében, hanem a konzervatív jobboldalon keresne szövetségeseket. Hiszen ezzel meglenne a többség, hogy változást tudjunk elérni. Erre jó példa a Venezuela-határozat elfogadása, amelyben a jobboldali pártok közösen ítélték el a Maduro-rezsimet és álltak ki a helyi ellenzék mellett. Ez is azt mutatja, hogy stabil jobboldali többséggel van lehetőség változást elérni, ha az Európai Néppárt is a választók akaratát helyezné előtérbe, nem pedig a hatalmi alkukat. Ezt pontosan tudja az európai baloldal és a liberális média is, ezért zajlik hangulatkeltés a Patriótákkal szemben. Úgy gondolom, hogy konkrét ügyek mentén a jövőben is elképzelhető együttműködés a jobboldalon, amellyel elérhetjük, hogy akár megfordítsunk lényeges európai parlamenti szavazásokat. 

Milyen tematikával mutatkozott be a Patrióták az európai közönség előtt?

– A Patrióták frakció a változás ígéretével alakult meg, amelyre szinte minden főbb területen szükség van az európai politikában. Az Európai Unió azért jött létre, hogy békét, jólétet és biztonságot garantáljon az európai polgárok számára, de ma éppen az ellenkezőjét teszi: az európai emberek háborút, migrációt és stagnálást kapnak. Nem sokkal a frakció megalakulása után szavaztunk ellene például von der Leyen elnök asszony újraválasztásának, aki az elmúlt évek rossz brüsszeli döntéseinek oroszlánrészéért felel. Ennek kapcsán elmondtuk: a brüsszeli vezetés nem tartotta be az ígéreteit és minden kitűzött cél terén megbukott. Ezért szeretnénk megmutatni, hogy van európai alternatívája az elhibázott brüsszeli politikának. A mi célunk, hogy visszavezessük az Uniót a normalitás és a józan ész útjára és valódi megoldásokat találjunk Európa problémáira. Nekünk fontos a nemzeti szuverenitás védelme a brüsszeli centralista törekvésekkel szemben: az illegális migráció elleni fellépés, a külső határaink védelme, a méregzöld romboló tendenciák helyett pedig az európai versenyképesség javítása és a gazdabarát agrárpolitika. Következetesen hangsúlyozzuk, hogy a migrációs paktum rossz, az illegális migráció erőltetése szétfeszíti az Uniót, szétveri az európai együttműködést, ezért biztosítani kell a tagállamoknak a hibás brüsszeli politikából való kimaradás lehetőségét – ahogy a holland és a magyar kormány is kezdeményezte ezt. Ezzel összefüggésben kiállunk azért is, hogy a külső határok védelme kötelezettség, nem pedig bűn, amit támogatni és nem szankcionálni kell. 

A konzervatív erők összefogásának tekintetében milyen a kapcsolat a Giorgia Meloni vezette ECR-ral?

– Az Európai Konzervatívokkal is jó együttműködésben bízunk. A Patrióták Európáért és a Konzervatív frakció is szuverenista, konzervatív pártcsalád, amelyek jelenleg a harmadik, illetve negyedik legnagyobb erőt képviselik az EP-ben. Ha ezt a két frakciót számszerűleg összeadjuk, akkor már a második legnagyobb erőről beszélhetünk, ami olyan súlyt biztosít számunkra, hogy mind az általános, nagyívű politikai ügyekben, mind az egyes szakpolitikai témákban sikerülhet a hangsúlyokat eltolni az európai parlamenti döntéshozatalban. Nem kell feltétlenül mindenben egyetértenünk, lehetnek véleménykülönbségek. De az európai parlamenti választáson a változásra szavazó polgárokat érintő lényeges kérdésekben együtt tudunk működni. Ez mindkét frakciónak az érdeke, és ezt így gondolják az ECR meghatározó pártjainak vezetői is. Azonos nézeteket vallunk Európa jövőjéről, a szuverenitásról, a demográfiai kérdésekről vagy a migrációról.  Mi arra törekszünk, hogy egy zökkenőmentes, jól működő partnerség alakuljon ki közöttük – azok között, akik a jobboldali, konzervatív, nemzeti értékeket képviselik, és hozzánk hasonlóan változást akarnak Európában.

Donald Trump nagy győzelmet aratott az amerikai elnökválasztáson. Milyen következményekkel járhat ez a világpolitikára, különösen Európa és Magyarország helyzetére nézve? 

– Azt gondolom, hogy számunkra minden szempontból egy rendkívül pozitív és biztató fejlemény Donald Trump győzelme. Trump elnök úr visszatérésével a Fehér Házba minden eddiginél jobb esély mutatkozik arra, hogy az Egyesült Államoknak erős vezetése legyen, amely képes lehet véget vetni az ukrajnai háborúnak és végre újra béke lesz. Trump korábbi elnöki ciklusának tapasztalatából tudhatjuk, hogy nemcsak beszél a békéről, hanem tesz is érte. Az elnöksége alatt béke volt a Közel-Keleten, és neki köszönhető, hogy sikerült tető alá hozni az Ábrahám-megállapodásokat. Trump győzelmével kétségkívül egy új helyzet állhat elő, amely miatt az Uniónak felül kell vizsgálnia stratégiáját Ukrajna kapcsán. Azt gondolom, hogy az ukrajnai háború lezárása egész Európa érdeke, hiszen az elhúzódó harcok és az Európai Unió elhibázott Ukrajna-stratégiája már így is hatalmas károkat okozott Európának és az európai embereknek. Mi, magyarok természetesen politikai szempontból is örülünk Trump győzelmének, hiszen az Elnök úr fontos szövetségesünk, akivel ugyanazt gondoljuk nemcsak a háború kérdéséről, hanem az illegális migrációról vagy éppen a woke ideológiáról is. Üdvözöljük, hogy az amerikai választáson a józan ész kerekedett felül a progresszív elit ideológia-vezérelt politikájával szemben. A magyar miniszterelnök az elsők között tette le a voksát Trump mellett 2016-ban, és azóta is remek kapcsolatot ápolnak. Ugyanígy igaz volt ez a bilaterális kapcsolatokra is az első Trump-adminisztráció alatt. Bízunk benne, hogy most újra teljességében virágozhatnak majd a magyar-amerikai kapcsolatok. Ez alapvető érdekünk, hiszen az Egyesült Államok fontos szövetségesünk védelmi és gazdasági szempontból is. 

Címlapkép: Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke. Fotó: MTI/Purger Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb