„Az amerikaiak szavaztak, Trump győzött” – a világ vezetőinek kínos, és kevésbé kellemetlen reakciói Trump győzelmére

A legkínosabb gratuláció a német külügyminiszternek sikerült, aki Donald Trump győzelmét úgy kommentálta: „az amerikaiak szavaztak, Donald Trump győzött, gratulálunk neki”. A német, francia és az angol vezetők a sikeres együttműködést emlegették, Ursula von der Leyennek pedig a választásokról is csak a demokrácia megerősítése jutott az eszébe. Mindeközben Zelenszkij ukrán elnök a béke és az erő megközelítését méltatta Trumppal kapcsolatban.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-alkalmazásban gratulált Donald Trumpnak választási győzelméhez, és azt üzente:

„várakozással tekint az erős Amerikai Egyesült Államok korszaka elé Trump elnök határozott vezetése alatt”.

Az ukrán elnök a szeptemberi közös találkozóra hivatkozva kiemelte, nagyra értékeli a „béke az erő révén” megközelítést.

„Ez az az elv, amely a gyakorlatban igazságos békét hozhat Ukrajnának. Remélem, hogy együtt meg fogjuk valósítani. Várjuk az erős Amerikai Egyesült Államok korszakát Trump elnök határozott vezetése alatt”


Hirdetés

–írta Zelenszkij, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy Ukrajna továbbra is a két vezető amerikai párt támogatását élvezi.

A Kremlnek még nem világos, hogy gratulálnak e Trumpnak

Nem világos, hogy gratulálni fog-e Vlagyimir Putyin orosz elnök Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson bejelentett győzelméhez, az Egyesült Államok egy barátságtalan ország” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak.

„Nincs tudomásom az elnök terveiről, hogy gratuláljon-e Trumpnak a választások alkalmából. Ne feledjük, hogy egy barátságtalan országról van szó, amely közvetlenül és közvetve is részt vesz az államunk elleni háborúban”

-nyilatkozott Peszkov.

Von der Leyen is gratulált Trumpnak

Közleményben gratulált az Európai Bizottság vezetője Donald Trump választási győzelméhez, amelyben a transzatlanti együttműködés mélyítését sürgette. Úgy fogalmazott,

„az Európai Unió és az Egyesült Államok többek puszta szövetségeseknél; népeinket őszinte partnerség köti össze, amely 800 millió embert egyesít. Ez a kötelék mélyen, a közös történelmünkben, és a szabadság és a demokrácia iránti elkötelezettségünkben gyökerezik” – olvasható von der Leyen közleményében, amelyben egyúttal kiemelte az Egyesült Államok és az EU közötti szoros kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat is”.

A gratulálók sorához felzárkózott Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, aki azt hangsúlyozta,

„az EU szövetségesként és barátként tekint elébe a konstruktív együttműködés folytatásának” – jelentette ki.

Hozzátette: az EU továbbra is erős, egységes, versenyképes és szuverén partner kíván lenni, „miközben kiáll a szabályokon alapuló, többpólusú rend mellett”.

A NATO főtitkár a szervezet megerősödését várja Trump sikerétől

Mark Rutte NATO-főtitkár az X-en kommentálva a választási eredményeket reményét fejezte ki, hogy Trump elnökségének „ismét kulcsszerepe lesz a szövetség erejének fenntartásában”. A főtitkár közleményben felhívta a figyelmet a globális kihívásokra, példaként említve „az egyre agresszívabbá váló Oroszországot”, a Kínával folytatott stratégiai versengést, valamint a Moszkva, Teherán, Peking és Phenjan között egyre mélyülő szövetséget, és a NATO-n belüli közös munkát sürgette.

A lengyel ellenzék videót készített Tuskék képmutató diplomáciájáról

Miközben Donald Tusk lengyel kormányfő az X-en gratulált Trumpnak, kiemelve: bízik abban, hogy „az amerikai és a lengyel nemzet javára folyik tovább az együttműködés”, a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) szerda reggel a „Kérjetek bocsánatot Trumptól” című videót tette közzé a közösségi médiában. A filmben a kormánypolitikusok korábbi Trump-ellenes kijelentéseit idézik fel, és felteszik a kérdést:

„ezentúl vajon hogy néznek ki a lengyel-amerikai kapcsolatok?”

 Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke újságíróknak elmondta: nagyon örül Trump győzelmének. Nemmel válaszolt arra a kérdésre, vajon Trump „átadja-e Ukrajnát Vlagyimir Putyinnak”. Úgy ítélte meg, hogy az elnök törekedni fog az ukrajnai háború befejezésére, és reményét fejezte ki, hogy ez Ukrajna „természetes érdekei és jogai” figyelembe vételével fog megtörténni.

Németek, angolok, franciák

Olaf Scholz német kancellár a két ország közötti együttműködés folytatásában reménykedik X-bejegyzése szerint, amelyben úgy fogalmaz,

„Németország és az Egyesült Államok hosszú ideje sikeresen dolgozik együtt azon, hogy erősítse a jólétet és a szabadságot az Atlanti-óceán mindkét oldalán. Ezt a jövőben is folytatjuk.”

Annalena Baerbock német külügyminiszter némileg nyögvenyelősen úgy kommentálta a republikánus sikert,

„az amerikaiak szavaztak, Donald Trump győzött, gratulálunk neki”.

Emmanuel Macron francia államfő szintén a folytatódó közös munka mellett tett hitet üzenetében, kiemelve, azt

„tisztelettel és ambícióval képzeli el, a béke és a jólét” megteremtése érdekében”.

Sir Keir Starmer a Downing Street ismertetése szerint „történelmi választási győzelemnek” nevezte Trump sikerét. Hozzátette,

„az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a lehetséges legszorosabb szövetségesi viszonyban áll egymással, és vállvetve küzd a szabadság, a demokrácia és a vállalkozószellem közösen vallott értékeinek védelméért”.

Vezetőkép: MTI

'Fel a tetejéhez' gomb