Megteltek a padsorok az esztergomi bazilikában mindenszentek főünnepén


Hirdetés

A szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás mutatta be. Az ünnepi liturgia végén a főpásztor elvégezte a lucernárium szertartását: a feltámadt Jézust jelképező húsvéti gyertya előtt emlékeztek a hívek a halottakra – olvashatjuk az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Facebook oldalán.

Erdő Péter bíboros a homíliájában arról beszélt, hogy mindenszentek ünnepén és halottak napján imádkozhatunk az élőkért, a bűnösök megtéréséért, de imádkozhatunk azokért is, akik már elhunytak, kérhetjük az ő számukra is Isten bocsánatát.

„Ha még a tisztulás állapotában vannak, az Egyház imája valódi segítséget jelent számukra. Ha már az üdvösségre jutottak, minden imádságot és érdemet bölcsen értékel az isteni gondviselés”

– tette hozzá Erdő Péter.

A bíboros szerint joggal mondhatjuk, hogy mindez az Egyház lelki kincstárának részét alkotja, amelyből részesülhetnek azok is, akik legjobban rászorulnak Isten irgalmára.


Hirdetés

A főpásztor kitért arra is, hogy a mai világban is sokan érzik úgy, hogy a világ az emberi és keresztény értékek elpusztítása, a józan ész semmibevétele, az önpusztító háborúk és gyűlölködés irányába tart. Sokakon eluralkodik a világvége hangulat.

„Mindebben mintha a puszta emberi gyöngeségnél nagyobb erők jelennének meg. Emiatt sokan félnek, szoronganak, sőt, az elkeseredés kísértésébe esnek. De Jézus búcsúbeszéde a tanítványaihoz a sírókról és a vigasztalásról a mai emberhez is szólnak, nekünk is bizalmat adnak” – fejtette ki a bíboros.

Címlapkép forrása: Facebook/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye/Mudrák Attila


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb