Világszenzáció: magyar mustár terem a Hold talaján

Sikerült holdtalajban életképes mustárnövényeket nevelniük a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szakembereinek. A növények a szokatlan körülmények ellenére termést is hoztak, életképes maggal is megajándékozták a MATE kutatóit, Barkó György tudományos főmunkatársat és csapatát. Ilyenre eddig világszinten még nem volt példa – számolt be róla a Világgazdaság.

A kísérleti termesztést a kutatók egy olyan barlangban próbálták előidézni, melyben a Holdhoz hasonló körülmények voltak. A NASA nemzetközi ajánlást tett arra vonatkozóan, hogy melyek azok a növények, amelyek valószínűleg képesek életben maradni a Hold talajával megegyező szerkezetű és szemcseméretű talajban, így tehát a Holdon is. Ezeknek olyan kitételeknek kell megfelelniük, mint a kevés vízszükséglet, az átlagostól nagyobb arányú oxigéntermelés, a fogyaszthatóság, illetve az is, hogy kössék meg az illékony szerves vegyületeket a környezetükben.

Ezeknek a feltételeknek a teljesítéséhez leginkább a zsálya, a rukkola és a mustár tűnt alkalmasnak. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szakértői sikeresen bebizonyították, hogy az ajánlott növények sorából a mustár emelkedik ki leginkább, mert az sikeresen kihajtott és növekedett minimális víz hozzáadása mellett is a holdtalajban.

Hatalmas felfedezésnek mondható, hogy a korábbi hiroponikus növénytermesztéssel ellentétben, talajban, ráadásul holdtalajban sikerült növényt termeszteni néhány csepp víz segítségével – fejtette ki Barkó György.

„Mára eljutottunk odáig, hogy nem kell a magoknak túl nagy segítség ahhoz, hogy kihajtsanak. Minimális vizet meglévő ásványok bontásával is elő lehet állítani, ilyen például a réz-szulfát, amely hevítésével víz szabadul fel”


Hirdetés

– tette hozzá.

A MATE kutatói arra is rávilágítottak, hogy a növények fejlődéséhez a Holdon mindenképpen zárt környezetet kell biztosítani, különben a sugárzás megölné őket.

A tudományos szenzációról bővebben a Világgazdaság oldalán olvashatnak.

Címlapkép forrása: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb