Finnországban bezár Európa utolsó Lenin-múzeuma


Hirdetés

Finnországban rövidesen bezár Európa utolsó Lenin-múzeuma – jelentette be az intézmény igazgatója szerdán. A lépés bírálatokat és összeesküvés-elméleteket vált ki Oroszországban.

Az 1946-ban Tamperében alapított Lenin Múzeum az utolsó még működő múzeum, amelyet a 20. században a szovjet vezetőnek szenteltek. A dél-finnországi városban álló épületben találkozott 1905-ben első ízben az akkor száműzetésben élő Lenin és Sztálin az első bolsevik konferencia alkalmával. A múzeum neve nem tükrözi azt a történelmet, amelyről be szeretnénk számolni – mondta az AFP francia hírügynökségnek Kalle Kallio igazgató.

„Sokan azt hiszik a neve miatt, hogy ez egyfajta gonosz varázserővel bíró templom”

-tette hozzá. A közfinanszírozásból működő intézmény, amely semmilyen kapcsolatban nem áll a Kremllel, már 2016-ban úgy döntött, hogy a kommunista forradalmár élete helyett a szovjet történelemre helyezi a hangsúlyt. Ennek ellenére tehernek bizonyult a múzeum neve, különösen a 2022. évi Ukrajna elleni orosz invázió után.

„Sok látogatónk van, de nem iskolák, mert a tanárok nem akarják megkérdezni a szülőket, hogy elhozhatják-e ide a gyerekeket”


Hirdetés

-magyarázta Kalle Kallio. Az igazgató szerint a múzeum átnevezése félreértésekre adna okot, és tovább táplálná az összeesküvés-elméleteket Oroszországban, amellyel Finnországnak 1340 kilométer hosszú közös határa van.

„Oroszországban úgy terjedt el a hír, mintha ez egy újabb barátságtalan lépés lenne Finnország NATO-csatlakozása után, és ezt döntést Washingtonban hozták volna”

-mondta a múzeumigazgató.

A létesítmény november 3-án zár be, és 2025 februárjában újra megnyitják Nootti, azaz (diplomáciai) Jegyzék néven. A múzeum elsősorban a Finnország és Oroszország közötti kapcsolatokat mutatja be a 20. és 21. században.

„Időközben a múzeum látogatottsága rekordot döntött: tódulnak az emberek, hogy egy utolsó pillantást vessenek rá a bezárás előtt”

-mondta Kalle Kallio.

Forrás: MTI; fotó: facebook.com


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb