A német fiatalok 81 százaléka retteg a háborútól – A hisztériakeltés fokozódik

Jó néhány évtizeddel ezelőtt még a „költők és gondolkodók” hazájának is nevezték Németországot. Ma már a háborútól rettegő fiatalok országának is lehet nevezni – állapította meg cikkében a Weltwoche.de.

Elkészült ugyanis egy új felmérés, a Shell Youth Study 2024, amelyből kiderült, hogy míg 2019-ben, egy hasonló közvéleménykutatás szerint a német fiatalok 46 százaléka tartott egy újabb háborútól, ma 81 százalékuk fél ennek bekövetkeztétől.

A néhány éven belüli óriási növekedés nem véletlen. A politikusok országszerte „háborús készenlétről” beszélnek, egy részük pedig az általános hadkötelezettség visszaállítását szeretné elérni. Friedrich Merz, a CDU kancellárjelöltje egy múlt heti tévéműsorban azt mondta, hogy pártja bevezetné az általános „kötelező szolgálatot”, beleértve a nőket is. „Ehhez az Alaptörvényt kellene módosítanunk” – fejtette ki.

A lap így kommentálta Merz gondolatait: „Katonai jártasság, sorkatonaság, alkotmánymódosítás? Ha egy országban a fiatalok 81 százaléka a háborútól való félelmet említi legnagyobb gondjaként, akkor ez nem a torz felfogásának, hanem inkább annak a valóságnak köszönhető, amellyel a felnőtteknek is végre szembe kellene nézniük. Ám a lakosság jelentős része még mindig alvajárás üzemmódban működik. Ezek a polgárok érzék és tudatosság nélkül elfogadják azokat a fejleményeket és propagandát, amelyek egyre inkább háborúra való felkészülésnek tekinthetők.

A politikusok, a média és a szakértők egyre határozottabban erősítik Oroszország ellenségképét. A BND (Külügyi Hírszerző Szolgálat) főnöke riadót fújt:


Hirdetés

”Oroszország készen áll arra, hogy 2030-ban megtámadjon minket!”

Érdekes a német háborús hisztériáról szóló cikk olvasóinak a véleménye. Íme néhány közülük:

  • A legtöbb fiatal valószínűleg nem veszi észre, hogy a felelős politikusokat teljes mértékben az USA irányítja. Tehát hogy van-e háború Európában vagy sem, azt Washingtonban fogják eldönteni. Az USA (…) nem nagyon keseregne az európai háborús halálesetek miatt, mert az megerősítené Európa feletti fölényüket.
  • A tudósok, politikusok és szakértők új kultúrát adnak az embereknek… ez a „félelem kultúrája”.
  • Feladtam a reményt, hogy a tömegek felébredjenek. A háború az állam által annyira vágyott népességcsökkentéshez fog vezetni, és ezt senki sem fogja megállítani. De lehet, hogy Trump kihúzza a vasat a tűzből?!
  • A fiatalok tudják, hogy áldozatok lennének egy háborúban, és azt hiszik, hogy a NATO meg tudja akadályozni azt. Még nem ismerték fel az Egyesült Államok kormányának (és támogatóinak) azon számítását, hogy a NATO-t érintő háborúkkal alapozza meg a globális hatalmát. 
  • A lakosságnak végre fel KELL ébrednie, és szembe kell néznie a parazita elitek politikai bábjainak „háborús kiképzésével”. Ami számomra aggasztó, az Merz úr erkölcsi hozzáállása. Kötelező szolgálatot akar a fiataloknak. Merz úr harciasságával menjen egyedül a frontra és hagyja békén a polgárokat!
  • Lehet, hogy egyszerűen abba kellene hagyni az ilyen idióta háborúskodások publikálását, analóg az idióta éghajlati izgatással, az idióta demokrácia-izgatással (a „jobboldal” ellen, mi mással) stb. Ezek az álhisztériák csak a bizonytalan fiatalok rovására akarnak egy darabot szerezni a világból. Undorító üzleti modell.
  • Kiért haljon meg a fiatalság? Még Zelenszkijtől is a katonai szolgálatra alkalmasak százezrei menekülnek el. A mai napon győzelmi tervében bejelentette, hogy Ukrajnában több billió dollár értékben tárolnak értékes fémeket és ásványokat. Mi jól értesültek tudjuk ezt, az ő polgárai még nem. De most már nekik is fogalmuk lehet arról, hogy kiért és miért halnak meg…

Címlapkép: Friedrich Merz, a német Kereszténydemokrata Unió, a CDU elnöke beszél a CDU pártbizottsági ülésén Berlinben 2024. június 10-én. Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Forrás:
Weltwoche.de
'Fel a tetejéhez' gomb