Kitartanak – Az olasz kormány folytatja a menedékkérelmek elbírálását az albániai táborokban

Az olasz kormány folytatni kívánja a menedékkérelmek EU-n kívüli elbírálására vonatkozó terveit, annak ellenére, hogy jogi akadályba ütközött az Albániában felállított új olasz fogadótáborokba érkezett első csoport ügyében.

Egy római bíróság pénteki döntése értelmében 12 olyan migránst kell Olaszországba szállítani, akiknek kérelmét Albániában létesített központokban akarták elbírálni. A bíróság arra alapozta döntését, hogy az érintettek olyan országokból – Egyiptomból és Bangladesből – származnak, amelyek nem minősülnek biztonságosnak, így ügyüket nem lehet az unió határain kívül intézni.

A bírósági döntést követően a migránsokat az olasz parti őrség hajója Albániából az Adriai-tengeren át a dél-olaszországi Bari kikötővárosba szállította.

Giorgia Meloni miniszterelnök kormánya közölte, hogy fellebbezni fog a döntés ellen, és hétfőn rendkívüli kabinetülést tart az ügyben. Meloni ezután bejelentette, hogy koalíciója további rendeleteket fog hozni.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök. Fotó: MTI/AP/Andreea Alexandru

„Nem hinném, hogy az igazságszolgáltatás dolga lenne eldönteni, hogy mely országok biztonságosak, ez a kormány dolga”


Hirdetés

– jelentette ki.

Olaszország az első olyan uniós állam, amely egy, az EU-n kívüli országban létesített fogadótábort a bevándorlási szándékkal érkező migránsok ügyének a feldolgozására.

Címlapkép: 2023. június 14-én elsüllyedt egy Líbiából Olaszországban tartó illegális bevándorlókat szállító, túlzsúfolt halászhajó 47 tengeri mérföldre Pülosztól, a Jón-tengeren. Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Jánisz Koleszidisz

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb