Lehetőség bajban lévő keresztény közösségeknek

A magyar egyetemeken vértezi fel tudással a válságövezetekben élő keresztény fiatalokat a Hungary Helps ösztöndíjprogramja. Azbej Tristan államtitkár mondta el a részleteket a Vasárnap.hu-nak.

„Ez az ösztöndíj nem egy adomány, hanem egy lehetőség a keresztény fiataloknak, de több ennél is: lehetőség a közösségeiknek. Ugyanis az a program célja, hogyha valaki a támogatásunkkal Magyarországon megszerzi a szükséges szaktudást, utána a közösségét, adott esetben a nehéz helyzetben lévő keresztény közösségét erősítse vele” – mondta Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke lapunknak, miután Budapesten, a Szent István Bazilikában köszöntötte a Hungary Helps által támogatott keresztény fiatalokat, akik ösztöndíjasként kezdik meg tanulmányaikat Magyarországon.

A Magyarországon élő nigériai Ágoston atya mutatott be szentmisét az ösztöndíjasok köszöntésén a budapesti Szent István Bazilikában 2024. október 17-én. Fotó: Vasárnap.hu/Varga Ilona

A diákok köszöntését szentmise előzte meg, amelyet a 2000 óta Magyarországon élő nigériai Esiobu Anayo Augustus (Ágoston atya) celebrált, a zenei szolgálatot a kenyai St. Paul’s Chapel Aurola Choir biztosította.

Az Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak elnevezésű támogatási rendszernek az idei, a 2024/2025-ös már a hetedik tanéve.

A kenyai St. Paul’s Chapel Aurola Choir működött közre az ösztöndíjas keresztény fiatalok köszöntésén a Szent István Bazilikában. Fotó: Vasárnap.hu/Varga Ilona

Mint azt Azbej Tristantól megtudtuk, jelenleg 10 ország keresztény fiataljai tanulnak különböző magyar egyetemeken a programban, aktuálisan 220-an. Évente rendre 50-100 diák kap ösztöndíjat. Egyrészt üldöztetést elszenvedő keresztény közösségek fiataljai, illetve válságövezetben élő keresztény közösségek tagjai részére kínálják fel a lehetőséget, másrészt a szegénység sújtotta fejlődő világbeli országokban élő keresztények számára.


Hirdetés

Az első ilyen ösztöndíjakat a közel-keleti országok közül iraki és szíriai fiatalok számára ajánlottuk fel, akik a program indulásakor az Iszlám Állam fanatikusai részéről voltak kitéve erőszakos fenyegetésnek, üldöztetésnek

– mondta Azbej Tristan, s hozzátette, az azóta megcsappant létszámú keresztény közösségek még nem tudtak felocsúdni a megrázkódtatásból; vagyis továbbra is szükség van arra, hogy segítséget kapjanak Magyarországtól.

Olyan közel-keleti keresztény fiatalok számára is nyitott az ösztöndíjprogram, akik nem szenvednek el közvetlen üldöztetést a hitük miatt, de sújtja őket a közel-keleti konfliktus, illetve annak eszkalációja, így libanoni és palesztin keresztények is részesei lehetnek a programnak.

A véres keresztényüldözésnek a mai napig helyszíne Afrika. Ösztöndíjat nyújtunk az üldöztetést elszenvedő nigériai fiataloknak, de más kihívásokkal szembenéző etiópiai vagy éppen kenyai keresztényeket is fogadunk

– ismertette az államtitkár.

Újonnan került a programba a nicaraguai keresztény közösség. A közép-amerikai országban az államhatalom az elmúlt időszakban több módon korlátozta a keresztények vallásszabadságát, például a papság bebörtönzésével

– mutatott rá Azbej Tristan, és hozzátette, hogy már pakisztáni fiatalok is részesei az ösztöndíjnak:

Pakisztánban sokszor megszenvedik a kisebbségi lét kihívásait a keresztények

– fogalmazott.

Az államtitkár kitért arra is, hogy fontos támogatandó közösség az örményeké is. Az ő esetükben a keresztény kulturális örökség megőrzésén van a hangsúly, de súlyos ok a támogatásnyújtásra a régiót évtizedek óta sújtó karabahi konfliktus folyamatossága is.

Alap- és mesterfokú, illetve doktori képzésre is járhatnak az ösztöndíjasok; olyan magyar nyelvű egyetemeken tanulnak, amelyek kínálnak angol nyelvű képzést. A cél ugyanis az, hogy – ha erre mód van, a biztonsági feltételek megengedik –, a Magyarországon tanuló keresztény fiatalok végül visszatérjenek hazájukba, és saját közösségeik javára fordítsák a megszerzett tudásukat.

Az Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak elnevezésű támogatási rendszernek az idei, a 2024/2025-ös már a hetedik tanéve. A Szent István Bazilikában készült csoportkép az idei év támogatottjairól. Fotó: Vasárnap.hu/Varga Ilona

Az ösztöndíj nemcsak a tandíjat fedezi, de a hallgatók Magyarországon való tartózkodásának költségeihez is hozzájárul.

Címlapkép: Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára a Szent István Bazilikában köszöntötte a Hungary Helps által támogatott keresztény fiatalokat. Fotó: Vasárnap.hu/Varga Ilona

'Fel a tetejéhez' gomb