Spányi Antal megyés püspök áldja meg az időseket Alsószentivánon, a nagyszülők zarándoklatán

A fatimai jelenésekre emlékezve október 13-án – vasárnap 10 órakor – a fatimai Szűz első hazai kegyhelyén Spányi Antal székesfehérvári püspök tart ünnepi szentmisét, amelyben áldásban részesíti a zarándok nagyszülőket, akik 15. alkalommal zarándokolnak Alsószentivánra a püspöki hívásra.

A főpásztor minden évben erre a napra hívja az időseket közös imára a fiatalokért és mindazokért, akik rászorulnak imájukra – közölte a Székesfehérvári Egyházmegye.

Az alsószentiváni fatimai búcsújáróhelyen évente hatszor tartanak ünnepi szentmisét és körmenetet, májustól októberig, mindig 13-án.

Spányi Antal a tavaly októberi szentmisén felelevenítette, hogy 1917. október 13-án a Szűzanya megjelent három pásztorgyereknek a portugáliai Fatima városában.


Hirdetés

A római katolikus egyház által elfogadott álláspont szerint a Szűzanya valóban megjelent a három pásztorgyereknek 1917-ben, először május 13-án. A hatodik jelenés, a napcsoda, 1917. október 13-án történt, és a becslések szerint 30-70 ezer ember látta.

„Az első világháború sötét időszakában a nyitott szívű fatimai gyermekeknek megjelent a Szűzanya. Most is háború pusztít, s a békekötés szándéka helyett jelenleg a pusztítás erősödését látjuk. Mária rábízta a titkokat az ártatlan gyermekekre, hogy imádkozzanak és engeszteljenek. Példájukat sokan követték, engesztelő imádságba kezdtek világszerte, hogy véget érjen a világháború”

– mondta tavaly a püspök, szavai fájóan nem vesztettek semmit aktualitásukból.

Spányi Antal rendre beszél ezeken az alkalmakon az ima fontosságáról is, illetve megáldja a jelen levő és a lélekben az ünnephez kapcsolódó nagyszülőket – megköszönve nekik a családjaik, gyermekeik, unokáik érdekében végzett tevékenységüket.

Címlapkép: Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke. Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

'Fel a tetejéhez' gomb