Orbán Viktor: Brüsszelben meg akarják buktatni a magyar kormányt (videó!)

 A miniszterelnök a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában számolt be a héten az EP-ben lezajlott csörtéről illetve a magyar gazdaság előtt álló kihívásokról és az azokra adott kormányzati válaszokról is.

Az Európai Bizottság (EB) és az Európai Néppárt vezetője, Ursula von der Leyen és Manfred Weber meg akarja buktatni a szuverenista magyar kormányt és helyére egy brüsszelita kormányt akar ültetni – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor a magyar uniós elnökség szerdai európai parlamenti programismertetőjét követő vitát úgy értékelte, az a tényeket mellőzte, gyűlölködő volt és nem törődött Európával, az európai emberekkel, csak a támadás jellemezte. A kormányfő azt mondta, a vita arról szólt, hogy meg akarják buktatni a magyar kormányt és helyére az európai szocialisták Dobrev Klárát, a néppárt pedig a Tisza Pártot Magyar Péterrel akarja kormányon.

Világossá tették, hogy ez az a koalíció, amit szeretnének és amelynek a házassága meg is történt a szemünk előtt


Hirdetés

– mondta. Hozzátette, a két fél meg is mondta, hogy készen állnak arra, hogy teljesítsék, amit Brüsszel követel: Magyarország beszáll a háborúba Ukrajnával, támogatják a brüsszeli migrációs politikát, vagyis be kell engedni a migránsokat, a család- és a gyermekvédelmi törvényeket el kell törölni, és bele kell szállni a gazdasági, kereskedelmi háborúba.

Csekély esély van közös uniós kiútra a versenyképességi csapdából, „nagyon távol vannak az álláspontok, ezért Magyarországnak nem is Európával, hanem magával kell foglalkoznia”, hiába adjuk mi az uniós elnökséget

– jelentette ki Orbán Viktor.A miniszterelnök elmondta, hetek óta csak a magyar gazdaság kérdéseivel foglalkozik, a brüsszeli „keresztre feszítési kísérlet, az kitérő volt”.

Mi összeraktuk az első nagy akciótervet, amellyel a magyar gazdaságnak fogunk új lendületet adni – jelentette ki, hozzátéve, csütörtökön a gazdasági kabinet vezetőjével tekintette át az elgondolásokat, körvonalazódnak az intézkedések, amelyek közül a megfizethető lakhatás megteremtését, a bérek emelését és a kisvállalkozások „méretnövekedésének” elősegítését emelte ki.

Óriási lendületet adunk a magyar gazdaságnak, mindegy, mit mond Európa, mi fenntartjuk a gazdasági semlegességet, tehát nyugatról is, meg keletről is csak azt fogadjuk el, ami jó a magyaroknak, és ami ellentétes az érdekeinkkel, azt el fogjuk utasítani

– jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy ez 3-6 százalékos gazdasági növekedést fog eredményezni, ami már a jövő évben érezhető lesz.

Fotó: MTI

'Fel a tetejéhez' gomb