Leleplező videó Magyar Péterről, aki júdáspénzért ment ki az Európai Parlamentbe

Korábban ugyan még azt hangoztatta, hogy ő – Winston Churchill gondolatát idézve – sosem lenne képes arra, hogy külföldön saját hazáját, kormányát támadja, a Tisza Párt elnökének mai strasbourgi felszólalása azonban ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja.

Egészen döbbenetes volt látni, hogy a magyar ellenzéki képviselők színe-java arra használja az EP plenáris ülését, hogy saját hazájukat ócsárolják, mocskolják, rágalmazzák. Ezzel a magyar emberek döntését is megkérdőjelezték, a választók ugyanis negyedszer is kétharmados többséggel adtak felhatalmazást a Fidesz-KDNP pártszövetségnek kormányalakításra. A magyar elnökség programját ismertető Orbán Viktor a személyeskedésektől hemzsegő felszólalásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: őszintén sajnálja, hogy nem a valóban lényeges kérdésekről tárgyalnak, hanem a magyar ellenzéki képviselőknek köszönhetően a hazai belpolitikai csatározásokat kellett elszenvedniük.

Azt már ugyan megszokhattuk a hazaárulásban rutinosan mozgolódó baloldaliaktól, hogy gyűlölettől fröcsögő felszólalásokkal sokkolják a hallgatóságot, így nem lepődtünk meg Dobrev Klára felszólalásán sem, aki éppen azt sérelmezte, hogy miért találkozik Orbán Viktor az orosz elnökkel, amúgy pedig hogyan képzeli egyáltalán azt, hogy szóba áll Putyinnal? Klára asszony nyilván elfelejtette, hogy saját házukban látta vendégül korábban az orosz elnököt, akit még Totó kutyával is megajándékoztak.

Magyar Péter is könnyen felejt, esetleg részleges amnéziában szenvedhet, legalábbis ezt bizonyítja, hogy néhány hónappal korábban tett kijelentését mintha teljesen kitörölte volna az emlékeiből. A Tisza Párt „fehéringese” ugyanis nemrég még azzal feltűnősködött, hogy ő bizony – Churchill gondolatát idézve – nem lenne képes arra, hogy külföldön saját hazáját, annak kormányát támadja. Az EP-ben azonban gyurcsányi magasságokba emelkedett, amikor felszólalásában folyamatosan az Orbán-kormányt szidalmazva olyan tényállításokat tett, amit egy feketeöves kommunista is megirigyelhetne. (Ennek részletezésétől most inkább megkímélnénk olvasóinkat.)

Magyar Péter a brüsszeli elvárásoknak eleget téve közölte: a Tisza Párt az európai és a nyugati klubnak a tagja. Vajon ezzel a párt szimpatizánsai is egyetértenek..?


Hirdetés

Nézzék meg a videót, érdemes!

'Fel a tetejéhez' gomb