Rövidesen egymillió írástudatlan lesz Svédországban

Pénzügyi katasztrófa vár Angliára a képzetlen migránsok miatt, mert ők sokkal több pénzbe kerülnek az adófizetőknek, mint amennyivel hozzájárulnak a közös teherviseléshez – írtuk néhány nappal ezelőtt a Telegraph cikke alapján. Mert igaz, hogy Nagy-Britanniának több tudós és mérnök is jut, de ők a kiadott vízumoknak mindössze 0,6 százalékát kapták meg. A képzett orvosok is csak 0,8 százalékot tesznek ki az összes migráns közül.

Alighanem hasonló sors vár Svédországra is, mert a legújabb adatok szerint az országba már közel 800 ezer írástudatlan migránst engedtek be, és rövid időn belül a számuk el fogja érni az egymilliót – összegezte a tényeket az Fdesouche.com. (Nem feltételezhető, hogy a hazai svéd gyerekek írástudatlanként hagynák el az iskolát.)

Ez az jelenti, hogy a 10 és fél milliós országban rövidesen minden tizedik 16 és 65 év közötti fiatal és felnőtt analfabéta lesz.

Minden hónapban nyolc-tíz írástudatlan diák érkezik


Hirdetés

– mondta Rita Sommarkrans, az SFI Västerås oktatója. Az SFI kimondottan a migránsok számára kialakított iskolai hálózat, amelyben megpróbálják svédre tanítani a fiatalabbakat. De ha valaki nem tud írni vagy olvasni, ez reménytelen eset, nem beszélve arról, hogy nehéz számára lakást találni, kifizetni a számláit, vagy akár orvoshoz menni vele.

„Ha ez a tendencia folytatódik, azt kockáztatjuk, hogy a fiatalok egész generációja gyakorlatilag funkcionális analfabéta lesz”

– írta a közelmúltban Johan Pehrson oktatási és Lotta Edholm iskolaügyi miniszter. A miniszterek azonban sohasem magyarázták meg az országban tapasztalható tömeges írástudatlanság fő okát, amelyet az állítólag konzervatív kormány nem tud megállítani – állapította meg a Fria Tider svéd lap.

Van, ahol az írástudatlanság ellen úgy próbálnak meg fellépni, hogy – például Malmöben – a hatóságok megengedték, hogy az iskolákban arabul tanítsanak svéd helyett. Ez látszólag logikus lépés, csakhogy egyáltalán nem biztos, hogy az arabul már írni tudó gyerekek és fiatalok később majd meg akarnak tanulni svédül. 2024-ben tovább csökkent azoknak a tanulóknak a száma, akik sikeresen el tudták végezni a kilencéves kötelező általános iskolát. Ellenlépésként, a kormány 9-ről 10 évesre emeli a tankötelezettség időtartamát. Az majd később derül ki, hogy ennek volt-e valami értelme.

Az idén a több, mint 120 ezer svéd általános iskolás diák közül 20 ezer fő érettségi nélkül fejezi be a kötelező iskolát. Nekik biztosan alig lesz esélyük munkához jutni, és – a Samnytt hírportál szerint – sokan a bűnözésből vagy a szociális segítségből fognak megélni.

A Svéd Nemzeti Oktatási Tanács megállapította, hogy a szülők iskolai végzettsége nagymértékben befolyásolja a gyermekek osztályzatait. A legalacsonyabb iskolai végzettség pedig a távolról jött migránsok körében tapasztalható, a gyermekeikből lesznek a legrosszabb tanulók.

A Svéd Migrációs Ügynökség új jelentése szerint Svédország 2015 óta 660.362 migránsnak adott svéd állampolgárságot, túlnyomó többségük nem uniós muszlim országokból érkezett. A svéd állampolgárság egyik fő kedvezményezettje Szomália, egy olyan ország, ahol a világon az egyik legalacsonyabb az iskolázottság, és a hivatalos írástudatlanság aránya 62,2 százalék. Sok esetben az ebből az országból érkezők még a saját nyelvükön sem tudnak írni és olvasni, nemhogy svédül.

Svédország PISA-teszteredményei is csökkentek, ami drámai következményekkel járhat a svéd gazdaságra az elkövetkező években. Pedig – hogy ez ne vessen rossz fényt az országra –, az ügyben érintett oktatási hivatal némi turpissághoz is folyamodott, amelyet az Expressen.se leplezett le: számos külföldön született diákot jogosulatlanul töröltek a PISA-kiválasztásból, bár Svédország ezzel megsértette az OECD hivatalos szabályait. Ezenfelül a svéd születésű, de alacsony nyelvtudással rendelkező diákok is kimaradtak a felmérésből.

Címlapkép: Afrikából Európába igyekvő illegális bevándorlók érkeznek a Kanári-szigetekhez tartozó Fuerteventura szigetén fekvő Gran Tarajal kikötőjébe 2024. szeptember 18-án. Fotó: MTI/EPA/EFE/Carlos de Saa

Forrás:
Fdesouche.comsamnytt.nu
'Fel a tetejéhez' gomb