Pénzügyi katasztrófa vár Angliára a képzetlen migránsok miatt

A címet nem mi találtuk ki. Pontosan ezt fogalmazta meg az a jelentés, amelyet az Office for Budget Responsibility (OBR) tett közzé a napokban. Ez a brit államkincstár által működtetett költségvetési szervezet, amelynek az a feladata, hogy hosszú távú elemzéseket készítsen a kormány számára.

Az OBR szerint a következő 50 évben évi 500 ezer fő lesz a szigetországot érintő nettó migráció (azaz a beérkezők és a távozók különbsége). A migránsokat – képzettségük alapján – három csoportba osztották. Vannak „magas bérezésű” migráns munkavállalók, akik 30 százalékkal többet fognak keresni, mint Nagy-Britannia dolgozóinak átlaga. Velük jól jár az államháztartás, mert mire 81 évesek lesznek (átlagosan 25 év munkában töltött év alatt), nettó 767 ezer fontot fizetnek be adók formájában.

Még azokkal sem lesz gond, akik körülbelül annyit fognak keresni, mint egy átlagos brit munkás. Az államnak nem kell fizetnie a taníttatásuk és ellátásuk után azokért, akik 25 éves koruk után érkeznek és beszélik a nyelvet. Jó esetben ők majd ugyanannyi adót fizetnek és ugyanazokat a közszolgáltatásokat veszik igénybe, mint a bennszülött állampolgárok. Ez a fajta migráns tehát „tisztességes üzletet” jelent az adófizetők számára – állapítja meg az OBR jelentése.

Az igazi bajt az alacsony bérezésű migráns munkavállalók jelentik, akik, ha el is tudnak helyezkedni, csak körülbelül a felét keresik annak, mint egy átlagos munkavállaló. Ők lesznek azok, akik mire elérik a 81 éves kort, 465 000 fontba kerülnek az adófizetőknek.

Az a nagy kérdés, hogy e három kategóriából milyen arányban érkeznek a migránsok. Éveken keresztül tartotta magát az a tévhit, hogy minél több migráns és friss munkaerő érkezik, annál jobb lesz az országnak. Ezzel szemben a valóság az, hogy a munkavállalói vízumokra vonatkozó adatok szerint az elmúlt években 91 ezer vízumot kaptak a magas végzettségűek, 115 ezret az átlagosak, viszont 242 ezer vízumot kaptak azok, akik meg fogják terhelni az államkasszát. Ha pedig ezek az arányok fennmaradnak, vagy tovább romlanak, az hosszabb távon fenntarthatatlan pénzügyi katasztrófához vezethet. Arról nem is beszélve, hogy a migránsokkal együtt, vagy akár utánuk érkező eltartottak, valamint a már Nagy-Britanniában született gyermekeik egyre növekvő kiadásokat jelentenek a költségvetés számára.

A jelentés leszögezi, hogy a tömeges migráció melletti érvek alapja összeomlik, mert igaz ugyan, hogy Nagy-Britanniának több tudós és mérnök is jut, de ők a kiadott vízumoknak mindössze 0,6 százalékát kapták meg. A képzett orvosok is csak 0,8 százalékot tesznek ki az összes migráns közül.

A legfontosabb kérdés pedig, hogy egy új migráns összességében több pénzzel járul-e hozzá az ország pénzügyeihez, mint amennyit kivesz belőle. Ez 20 esetből mindössze 1 esetben igaz!

50 évre kiterjesztve az adatokat, ha ez így megy tovább, 2074-re az ország GDP-arányos adóssága valahol a 274 és a 351 százalék között várható! Ezért az OBR azt javasolja, hogy

minél előbb meg kellene szüntetni a képzetlen migránsok bevándorlását az országba,

de hozzáteszik, hogy ez aligha fog megtörténni a Munkáspárt kormányzása alatt, mert ők még mindig a tömeges bevándorlásban hisznek.

Forrás:
telegraph.co.uk
'Fel a tetejéhez' gomb