FRISSÍTVE – Bomba miatt lezárják Ferencváros egy területét

A főváros IX. kerületének egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt zárják le szombaton. A korlátozások érintik a Rákóczi híd és a Déli összekötő vasúti híd forgalmát is.

Gajdos Milán, az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred kommunikációs tisztje korábban elmondta: a főváros IX. kerületében, a Soroksári utat átszelő vasúti összekötő híd töltésének bontásakor bukkantak a munkások a második világháborús, egy tonna össztömegű, amerikai gyártmányú légibombára. A bombát az elszállítást megelőzően a helyszínen kell hatástalanítani, ezt szombaton a délelőtti órákban végzik el a katonák.

A rendőrség az érintett területet a tűzszerész művelet idejére 600 méter sugarú körben lezárja.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az érintett ingatlanokat, üzleteket, telephelyeket és intézményeket szombaton 10 órától mindenkinek el kell hagynia, a területet várhatóan 17 óráig teljesen lezárják, ott tartózkodni, oda behajtani nem lehet. Lezárják a Duna vonala – Vágóhíd utca – Soroksári út – Máriássy utca – Mester utca (Könyves Kálmán körút) – Külső-Mester utca – Földváry utca, valamint annak meghosszabbítása vonalában a Duna felé – a Koppány utcában található üzemanyagtöltő állomás magasságában a Dunáig határolt területet. A zárásba beleesik a Rákóczi híd teljes szélességben, illetve a Déli összekötő vasúti híd is. A Vágóhíd utcán, valamint a Mester és Külső-Mester utcán a közlekedést nem korlátozzák.

A Mávinform tájékoztatása szerint a hatástalanítás ideje alatt, szombaton várhatóan 12-16 óra között szünetel a vonatközlekedés Budapest-Kelenföld és Ferencváros között. Közlésük szerint a győri és a pécsi fővonal távolsági vonatai – InterCityk, nemzetközi vonatok, railjetek -, valamint a G43-as és S36-os járatok Budapest-Kelenföldig közlekednek és onnan indulnak.


Hirdetés

A vasúttársaság azt javasolja az utasoknak, hogy a Budapest-Kelenföld állomást az M4-es metróval közelítsék meg.

A tájékoztatás szerint a rendőrségi zárás feloldását követően, a szombat esti órákban állhat helyre a távolsági vonatok menetrendje ezeken a vonalakon.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy terelve közlekednek a Volánbusz járatai a Rákóczi híd környékén szombaton 10.30 és 16 óra között.

A Soroksári úton közlekedő autóbuszok terelve közlekednek, nem érintik a Népliget és Pesterzsébet közötti megállókat.

A Rákóczi hídon át közlekedő autóbuszok a Népliget és a Petőfi híd budai hídfője között terelve, esetenként megnövekedett menetidővel közlekednek – közölte a Mávinform.

Tájékoztatásuk szerint a ráckevei HÉV utasainak is változásra kell számítaniuk.

Szombaton 10 órától 16 óráig a H6-os HÉV Ráckeve, illetve Tököl felől csak a Kén utcáig szállít utasokat, a Közvágóhíd állomást a vonatok nem érintik. A Közvágóhídtól Ráckeve felé 12 óráig indul HÉV, ezt követően az utasok a Kén utcánál szállhatnak fel a vonatokra.

A BKK azt közölte, hogy a lezárás ideje alatt az érintett BKK-járatok – az 1-es villamos, az 1-es pótlóbusz, a 2-es, a 24-es és az 51A villamos, valamint az 54-es, az 55-ös, a 223E és a 224-es autóbusz módosított útvonalon közlekedik. Azt javasolták, hogy az utazás tervezéséhez az új BudapestGO alkalmazást használják az utasok.

A Művészetek palotája (Müpa) a Facebook-oldalán közölte: a lezárás miatt elmaradnak a szombat délelőtti és délutáni programjaik, de az esti rendezvényeket megtartják.

Elszállították a bombát

Legfrissebb híreink szerint a tűzszerészek elszállították az egytonnás amerikai légibombát a főváros IX. kerületéből.

A rendőrség feloldotta a hatástalanítás idejére elrendelt lezárást – közölte az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred kommunikációs tisztje szombaton késő délután az MTI-vel.

Gajdos Milán főhadnagy felidézte: a Soroksári utat átszelő vasúti összekötő híd töltésének bontásakor bukkantak a munkások a második világháborús, egy tonna össztömegű, amerikai gyártmányú légibombára. Hozzátette: a robbanótestet elszállítás előtt hatástalanítani kellett, melynek biztonságos kivitelezéséhez mintegy 600 méter sugarú körben lezárta és kiürítette a rendőrség az érintett területet szombat délelőtt.

Az alakulat katonái sikeresen eltávolították a légibomba orrgyújtó szerkezetét. A fenékgyújtó szerkezet állapotfelmérése során azonban kiderült, hogy annak eltávolítása nem lehetséges, ezért szakszerűen rögzítették a tűzszerészek, így biztonságosan szállítható állapotba került a robbanótest

– tette hozzá. Közölte azt is, a robbanótestet rendőrségi biztosítással vittek el a helyszínről a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére, ahol később megsemmisítik.

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb